Április 23.

Útban a Nyugati partra

Nem kellett nagy rábeszélés egyikünk részéről sem, irány vissza KL-ba majd onnan a határ felé, aztán meglátjuk meddig jutunk ma. Már nem terveztünk.
Reggeli után elindultunk vissza a tegnap esti útvonalon vissza a főváros felé. +260 km.
Kivételesen nem tévedtünk el, rá tudtunk csatlakozni a határ felé vezető autópályára. Ismét megtekinthettük a Batu Caves-t de nem mertünk lefordulni a helyes útról tekintettel a tegnapi eltévedésekre.
Ezen a napon is megvolt estére a 700 km, de legalább elértük Alor Star városát! Innen már csak 60 km a határ. Bence emberfeletti teljesítményt nyújtott az immár 2 napja tartó vezetésben és még egy 700 km előttünk volt!
Egészen jó állapotú hotelt találtunk és a város is kellemes volt. Nem mondható kicsinek Alor Star és látnivalóban is bővelkedik.
Mivel ismét ránk esteledett és ennyi kocsiban töltött idő után nem vágytunk kocsikázásra, lefekvéshez készülődtünk és rápihentünk az utolsó nagy szakaszra.

Április 22.

Utazás Kuantanba

Kényelmesen megreggeliztünk, majd nekivágtunk a hazafelé vezető útnak. Terveink szerint ma Bukit Tinggiben alszunk, mely Kuala Lumpurtól 30 km-re keletre található Kuantan felé.
A keleti oldalon szerettünk volna hazamenni, mert az elmondások és az olvasottak alapján itt találunk mesés partokat és az óriásteknőcök tojásrakó helye is ezen az oldalon van.
Egészen Kuala Lumpúrig sima utunk volt, de amint a nagyvárost elértük „Károly” elvesztette minden tájékozódási képességét és az egymást keresztező autópályák sokaságában magunkra maradtunk teljesen. Ahány lehetőség csak volt az E8-as (a nyugati és keleti partot összekötő egyetlen) autópályára való letéréshez azt mind elszalasztottuk abban bízva, hogy GPS Károly most talált magára és hallgattunk az instrukcióira. A problémája csak annyi volt, hogy amikor a szerencsétlen programját megírták, fele ennyi út lehetett itt.
Több irányba elindultunk mely mintegy 4 órás tekergést jelentett a főváros körül, míg véletlenül rákeveredtünk az E8-as út bevezetőjére. Ezt igazolta minden tábla és Károly is egészen képben volt. Az utolsó pillanatban azonban Károly félre érthető utasításának köszönhetően lekanyarodtunk egy kis útra (az E8 autópályát ugyan követő, de alsórendű és kanyargós útszakaszon, falukon átvivő út) amely nem volt valami poénos a szürületben, ugyanis öreg este lett mire az irányt belőttük.
Kb 10 km—tettünk meg, mely olyan volt mintha dzsungeltúrán lettünk volna amikor egy meredek szakaszon a rendőrök lekapcsoltak. Igazából őszintén reméltük, hogy valóban rendőrök lesznek…
Ha némi esélyünk is volt arra, hogy nem kell sötétben tévelyegnünk, akkor az itt elszállt mert negyed órát ültünk a kocsiban amíg ellenőrizték a kocsi papírjait majd Bence papírjait forgatták, majd a biztosítást. Legalább 5-en a kocsi körül jöttek mentek nézték az autót. Elég rémisztő volt de utólag jól jött ki, mert a rendőr tanácsára nem folytattuk utunkat ezen a kanyargós hegyi úton tovább. Rávettük magunkat kerül amibe kerül, visszafordulunk és mégegyszer megkiséreljük az autópálya megtalálását. Aznap már harmadszor mentünk el a nevezetes Batu Caves előtt, amely valóban lenyűgöző látványt nyújtott, de sajnos nem tudtunk teljes mértékben a hatása alá kerülni mert akkor már 5. órája tekeregtünk a helyes utat keresve.
Végre feljutottunk az autópályára!!!!!!!!!!!!!!! Már csak 30 km és lefeküdhetünk egy XVI.sz-i francia kisvárosban! Károly navigált!
Ez az autópálya a Genting Highland mellett vezet, nagyon magasra vitt az út, szabályszerűen hideg volt a levegő. Megálltunk tankolni meg harapni valamit tudván, hogy a végcél előtt vagyunk már. A lepkék madár méretűek és a bogarak kisebb rágcsálóra emlékeztetnek itt a hegyekben. Nem vágytunk ECO túrára itt a környéken a gyönyörű természeti adottságok ellenére sem.
15 km múlva elértük azt a pontot ahol a falunak lennie kellett volna, de mi beállítottunk egy resortot a GPS-be, biztos ami biztos, az a tuti, mert a címe szerint Bukit Tinggiben van!
Ahol ki kellett volna menni a táblák szerint ott nem kockáztattunk, mentünk a megjelölt golf resort felé. Néhány km múlva lenavigált Károly az útról de a vaksötét kanyargós úton kívűl semmit sem láttunk. Egy porta szerű építmény reményre adott okot…Az út meredeken vezetett felfelé látszólag a semmibe. Egy hatalmas bagoly figyelt a szemben jövő sáv szélén, rajta kívül egy lélekkel sem találkoztunk. 10 perces kanyargás és egy lovaglóút jelző tábla után úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk és elmegyünk egy nagyobb városba ami látszik az autópályáról és meg tudunk aludni.
Nem részletezem, elég annyi, hogy nem volt nagyobb város így 260 km múlva megérkeztünk Kuantan city-be.
Ha fáradtságról írtam tegnap este, akkor ez az állapot nem tudom mi volt 700 km után de nagyon ramaty állapotban voltunk. Az első hotelbe bevágódtunk de sajnos teltház volt. A következőben is! Meg a következőkben is!
Megtaláltuk a Grand Kontinentál névre hallgató hotelt melyről sejtettük, hogy nem lesz olcsó de bármennyit kifizettünk volna egy szobáért. Nem volt hely! De biztatásként közölték hogy vannak 2-3 szobás apartmanjaik és egy szabad. Lássuk!
Egy fiatalember átkísért egy másik, kevésbé impozáns épület 4. emeletére. Omladozó falak és rohadó padlószőnyeg a folyosón, de kit érdekel?! Próbálta a megfelelő ajtót kinyitni de nem adta magát a zár így nekifeszült az ajtónak a fiatal ember. Így sem ment. Egyre erőteljesebben rángatta az ajtót majd nekifutásból ráugrott az amúgy is rozoga ajtóra. Szinte beesett a lakásba, de legalább bent voltunk!
Üres és hatalmas tér tárult elénk, kb. 150 nm. Sárga falak, egy rossz kanapé és 4 ajtó. Egyik ajtón belestem ahol a „konyha” állt, de nem mentem közelebb. Jobbnak láttam. Inkább elindultunk az egyik háló felé. Benéztünk és ez éppen elég is volt. Majd ha puskával kényszerítenek!
Utolsó reményünk a City View Hotel volt, melyet a városba befelé láttunk az útról.
Hihetetlen de volt szabad szoba, méghozzá nagy kényelmes ággyal és az eddig látottakhoz képest 5 csillagosnak mondható. Ugyan a szállodáig nem vezetett hosszú út az előző hoteltől, de majdnem elgázoltunk egy szerencsétlen PATKÁNYT. Tudom, ez Bangkokban is jelenség, de a szemét ami az utcákat borította az nem hasonlítható még Thaiföldhöz sem. Itt a kosz él és az utcák sötétek, nem túl sok jót ígérőek. Ez be is bizonyosodott amikor utolsó erőnkkel kiballagtunk egy 7/11-be kaját venni. Egy sötét figura - valami bizonytalan eredetű zacskót szorongatva – tántorgott előttünk majd hangos üvegcsörömpölés kíséretében eltűnt egy sötét mellékutcában (egy hasonlóban mint a hotelünk).
Felgyorsítva lépkedtünk a hotel felé, ahol utolsó erővel Bence beállt a kocsival a hotel főbejáratába (de szó szerint).
Jó éjszakát!

Április 21. Szingapúr

Szingapúr

Kipihenten ébredtünk végre! Reggelinket a hotelhez közeli (konkrétan a hotel épületében az egyik utcai fronttal rendelkező üzlethelyiségben) Kopi Tiam gyorsétkezdében fogyasztottuk el.
Kopi Tiam: helyi malay kávézó, ahol eredetileg csak italokat szolgáltak fel. A kávét itt nem pörkölik, hanem vajban és cukorban égetik, más az íze. A jelenkor ’versenyében’ ezeken a helyeken árulnak már ’fast food-t’.
Innen a tegnapi menetrendet követve végig a Bugis negyeden leballagtunk a Suntech City-hez ugyanis most számunkra minden program innen indul. Felszálltunk a Sentosába tartó buszra és 20 percen belül már a bringa kölcsönzőben válogattuk a megfelő járgányt további felfedező túránkhoz. 10 dollárért 1 órára kivettünk két paripát és nekivágtunk a szigetnek. Első utunk Siloso Bay-be vezetett. Itt megjegyeztük, hogy a bringázás után bemegyünk az Underwater World-be és megismerkedünk a vízalatti élővilággal alaposabban. Innen a Dolphin Bay-t céloztuk be, mely a delfin show szinhelye és a sziget másik oldalán található. Meseszép úton haladtunk a tenger mellett, tökéletesen megépített bicikli úton. Tettünk egy kitérőt a Maláj-Félsziget legdélebbi pontjára, melyhez egy kötél+fa hídon vezetett az út ugyanis ez a pont egy apró kis szigeten található.
A szigeten sétálva kicsit irígykedve gondoltunk az itt élő emberekre akiknek nemcsak egy szupermodern városuk van, egy kis ékszedoboznak beillő homokos partszakasz is jutott nekik a város szívében.
Már sok helyen bringáztunk Európában (szinte mindenhova vittük magunkkal az elmúlt 3 évben a paripákat Horvátországtól egészen Toscana-ig, de egy ilyen trópusi környezetben eltöltött bringázás nem hasonlítható semmihez)
A sziget bebringázása után felpattantunk a helyi kisbuszra és meg sem álltunk az Aquváriumig. Amint beléptünk én már meg is találtam a kedvenc helyemet a „rája simogató” medencét! Egyszerűen nem lehetett elszakadni a medencétől. Hatalmas ráják úsztak hozzánk a medence széléhez és egészen a kezünkbe tolták a fejüket, mintha simogátsra jöttek volna. Finom puha teste volt mindnek és olyan ábrázatuk volt mintha nagyokat vigyorogtak volna. Kedvenc állatom a rája lett és emelett persze a tapír is megmaradt befutónak.
Legalább másfél órát töltöttünk itt el a vízalatti világ megcsodálásával majd tudatosult bennünk, hogy este 6-kor indulunk az éjszakai szafarira tehát nincs maradásunk. Sajnos a delfin show-ra már nem futotta az időnkből, indulni kellett a buszunk felkutatására. Természetesen ma a menetrendet a szállodában felejtettük és a szigeten sem tudtak felvilágosítást adni ez ügyben. Ugyanott találtuk a buszt ahol kitett bennünket és szerencsénkre ma mi voltunk az egyetlen utasok így 2 perc múlva már indultunk is. A hotelig az utat szinte futólépésben tettük meg. Pontosan kiszámoltuk, hogy 30 perc áll rendelkezésünkre lezuhanyozni, átöltözni, újabb vízhólyagjainkat lekezelni ha este 5:50-re el akarjuk érni az állatkertbe induló buszt mert még egy rövid céges látogatást is besűrítettünk a mai napba. A busszal visszamentünk a Suntech Cityhez és itt elkaptuk a „red line”-on közlekedő buszt amivel csak 2 megállót kellett a hotelig menni és már készülődhettünk is az esti folytatáshoz.
20 perc múlva szinte futólépésben robogtunk le a Sunshine Plázáig a fülledt, párás (95% páratartalom van jelenleg) időben majd hivatalos látogatásunk végeztével tovább ”futottunk” a gyülekezőponthoz. Olyannyira időben értünk oda (Bence előrelátó időbeosztásának köszönhetően) hogy egy óránk maradt a Starbucksban ücsörögni indulásig. Egyrészt jól esett a kis pihenő, másrészt majdnem elaludtunk a fáradtságtól a kávézó teraszán. Fura volt, hogy nem kell valahova szaladni, hogy le ne késsünk egy programot. Nem is maradtunk egy teljes órát mert úgy éreztük hamarosan nem tudunk felállni, addig jó amíg mozgásban vagyunk hiszen még egy bő 3 órás program vár ránk.
6 órakor útra keltünk a várva várt éjszakai szafarira a Szingapúri Állatkertbe! Egy kedves (indiai) ausztrál anyuka a 3 gyerekével és egy lökött (indiai) indiai pasi volt az úti társunk. Bő fél órát tartott a buszozás míg elértük a ma esti programunk helyszínét. Megkaptuk a belépőinket és az instrukciókat a sofőrünktől, hogy mikor és hol találkozunk este fél 10kor a program végén. Indiai „barátunk” tökéletes angolsága ellenére sem értette az instrukciókat (bejárat után jobbra majd balra találjuk a szafari indulási pontját), melyeket a sofőr segítségül próbált adni az állatkertben való eligazodáshoz valamint a buszunk megtalálását segítő „G” és „H” betűket is megjelölte (a G és H jelű sor között fog várni –ugyan itt ahol kiszálltunk - egyébként a főbejárattal tökéletesen szemben). Elindultunk végre a „vadonba”!
Úgy döntöttünk, hogy mindenek előtt bekapunk valamit mert erre nem jutott nagyon idő napközben így egy nagy tál sali és hamburger elfogyasztása után felszálltunk arra a kis elektromos „villamosra” mely körbevitt az állatkerten. Nagyon élveztük az utazást, leginkább azért mert nem ketrecekben kiállított, nyomorúságos sorsú állatokat láttunk, hanem gyönyörű természetes környezetben tartott egészséges élőlények voltak mind. Meseszép környezetben legelésztek, aludtak, sétálgattak az állatok mindenfelé.
Kedvencünk a kisvonatunk mellett kóricáló TAPÍR volt! Itt leszálltunk volna egy órára ha lehetett volna, de sajnos nem engedték.
Visszatérve sétáltunk még a gyalogösvényen érdekes kisállatokat nézegetve majd beültünk a szabadtéren rendezett „ULU ULU” műsorra.
Ha a fáradtságnak még további fokozatai is vannak akkor azt is elértük, de minden egyes perc megérte amit itt eltöltöttünk ebben a városban!