Április 12.

Zenith pihenés, sky pool, fodrász és este Songkran fesztivál a belvárosban…

9 órakor már ott sorakoztunk a reggeli pultnál és válogattunk a sok finomság közül. Reggeli közben egy jó nagy esőfelhő érkezett a város fölé ezért még visszavonultunk a szobába, ami annyira jól sikerült, hogy 2-kor ébredtünk. Mivel a forróság ma sem hagyott alább, felmentünk a sky poolba fürdeni, csak így lehet kibírni ezt a hőséget.

Lassan összeszedjük magunkat és nekivágunk a városnak. Tervezett programok: fodrász, patyolat, belváros…

Igaz már elmúlt éjfél is, de most érkeztünk vissza a Khao San road Új évi (Songkran) forgatagából.
Időrendben azonban még visszatérnék a délutáni fodrászatra egy pár szó erejéig. Bence nem bírta tovább így kinéztünk egy fodrászt magunknak és lesz ami lesz alapon bementünk. Én végig fotóztam, arra gondolva, hogy a végeredmény mókás lesz, amolyan thai-style… És nem! A fodrász olyan alapossággal dolgozott Bence fején, hogy a végeredmény tökéletes lett!

Ennek örömére este elindultunk - Bencetökéletesen zselézett hajjal és talpig fekete ruhában - megnézni a fesztivál hangulatot…A Siam Plaza-nál beugrottunk egy tuktuk-ba mivel az ottani koncertnek már vége volt és bevitettük magunkat a Khao San road-ra, ami önmagában is minden útikönyvben szerepel mint híres vásárló utca.
Leszállva a tuktukról egy pár percet hezitáltunk látva a vízi pisztoly árusok tömegét az utca elején, valamint a kifelé sétáló emberek csurom vizes ruházatát illetve valami agyagszerű anyaggal összemaszatolt bőrét.
Nagyon nagy volt a hangulat! Az utca mindkét oldalán fürtökben álltak az emberek vízi puskával, vödörrel, üvegekkel… jól felszerelkezve és az úton haladókra öntötték a vizet literszámra. Pár méter múlva már mi is pontosan úgy festettünk mint akiket az utcákból láttunk kijönni néhány perce. Hatalmas vízi csaták szemtanúi és áldozatai lettünk minden percben, amikor is a vízipuskák erejét mérte össze az egymással szemközti oldalon álló csapat. Közben valami por és víz elegyéből készült masszát kentek az arcunkra, vállunkra, hajunkra, hátunkra ahol értek…
Mindeközben a pub-okból és bárokból teljes hangerőn szólt a zene, amire bent és kint az utcán is táncoltak a fiatalok. Sajnos mi nem tudnánk az Új Évet így köszönteni otthon mert –4 fokban ez annyira nem poénos, itt viszont még most is van 30 fok.

Nagyon jól éreztük magunkat, holnap ismét csatlakozunk!

Április 11.

Utazás vissza Bangkokba

Reggel 7-re kértük az ébresztőt, hogy bőven legyen időnk megreggelizni a 8 órás reptéri transzfer indulása előtt. Mivel utazós nap előtt állunk ha éhesek vagyunk ha nem megesszük a reggelit, mert ilyen rövid úton a gépen nem kényeztetnek étellel, most is egy apró croissant kaptunk. Nem tudom ki hogy van ezzel, de ha utazunk megállás nélkül ennénk, talán unalom űzés céljából…?
9:45 helyett 10:30 kor indultunk és egy óra múlva már ballagtunk kifelé taxit fogni. Ha az ember kisétál a reptérről a bejárattól nem messze megkapja 400-ért azt a fuvart amit a tranzitban 1100-ért árulnak.
Nem egész fél óra alatt beértünk a számunkra nagyon kedves Zenith hotelbe. Sajnos nem azt a szobát kaptuk amit kértünk, ezért reklamáltunk, hogy adjanak egy másikat ami a Sukumvith utca felé néz (arra sokkal szebb a kilátás). Erre holnapig várni kell mert teltház van, de sebaj, a szobák kényelmesek mindenhol, ez csak a mi fejlövésünk.

Nem sokat hezitáltunk, fürdés és már indultunk is a Pantip Plaza felé a már jól ismert vízitaxival. Döglesztő hőségben egy 10 perces séta után bevetettük magunkat a műszaki cikkek paradicsomába. A Pantip Plaza-ról érdemes megemlíteni, hogy csak elektronikai cikkeket árulnak 5 szinten, igen jó árakon! Körbejártuk az egész komplexumot egy kis mini laptopért, amit szerettünk volna megvenni, de elhalasztottuk a vásárlást az operációs rendszere miatt ami eredetileg Linux. Még nyomozunk ez ügyben egy kicsit. Kijövet pokoli forróság ütött meg minket, ezért elindultunk visszafelé a szállodába.

A 40 fokos meleget csak a sky poolban lehetett elviselni, így felmentünk a most már 37 fokos vízbe „hűsölni”. Árnyékban du. 5-kor 37 fokot mutatott a hőmérő!

Estére egy gyors gyros evés után irány a prostik utcája, szerettünk volna interneten egy-két dolognak utána nézni, de sajnos lekapcsolták az egyetlen elérhető ingyenes vonalunkat így hamar végeztünk a megszokott 2-3 óra helyett.
Az utazás és a meleg annyira elfárasztott, hogy 9 órakor már ágyban voltunk alvásra készen.

Április 10.

Mae Sa völgy törzsi faluk, este bazár


Ismét pokoli meleg de még annál is forróbb napra ébredtünk. Ez árnyékban 37 fokot jelent, a napon el sem merem képzelni... Az érzésről annyit, hogy még motoron is imádkozunk, hogy ne kapjunk piros lámpát mert az egyenlő a hőgutával.

Természetesen nem tántorított el semmi sem a mai kirándulástól, megcéloztuk ismét a Mae Sa völgy kanyargós dombjait. Pár nappal ezelőtt eljutottunk az elefánt parkig, de az eső közbeszólt és nem tudtuk bebarangolni a hegyeket annyira amennyire szerettük volna, ezért ismét nekifutottunk.
A völgyig vezető utról már beszámoltunk korábban ezért az elefánt parktól folytatnánk a beszámolót.
Az út még az olyan kezdő motorosok számára is mint én -Andi - egy paradicsom a forgalom gyérsége és az utak kiváló minősége okán, ezért egy kis időre én lehettem a sofőr. Csodálatos hegyi utakon robogtunk az erdőben a következő kis falu felé... Egy váratlan fordulat...Nem számítottunk semmire csak a festői környezettel voltunk elfoglalva és akkor hirtelen...
Tetőtől talpig ránkzúdult egy jó nagy vödör víz! Amint elhaladtunk a tettes mellett már valami gynús volt, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az a nő aki mosolyogva elindult az út felé egy dézsa hideg vizet zúdít a nyakunkba. Pár méterrel arébb félre álltam mert Bence vadul fényképezett addig és a gép is kapott egy adag vizet, rólunk nem is beszélve. Tetőtől-talpig ömlött rólunk a víz, mindenünk átázott de ebben a hőségben nagyon kellemesen éreztük magunkat így elázva. (kép fent) Visszanéztünk és láttuk, hogy a mögöttünk haladók is ugyanígy jártak! Mindenki így jár ezeken a napokon, ugyanis hivatalosan holnapután - de a gyerekeknek már tegnap - kezdődik a Songkran fesztivál ami itt az Új Év beköszöntét jelenti. A szokásokról annyit - ha eddig nem derült volna ki - hogy mindenki locsol mindenkit, ebben nálunk a Húsvétra hasonlít leginkább csak itt nem parfűmös üvegből versike kíséretében, hanem vizipuskából, vödörrel, vízágyúval, elefánttal ami kéznél van :-)

Ezért nagyon izgalmasnak ígérkezik a következő 3 nap Bangkokban, mert pont a Fesztivál idején leszünk a fővárosban.

Visszatérve a kis malőrre, jót nevettünk - meg a falusiak is rajtunk - és indultunk tovább a törzsi falvak felkutatására.

Szebbnél szebb utakon haladtunk, sokszor megálltunk fotózni mert a táj annyira egyedi volt, hogy nem lehetett kihagyni. Sajnos a kép nagyon keveset ad vissza a táj hangulatából. (képek fent)

A falvak nevét nem tudjuk teljes bizonyossággal, ezért sokszor csak tippeltünk, ugyanis volt ahol tábla sem volt, de ha találtunk ilyesmit valami kézzel festett megjegyezhetetlen név állt rajta. Amit sejtünk azt térképről totóztuk ki mivel olyan helyeken jártunk, ahová nemhogy fehér ember nem téved, de még a 2 kanyarral arrébb lakó helyi sem tudja, hogy létezik.

Egyik faluból eljöttünk és indultunk a következő felé, bár nem tudtuk igazán mit hol találunk mert a térkép nem is igazán jelzi ezeket a kis településeket. Az út mellett ismét egy nagyobb gyerek csoportot láttunk magunk előtt... Már sejtettük mi lehet a háttérben... Jól gondoltuk! A minket megelőző pick-up hátuljában utazó nő apróra húzta magát és próbált védekezni, de hiába. kb.10 gyerek, 10 vödör vízzel megrohamozta a kocsit és az összes vizet bezúdították a kocsi hátsó részébe és ahova érték. Félre álltunk és hezitáltunk mert ez igen nagy túlerő volt... Amit lehet jól elcsomagoltunk és lassan elindultunk... Jó előre elkezdtünk integetni, hogy hagyjanak menekülni és szerencsénkre megszántak minket. Később visszafelé azért nem úsztuk meg, de a víz barnás-sárga színét látva (amit a folyóból mertek erre a célra) egy kör is elég volt locsolkodásból.

A falukról bővebben nem lehet írni, ezt látni kell, a képek beszélnek helyettünk.

Délután lett mire bejártuk a völgyet így elindultunk visszafelé a városba megtéve a 600. kilómétert a 6. napunk végére. Ez nem számít kevésnek mert a városban minden nagyon kis távolságra van egymástól, de a környező látnivalók sem voltak messzebb 30-40 km-nél.

Első utunk a szállodából rögtön érkezés után egy masszázs szalonba vezetett ahol az egész napos motorozást feledtették velünk. Pláne Bencével mert ő kikapott egy vén motorost akinek a keze vasból volt és képes könnyeket csalni az ember szemébe. Na nem az örömtől :-) Megéri az a "kis" szenvedés mert utána mintha új végtagokat kapna az ember.

Egy kis szieszta a hűs szobában, majd a kevésbé kellemes rész : a bepakolás. Sajnos holnap el kell hagyjuk ezt a várost amit nagyon megszerettünk. Azért Bangkok elébe is nagy várakozással tekintünk a Songkran fesztivál miatt és azért is mert nagyon megkedveltük ezt a nagyvárost.

Este beballagtunk az éjszakai bazárba - igazából az egész város egy nagy bazárrá válik estére ezért nem tudom melyikben voltunk és melyikben nem. Vettünk emlékbe Chiang Mai-os polót -ahogy kell - és falatoztunk egy istenit (akkora volt egy királyrák ehető része mint egy kisebb csirkecomb! ebből 6 db volt 200 THB)

Hazafelé már csak botorkáltunk amikor is elértünk a "rajzoló" fiúhoz. Már napok óta nézzük milyen jól rajzol helyi arcokat illetve turisták által otthagyott fotók alapján. Nem tudtuk otthagyni azt a képet ami egy törzsi kislányt ábrázol kinyújtott nyelvvel! Nagyon szép lesz a falon otthon, annyira eredeti!

Búcsúzunk a holnapi bangkoki eseményekig.

Április 9.

Doi Suthep, Ban Doi Pui törzsi falu, vacsi

Meglepően korán sikerült ma útnak indulnunk egyik kedvenc terepünkre, a Doi Suthep (első nap) hegyi útjaira. Első nap itt már meglátogattuk a 15 km-re lévő Wat Phrathat-ot, de kihagytuk az innen 4 km-rel feljebb épült királyi téli rezidenciát és feljebb fekvő törzsi falut.

A városból kifelé vezető úton érintettük a XV. században épített majd a XVIII. században felújított Wat Bupparamot. Ez a templom kíválóan példázza a lannai építészetet ötfejű naga kígyóival, lanna stílusú tetjével és burmai stílusú boltíveivel.(képek fent)

A templomkertben kellemes beszélgetésbe elegyedtünk egy kedves thai férfivel, akiről megtudhattuk, hogy ausztrál feleségével és gyönyörű gyermekével pihenni jöttek ide, különben pedig thai boxot tanít a kenguruk földjén... De akkor miért akart mindenáron egy "factory"-ba irányítani bennünket :-) ???

Nem ez az első baráti beszélgetésünk itt ami úgy kezdődik, hogy "hello, honnan jöttél, ki vagy, mivel foglalkozol?" majd " voltá már a helyi manufaktúrában?" a folytatás. Ezért udvariasan leráztuk, hogy rengeteg a dolgunk itt még és pontosan tudjuk hová szeretnénk menni.

Tovább indultunk a hegyi utak felé, érintve az állatkertet - melyet egy arborétum területén alakítottak ki de a hőségre való tekintettel ma sem álltunk meg - az út mentén zubogó vízeséseket... míg végül elértünk a Ban Doi Pui törzsi falut.

Ban Doi Pui: ezt a törzsi települést a színpompás ruháiról és kézművestárgyairól ismert hmong vagy meo kisebbség lakja. A város egyetlen meredek utcája árusokkal szegélyezett, hangulatos bazársorként működik. Rajtunk kívül túl sok túristával nem találkoztunk, mivel egy igen keskeny erdei út vezetett az utolsó 4 km-en a faluba.

Az itt lakó emberek öltözete és arcvonásai már nem a hagyományos thai jegyeket tükrözte. Nagyon szép és színes népi viseletbe öltözött nőket, férfiakat és gyerekeket láttunk, arcuk formája teltebb és szemük vágása keskenyebb volt mint a délebbre eső területeken.

Szívesen vásároltunk volna itt a piacon a temérdek házilag elkészített aszalt és cukrozott édességek, egzotikus gyümölcsökből készült befőttek, fűszerek, savanyított zöldségek láttán, de még annyit utazunk, hogy nem tudnánk mit kezdeni velük az utunk közepén.

Mivel az út ennél a falunál véget is ért, elindultunk visszafelé, ahol pár kilóméter múlva egy elágazást találtunk. Innen már csak 7 km-t kellett volna megtennünk és egy másik törzsi falut jelzett a tábla, azonban benzinünk mennyiségét tekintve nem tűnt okos ötletnek megkockáztatni ezt a kis kitérőt.

Az út visszafelé nagyon kellemes volt ami 17 km lefelé ereszkedést jelentett a motor beindítása nélkül. Csak a madárcsicsergés és az erdő hangjai...

Visszatértünk a szállodába egy kis lubickolásra a 4. emeleti medencébe majd egy kellemes vacsora és helyi bor társaságában lazítottunk az éjszakai bazár egyik utcájában.

Április 8.

Lamphun, Wiang Kum Kam, vacsi

Ma igen nehezen indultunk el a tervezett kirándulásra mert már 10 órakor 37 fokon állt a hőmérő higanyszála. A tikkasztó hőséget a forró szellő – már amikor volt – koronázta meg.

Indulásunk déli 12 órára esett a nap legmelegebb időszakára…

Chiang Maiból hatalmas fákkal szegélyezett félórás út (106) vezet az egykori Haripunchai Királyság fővárosába, egy újabb nagy múltú területre, Lamphunba. Lamphunt 660-ban Chamadevi királynő alapította. A város egészen 1281-ig a birodalom fővárosaként működött, ekkor azonban az egész birodalom a Lanna-dinasztia uralkodójának, Mengarai királynak a kezébe került. A főbb látnivalók mellett elhaladtunk, valóban impozáns látványt nyújtottak a VIII. és X. században épült chedik (pagodák), de bemenni képtelenek voltunk. Már a megállás gondolata is hőgutával fenyegetett, a motoron még csak-csak mozgott a levegő, de amint megálltunk olyan érzésünk lett amilyen a pokol kapujában lehet…égető forróság borult az emberre.

Fényképek nélkül mégsem indulhattunk vissza így kiszúrtunk magunknak két pagodát is (képek fent) ahol megálltunk fotózni. Én kókadoztam, Bence kezében olvadt a fényképező…
Ahol csak megálltunk literszámra vettük a hideg vizet és hol ittuk, hol locsoltuk magunkra.

Visszaindultunk Chiang Mai felé, de hátra volt még az „Elveszett Város” azaz a Wiang Kum Kam felfedezése! Erről a helyről nem ír az útikönyv, de az interneten néhány láttunk néhány igazán elragadó képet az itt fellelhető réges-régi pagodáról. A régi várost 1986-ban régészek tárták fel. A város sok száz évvel ezelőtt teljesen eltűnt a föld színéről a Ping folyó áradásinak köszönhetően.
Az élesen figyelő utazó talán meglátja az egyik fa törzsére szögezett táblát, mely mutatja az irányt a Wiang Kum Kam felé. Az első tábla után hiába vártuk a további iránymutatást, semmi sem jelezte, hogy a kanyargós és szerte ágazó kis utcák melyikét válasszuk a helyes irányhoz. Ezért további utunk a következő képen zajlott a városig: motor lelassít, árus néninek hangos „Sawatdee kaa / jó napot!” köszönés majd kérdő hangsúllyal rákiabáltunk az asszonyságra, hogy: „Wiang Kum Kam ???” és megkaptuk a helyes irányt. Majdnem… Két próbálkozás rossz irányba és háromszori „lassítás – köszönés – kérdezés” után megtaláltuk a várost azaz a pagodát (kép fent).
Valóban nagyon - nagyon szép látványt nyújtott az épület, de a város elnevezés egy kicsit erős egy szál pagodára J Bemenni sajnos nem lehetett, de a látvány kívülről is csodálatos volt. Talán találtunk volna még régi város részleteket, ha a környéket jobban bejárjuk, de sem eltévedni sem gutaütést kapni, de leginkább egyszerre a kettőt nem akartunk, így elindultunk vissza a szállodába hűsölni. Az utolsó métereken úgy döntöttünk, hogy jól megmasszíroztatjuk magunkat hiszen nagyon ránk fér. Bencének a feje fájt reggel óta, nekem meg iszonyat izomlázam van – tudnám mitől?? – így 1 óra kellemes hűsölés és élvezet következett.

Kisebb pihenés után irány az éjszakai bazár – 3 perc a szállodától – vacsorával egybekötve!
Isteni kagylót, tésztát és csípős hús salátát ettünk, sétálgattunk és jól bevásároltunk a piacon. Ez pontosan 200,- THB-t jelent amiért vettünk egy irtó kényelmes amolyan helyi jelleggel bíró nadrágot és egy hasonló paraméterekkel rendelkező inget.

Április 7.

Mae Sa völgy Elefánt Camp


Ma reggeli ébresztőnket a szomszéd szobából átszűrődő „társalgás” adta meg, ami egyébként elhanyagolható a szálloda összes többi jó tulajdonsága mellett.

Mai napra a Mae Sa völgyet tűztük ki uticélul, ami Chiang Maitó –elvileg- 15 km-re északra van, a tapasztalataink szerint sokkal messzebb. Ma 133 km-t motoroztunk, igaz ebben kisebb kitérők is vannak, de a 15 km semmiképpen sem állja meg a helyét. De nagyon megérte!

Mae Sa völgy:
Itt minden megtalálható amit egy turista el tud képzelni az északi országrészről: buja völgyek, természeti adottságok, a helyi kultúra valószínűtlen gazdagsága: orchidea ültetvények, elefánt –és kígyófarmok, vízesések bűvölik el az erre járó utazót - mint minket is - emellett gyönyörű pihenőhelyek és hegyi törzsek is várnak.

Az út egy darabig autóúton (107-es) vezet a városból kifelé, majd egy enyhe bal kanyarral felfelé veszi az irányt a magasabban fekvő települések felé. Az út minősége és mérete kifogástalan volt bármerre jártunk, a magyaroknak sokat kell még tanulni e téren is!

Ez a táj egy motoros paradicsom! Madárcsicsergés, hegyek, buja erdők...

A faluba érve elsőként az orchidea –és kígyófarm valamint a majom „iskola” intézményeit tekinthetjük meg, majd elérkezünk az Elefánt Camp-hez. Mi az utóbbira szavaztunk.

Megvettük a belépőt és egy kis elefánt csemegét magunkhoz vettünk a bejáratnál, ami pár kiló banánt és bambuszt takart. Kifejezetten erre a célra árulják a Camp területén (bár Bence nagyon koketált az "uzsonnával")
A környezet valóban mesés volt, igazi vad dzsungel, melyet egy tiszta vizű patak szelt át.

Amint elindultunk az elefántok felé, hogy egy kis etetésre sort kerítsünk, a szembe jövő elefánt kikapta Bence kezéből a gondosan bekészített banán-bambusz adagot (vagy 3 kg) az ellánállásunk itt kevésnek bizonyult. Így mire oda értünk az ormányukat lóbáló elefántokhoz csak néhány szál bambuszunk maradt. Ezt a problémát gyorsan orvosoltuk és vettünk még egy pár kiló elefánt-eledelt.

Miközben végig sétáltunk a park távolabb eső részére, ahol a „gyerek” részleg volt, helyesebbnél helyesebb képeket készítettünk ülő, térdelő, bohóckodó elefántokkal (képek fent)

A terület egyik félre eső része van kialakítva a 2 éves kor alatti fiataloknak, akik itt az anyjukkal együtt élnek. Itt találkoztunk az 1 hónapos bébivel, amelynek a mérete egy bernáthegyiével vetekedett. Leírhatatlanul édes volt és egészen közel mehettünk hozzá simogatni, nem úgy mint egy európai állatkertben! Na persze az állatok sem olyan körülmények között élnek itt mint Európában.

Találkoztunk itt - a Guiness Rekordok könyvében is szereplő - festeni tudó elefánttal, aki nem csak pacsmagol, hanem a virágot vagy fát úgy festi meg ahogy az életben is látható azaz a fa törzse barna, a lombja zöld és nagyon is látszik rajta hogy pálmafa. A képeket elnézve én egészen biztosan nem tudnék még így sem festeni!

Utunk innen Sikirit királynő botanikus kertje mellett haladt el, amikor mennydörgés és a hirtelen eleredő eső megállásra kényszerített bennünket. Szerencsénk volt mert pont egy kis útmenti bambuszkunyhó mellé értünk amikor rázendített az eső, így meg tudtuk itt várni míg alábbhagy (képek fent). Egy 20 méteres fűggő híd is volt itt amire rámerészkedtünk és fotoztunk egyett. Kb 40 percet voltunk itt élveztűk az őserdőből áradó illatokat madárcsicsergést és az eső hangját. Le is feküdtünk a bambuszpadra bóbiskolni egyett.

A sötét felhők visszafordulásra késztettek, mert igencsak lehűlt az eső hatására a levegő. A csodás tájak kárpótoltak mindenért, így nem bántuk, hogy rövidebb lett utunk mint terveztük (így is du. 4 óra lett mire visszaértünk a városba)

Hazafelé még egy-két kisebb útra lehajtottunk - ahol fejleszthettem robogózási technikámat mert egy lélek sem járt az utakon – ahol bivalyok (vagy valami olyasmi, városi gyerekek lévén ez áll a legközelebb hozzá :-) dagonyáztak (kép fent)

Már a szállodában vagyunk és 6 óra lévén az éhség irányítja a további programot, na meg a kihagyhatatlan thai masszázs ami itt egyébként 120 THB az eddig 250-300 THB-s árakkal szemben…Még este folyt.

Megjöttünk a vacsiból egy nagy motorozást követően. A Palm tree beer garden nevezetű - a szó hagyományos értelmében is ÉTTEREM, nem pedig utcai talpon álló - étteremben vacsiztunk, Bence zöld curry-t csirkével én meg zöldséges sült rizst rendeltünk, ami adagra és ízre is nagyon kellemes volt.

Most eltesszük magunkat holnapra mert már leragad a szemünk.

Jó éjt!