2009. április 23., csütörtök

Április 20.

Április 20. Szingapúr
Végre az egész éjszakát zavartalanul és nagyon mély álomban sikerült eltölteni! Irány a Duck Tour a Suntech City-ben. Még tegnap kinéztünk egy mindenre korlátlanul használható jegyet náluk. Csak ajánlani tudjuk ezt az irodát mindenkinek akár rövid, akár hosszabb időt tölt ebben az országban, mert nagyon profik, minden túrájukon érdekes és nagyon informatív felvilágosítást adnak a városról, épületekről, történelemről.
Tehát első utunk egy Wacky Duck nevezetű városnéző túrával kezdődött, ami egy II. Világháborús járművön való utazást takart. Az érdekessége, hogy 2 éltű, így hol a vízen hajókáztunk, hol az utakon gurultunk. Bejártuk a Suntech City környékét, majd hajókáztunk a Marina Bay-ben ahol megcsodálhattuk azt az épülő kaszinót mely a világon a legdrágább költségvetéssel épül azaz 6 milliárd SGD! Decemberben lesz ennek a hatalmas területen elhelyezkedő szerencsejáték paradicsomnak az átadása. Szemben ezzel pedig a világ egyetlen „úszó” futball pályája foglal helyet, melyen minden évben hatalmas ünnepséget rendeznek Szingapúr függetlenségének évfordulóján. Nagyon jó kis kaland volt!
Ezután felpattantunk ennek az irodának a sárga vonalon (City Line) közlekedő, nyitott tetejű „Hopp Off” buszára és mentünk egy teljes kört (40 perc) a városon. Közben egy idegenvezető minden jelentősebb térről, épületről részletes bemutatót tartott.
Ez a város lenyűgöző! Legközelebb a Raffles-ben szállunk meg! Már 10 ezer SGD-től lakosztályhoz lehet jutni (más nincs is nekik, itt ne keressen az ember Superior vagy Deluxe szobát!)
Amint megtettük a teljes kört ezzel a busszal, már szálltunk is át az ún. piros vonalon (Heritage Line) közlekedő buszukra és ezzel is hasonló körülmények között mentünk egy teljes kört a városban. A kínai és indiai negyedet alaposan bejártuk majd az üzleti negyedben tettünk egy alapos kört mindvégig értékes információkat hallgatva a Szingapúrról. Egyenlőre az új infók tömegében azt sem tudjuk merre menjünk, de talán az utazás végére helyre kerül minden adat…
Mindkét túra teljesen más útvonalon közlekedik egyetlen kis szakasz kivételével így az Orchard road-tól az üzleti negyeden át a Little Indiáig mindent volt szerencsénk megnézni, sőt még a helyi Beverly Hills-re is eljutottunk, ahol már 10 Millió SGD-től lehet házat vásárolni!
Mivel este 6-ra foglaltunk helyet a Songs of the Sea show-ra Sentosán, nem maradt túl sok időnk visszamenni a hotelbe, átöltözni, a vízhólyagokat leragasztani és indulni az 5:40-es buszindulásra a Suntech Mall-nál. Mindössze 50 percünk volt, hogy mindezt lebonyolítsuk (ebből bő 10-15 perces séta a buszállomásig elsétálni a hoteltől) de sikerült teljesíteni a tervet! Minden percünk ki volt számolva reggel óta, hogy a lehető legtöbb helyre eljuthassunk.
A kijelölt időben odaértünk a busz indulásának helyére és hamarosan Sentosa szigete felé robogtunk! A szigetre érve volt még bő fél óránk a műsor kezdetéig ezért felpattantunk a helyi kisbuszra ami végigvitt egészen Siloso Beach-ig. Itt egy hatalmas homokos part terül el, strandröplabda pályával és éttermekkel (Cafe Del Mar!) valamint pár perces sétányira a homokos parttól található a Sentosa Aquvárium. Néhány fotó elkészítése után szálltunk is vissza a kisbuszra, mert 7:40 volt kitűzve a műsor kezdete. Gőzünk nem volt róla,hogy mit takar ez a show, de maga a sziget nagyon érdekelt minket ls minél több programot akartunk besűríteni ebbe a 3 napba.
A Songs of the Sea egy lézerjáték volt a tengerparton, melyet animátorok közreműködésével tettek érdekesebbé. Egy rövid kis történetet játszottak el, melynek a fő attrakciója vízpermetre vetített lézerfigurák játéka volt. Beszéltek, énekeltek a mesefigurák miközben fény és hageffektek tették élvezetesebbé a műsort. Ötletes és szórakoztató volt a show mely kb 50 percig tartott.
Hazafelé a sofőr mindenkit a lehető legközelebb tett ki a szállásához ezzel is megkönnyítve a hazatérést.
Nagyon fáradtan de sok-sok szép élménnyel térünk nyugovóra, hogy erőt gyűjtsünk a holnapi folytatáshoz.

Április 19.

Utazás Szingapúrba

Nem kapkodtunk az indulással, hiszen csak 3 órányi vezetés állt előttünk Szingapúrig ezért leballagtunk, hogy ne üres gyomorral vágjunk az útnak. Vajjal spékelt pirítósunkat jóízűen elfogyasztottuk.
A táj csodálatos volt továbbra is az autópálya mentén, csak úgy röpült az idő a határig. Kilépés Malajziából majd 4 km múlva belépés Szingapúrba!!! Mivel kocsink maláj biztosítása a határon túl már nem érvényes, itt is kellett egyet kötni. Bő egyórás művelet volt, de nagyon kellemesen telt, kedves volt a hölgy aki kitöltötte a szükséges papírokat és még helyi pénz (SGD) hiányában a maláj ringgitünket is elfogadta. Ugyanitt vásárolnunk kellett egy kártyát, mely feltöltős kártyaként működik. Ennek segítségével kell fizetni a borsos útdíjakat Szingapúrban valamit számos parkolóházban ezzel lehet parkolni. Minden regisztrálásra kerül a kártyán a Szingapúrban eltöltött idő alatt és a határon való kilépéskor lehet fizetni a számlát ha nincs elég pénz a kártyára feltöltve.
A bevezető útszakasz egy 3-4 sávos autópálya , melynek a 2 oldalán egymásutánban a világ legnagyobb nevű elektronikai, IT és egyéb gyárai, fejlesztési részlegei sorakoznak.
Mesésen rendezett a táj, gyönyörű trópusi növényzet még az autópálya szemközti oldalát elválasztó, középső részen is. A fák összeérnek az út fölött, mintegy alagutat formálva. A városig 20 percet autóztunk majd a hotelünk felé letértünk egy másik útra.” Károly” ismét hozta a formáját, így jó 1 órát kőröztünk a hotel körül, hogy megtaláljuk annak a zsákutcának a bejáratát ami a szállásunkhoz vezet.
A hotelt meglátva fenékre estünk, de ez az érzés megmaradt a szobába való belépés után is. Tiszta, tágas, jól felszerelt Hotelünk egy teljesen más világba vitt minket. Már sejtettük, hogy a 2 éjszaka kevés lesz , hiszen már délután volt és sok a látnivaló.
Nem sokat hezitáltunk, felvittük a csomagjainkat a szobába, majd elindultunk harapni valamit a tenger irányába. Útközben bekaptunk pár falatot majd a Bugis Village-on keresztül lesétálva elértünk a Suntech City Mall-hoz. Bejártuk egy jelentős részét ennek a térségnek és egyre jobban tetszett nekünk a hely. Elhatároztuk, hogy nem bízzuk a véletlenre a további 2 napot, egy szimpatikusnak tűnő irodánál (Duck Tours) minden városi programot befizetünk másnap.
Elindultunk a hotel felé gyalogosan a Bencoolen és a Rochor Road között cikázva majd magunkhoz vettünk egy kis csipegetni valót és rákészülve a holnapi programokra lefeküdtünk aludni.

Mindenkinek melegen ajánljuk ezt a hotelt: Albert Court a neve, a lokációja remek és az árai nagyok barátiak a többihez képest! A szoba nagyon szép, tágas és tiszta a hotel hangulata álom.

Április 18.

Melakka 2. nap

Reggel 5 óra! Ébredés! Ennek elsőszámú oka a tegnap említett szép kis muszlim imaház a hotel mellett! A mélyen alvó ámde még mélyebben vallásos muszlimokra tekintettel (akik a hotelben tartózkodnak) egy hatalmas hangszóró az ablakunk felé irányítva a jobb hangzás kedvéért!
Gyenge próbálkozást tettünk az alvásra de így is 8-kor már az étterem felé tartottunk, irány a reggeli! Mert itt járt a szobához, hát lássuk! A Svédasztal szerű tálalás reményre adott okot. Közelebbről így nézett ki a választék: pirítósnak való kenyér, egyik tálban vaj másikban jam, egy melegen tartó edényben rizs, egy másikban valami húsféle, egy lapos tányéron görögdinnye szeletek, kávé, tea. Jól „bepirítósoztunk” amit vajjal bolondítottunk és indultunk egy kiadós sétára.
A korábbi korok stílusai keveredtek az épületek jellegében (holland, portugál, francia) melyet sok kínai bolt tarkított. Az üzletek nagyjából egész nap zárva tartottak, délután kezdett éledezni a város de szigorúan este 9 kor zártak is az üzletek. A városközpont nem túl nagy ezért úgy döntöttünk a környék felfedezése után, hogy kocsival megnézzük a tengerpartot és a Portugál térre elautózunk. Melakka partszakasza nem túl impozáns, néhány fával (konkrétan 2 db-ot láttunk) tarkított köves parttal büszkélkedhet, mely a fürdőzésre teljesen alkalmatlan. Tovább indultunk a Portugál tér felé, de „Károly” összezavarodott az frissen épített lakóparkhoz érkezve, mely elvileg a Portugál téren állt. Keringtünk a lakónegyed kis utcáiban, hol balra hol jobbra fordulva de a Portugál teret nem leltük.
Fél órás bolyongás után feladtuk és visszamentünk a hotelbe. Lepihentünk mert a hőség kezdett elviselhetetlenné válni, látnivalóban pedig már nem tudott újat nyújtani a város, ugyanis a tegnapi szálloda keresés alkalmával minden részét bejártuk.
Este felkerekedtünk, hogy megnézzük a helyi múzeumot, mely a város történetét mutatja be illetve egy XV. századi vár romjai között sétáltunk (itt az egyik látványosság számunkra a képeken is látható japán vagy ? milyen nemzetiségű hölgy volt, sokat akcióztunk, hogy lefotózzuk, végül magától odajött hozzám és mutogatta, hogy akar egy képet velünk készíteni). Nagyon érdekes volt mindkét program, ezért megérte ez a melakkai kitérő.
Ezután ismét bementünk a sétányra, az egyetlen helyre a városban ahol nagy nyüzsgés volt az esti órákban és az első étterembe beültünk. Kértünk egy „fish and chips”-et és egy adag sültrizst. Az eledel jó volt és az étterem is egy nagyon hangulatos kis belső kertben helyezkedett el az utcától pár méterre. Vacsora közben Bence valami kisállatot látott az egyik csatornában mozogni az asztalunktól 2 méterre de hiába dobáltunk sült krumplit a lyukhoz nem tudtuk beazonosítani.
A vacsora végeztével sétáltunk még a bazársoron majd megálltunk a kókuszdió-törő bácsi bemutatóját végignézni. Már 40 perce hallgattuk ahogy kínaiul és angolul kiabál a tömeg felé felváltva a mester de még igen messze állt attól , hogy a földön kikészített kókuszokhoz közeledett volna. Ekkor megvilágosodtunk, hogy a show utolsó eleme lehet a kókuszos mutatvány, előbb el akar adni a csodaszeréből minél többet a közönségnek. Bemutatta nagy nyögések közepette, hogy mennyi mindenre jó a folyadék amit árul, húzta-vonta a lábát, fájlalta a hasát és a nyakát majd locsolt a kritikus helyekre a szerből és fél perc után úgy ugrált mint egy tizenéves.
Mondanom sem kell, hogy az 55. perc végén mi is vettünk egy flakonnal 
Végül elmondhatjuk, hogy nem feküdtünk le anélkül, hogy ne láttuk volna a rekord-mutatványt, valóban a bal mutató ujjával addig püfölte a kókuszdiót amíg áttörte a héját.
Éjjel 11 körül ismét megéheztünk és útra keltünk egy közértet vagy kifőzdét kutatni de bő félórás séta után ugyanolyan éhesen, korgó gyomorral tértünk nyugovóra.

2009. április 20., hétfő

Április 17. Utazás KL-Melakka






Április 17.
KL-Melakka utazás


Az éjszak csendes volt és minden adott volt egy jó kis alvásra AMÍG hajnalban a szomszédok iszonyatos lármát nem csaptak (Bence elmondása szerint mert én az igazak álmát aludtam), ezért az én Egyetlenem arra gondolt, hogy a legjobb megoldás a szomszédokat rendre inteni oly módon, hogy teljes erőből a brazil gumipapucsát hozzávágja –reggel 4 kor – a szomszéddal közös ajtónkhoz. Ők nem tudom mit érezhettek de azt nem fogom egy darabig elfelejteni amit én éreztem…
Korai ébredés után összepakoltunk és elindultunk Melakka felé ami mindössze 155 km-es távolságban van a fővárostól.
„GPS Károlynak” a városból kifelé vezető helyes út megtalálásával voltak némi problémái, tekintettel az újonnan épült utakra és felüljárókra ezért azt az irányt követtük ami Putrajaya/Cyberjaya (közigazgatási központ/high-tech város) felé vezet. Tudtuk, hogy ez az irány jó Melakka felé.
A navigálás a következő képpen zajlott: „menj 220 métert majd tarts jobbra” 5 másodperc múlva „ menj 50 métert majd élesen fordlj jobbra” rögtön ezután „ menj tovább egyenesen 500 métert” és végezetül „ menj tovább majd fordulj ARRA”
Ennek ellenére elértük a csúcstechnológiával megépített várost!Kitérőt ugyan nem tettünk itt mert akkora volt a stressz „GPS Károly” miatt, aki nemsokkal ezután magához tért.
2 órás utazás után érkeztünk meg a Világörökség részévé nyílvánított Melakkába. Amint beértünk a városba (melyről tudtuk, hogy nehézkes a közlekedése az egyirányú utak miatt) „Károly” elhagyott minket, ugyanis nem kapott elegendő áramot a túléléshez. Magyarul: a töltő megadta magát! Kezdődött a céltalan bolyongás, de hát úgysem láttuk még ezt a várost azért jöttünk, hogy megnézzük! Pont elhaladtunk egy elektronikai üzletekkel tarkított utcán, meg is álltunk töltőt nézni. Bence szerint túl jó volt amit árultak ezért nem vette meg VISZONT sikerült összeraknia a mi kis selejtes töltőnket (amit 1 órája szedett darabokra)
Minden jó ha a vége jó! De nem volt vége, viszont a telefon ismét üzemelt.
Kinéztünk neten egy hotelt mely Aldy néven futott és nagyon jókat olvastam róla. Meg is találtuk könnyen, mert véletlen előtte parkoltunk le, mondván jobb ha gyalog derítjük fel a várost. Be is mentünk és a recepción megkaptuk az árakat. Elfogadhatónak bizonyult ezért szerettük volna megnézni a szobát. Na arról szó sem lehetett! A recepciós közölte, hogy egyedül van ezért nem tud elmenni a pultból, nem láthatjuk a szobákat. Kértük, hogy adja ide a kulcsot és majd mi megnézzük ha nem tud elszabadulni a „sok” dolgától. Közölte, hogy kizárt mert sosem engedik be a vendégeket a szobába egyedül. Felmerült bennem, hogy akkor este milyen módon vehetjük igénybe a szállást…velünk fog aludni???! Vagy mi lesz a megoldás ha nem mehetünk be őrizet nélkül a szobába. Értetlenkedtünk még egy darabig, mire kegyesen magához vett egy kulcsot és intett nekünk. Mindössze 5 lépésre mentünk a pultjától (még csak erőlködnie sem kellett volna hogy ránklásson az őrhelyéről ha átadja a kulcsokat) a szobáig. Tiszta, nem túl nagy szoba tárult elénk, földtől-plafonig érő szép sötétítő függönyökkel… Az volt csak gyanús, hogy be volt húzva a függöny. Bence odament és elhúzta… Feltűnt egy falnak tűnő felület, ami biztosan nem ablak volt mert nem láttunk át rajta. Szóval világosabb nem lett, de nem akartuk elhinni hogy fal van a függöny mögött ezért Bence megkopogtatta. Fal volt! DE a két oldalán a sarkokban két keskeny (10 cm széles) sávban volt egy-egy lőrés beüvegezve. Megkérdeztük, hogy van-e olyan szobájuk aminek van ablaka? Mire határozottan közölte a „szenzációs recepciós”, hogy minden szobájuknak van ablaka! Jahh, a börtönnek is van…
Úgy döntöttünk futunk még egy kört ebben a szállás kérdésben, úgyis a központ közepén álltunk meg és nagyon kedves kis holland stílusú épületek között vezetett a főút. A térkép (mert azt megszereztük kb. 40 prces gyaloglással, de ebben benne volt 1 hotel megtekintése is) jelölte a szállodákat így egyből abba az irányba indultunk. Fél óra múlva a kínai negyedben (nem tudom volt-e másmilyen negyed ebben a városban, de mi nem találkoztunk vele) Bence beleszeretett egy hotelbe. Még ugyan megnéztünk másik 2-t, de szerinte ennek volt a legjobb lokációja és saját parkolója -amiben egyébként igaza volt- ezért kifizettünk 1 éjszakát és visszamentünk a kocsiért. Parkolás közben észrevettem milyen szép kis muszlim mecset áll a szomszéd telken (erre még visszatérek)
Beköltöztünk az 5. emeletre, ahonnan a tenger irányába volt kilátásunk (a tengert nem láttuk, de tudtuk, hogy arra van) és igen tágas is volt. A hotel a maga nemében rendben volt, a berendezés ütött-kopott de elfogadható, pláne több napja tartó utazás és rekkenő hőségben való séták után.
Délután Bence elaludt én meg gyártottam az olvasnivalót Nektek!
Vacsorázni elsétáltunk a Yonker Walk nevezetű sétáló utcába ahol megcsodálhattuk Kína összes zenélő, villigó,sípoló, csattogó és kerregő gyártmányát valamint néhány éttermet és kávézót. Az utca elején „belebotlottunk” a Guiness rekordok könyvében is megatlálható kínai származású maláj mesterbe. Tudománya abban rejlik, hogy mutató újjával 1 perc 20 másodperc alatt tört fel 3 db kókuszdiót. Ezt a műveletet minden este be is mutatja, miközben a saját gyártmányú fájdalomcsillapító és mindenre jótékony hatású löttyét árulja.
A sétány hangulata nagyon tetszett, eredeti volt nagyon a kétszintes „shop house” -okkal! Olyan érdekességeket láttunk itt (amit sosem tudnánk elképzelni ha nem a saját szemünkkel látjuk, talán szavakkal át sem adható) mint pl. egy kínai templomnak beillő épületben üvöltő diszkózene kíséretében 40-90 éves emberek csa-csát táncoltak (a ritmus latin volt de a szöveg KÍNAI) egy homokos tánctanár vezette koreográfiára. Videót is készítettünk!
Megvacsoráztunk az egyik kis mellékutcában, majd visszafelé egy kis téren maláj élőzenét hallgattunk amolyan magyar lakodalmas stílusban.

Április 16. Kuala Lumpur
















Április 16. KL

KL
Reggel „kipihenten” nekivágtunk a városnak. Elsőként a Petronas tornyokat céloztuk be, hiszen olyan régóta vártuk már ezt a pillanatot. A recepción megtudakoltuk a „kedves” recepciósunktól melyik buszra szálljunk a hotel előtti megállóban. A válasz: „bármelyikre”
Kisétáltunk a megállóba, hogy találjunk egy megfelelő járatot. Kicsit zavarba jöttünk a buszok mennyiségétől (menetrend hiányában) de könnyített a dolgon, hogy minden busz első ablakán a megállók fel voltak sorolva. Amint megláttam egy KLCC (Central) feliratot már pattantunk is fel a buszra. Kifizettük a 2 RM-es viteldíjat és 3 megálló múlva már meg is érkeztünk a tornyokhoz.
Komolyan mondom, hogy egy építészeti csoda, lenyűgöző látvány az ikertornyok tövében állni! A két tornyot egy Pláza köti össze alul, elsőként ide tértünk be valami élelem és kávé után kutatva. A bevásárlóközpont 5 emeleten a legdivatosabb boltokkal a civilizáció tetőfoka volt (pláne a mi kis Samuink után) Jelszó: „ Mindent a szemnek…”
Sétálgattunk emeletről emeletre a legdivatosabb márkájú üzletek között és nézelődtünk egy darabig, majd átsétáltunk a Petronas tornyokba. A torony aljában hatalmas recepciós pult ahol információhoz lehet jutni. A felsőbb szinteket látszólag az itt dolgozók ill. lakók használhatják, de a belső terek felfedezésével még ráérünk, irány fotózni!
Volt még egy küldetésünk ,térképet kellett szereznünk a városról ami nem volt egyszerű küldetés. Itt semmi nem úgy működik mint Thaiföldön, hogy lépten nyomon utazási iroda meg 7/11.
Megtudtuk egy kedves hölgytől a recepción, hogy a Pláza 4. emeletén kellene próbálkoznunk ott vannak utazási irodák.
Meg is találtuk az irodát ahol mindenképpen szerettek volna egy 1 napos melakkai útra beszervezni minket. Mivel térképekre volt szükségünk minden kirándulási lehetőségről lelkesen érdeklődtünk (kifejezetten a városon belüli turákról) így néhány térképet sikerült megtartanunk, mondván jól meggondolnánk este melyik utat válasszuk.
Ezen a ponton eldöntöttük, hogy Kuala Lumpurból utunk Melakkába fog vezetni, ami a világörökség részét képezi 2008 óta.
Megvoltak a kellő információink, indulhattunk „fényképezkedni a tornyokkal”.
Mi más történhetett volna, minthogy észrevettük a legfontosabb dolog hiányát. Neeeeem,neem! A fényképező nálunk volt! De a memória kártya… na az nem. Így kb. 30 kis felbontású (azaz nem túl fényes minőségű) képre jutotta. Sebaj, visszatérünk délután! Hiszen minden olyan „olajozottan” ment eddig is 
Azért amennyit csak lehetett fényképeztünk, minden szögből megörökítettük a tornyokat és a környéket, természetesen a tipikus „toronyfogdosós” képek is elkészültek. Memóriakártya nélkül sehova sem akartunk indulni így a tornyok tövében lévő parkon át elindultunk a hotelünk felé, keresztülvágva az Exhibition Hall-on és az Aquaria KLCC-n. Szerettünk volna megnézni a több mint 150 tengeri fajt bemutató aquváriumot de minimum 1 órás program lett volna és mi nem akartuk „vesztegetni” azt az értékes időt (és pénzt) amit még itt tölthetünk a fővárosban indulás előtt így csak a bejáratig jutottunk.
Útközben fogtunk egy taxit az idő megtakarítása végett és 10 percen belül már nálunk volt a fényképezőbe illő kártya. Gyalog indultunk el a főbb nevezetességek felkutatására, melyek egy része a közelünkben található. Bő félórás gyaloglás után elértünk a Merdaka vagy más néven Independence teret . A tér közepe a régi időkben Cricket pályaként funkcionált, ma füves tér, mely a világ legmagasabb zászlórúdjának (1000 m-t írt az információs füzet de maradjunk a valóságnál: 100m) ad helyet.
A hatalmas tér jobb oldalán megtekinthettük a Royal Selangor Club-ot vele szemben pedig az 1948-ban épült angol építészek által tervezett Sultan Abdul Samad Épületét ,mely 130 méteres óratoronnyal büszkélkedhet. Ez az épület az egyik leglátványosabb épülete a városnak a maga neoklasszikus stílusával melyben a Mór, Mogul, Arab és Angol építészet elemei egyaránt fellelhetők.
Ma az épület otthont ad az Igazságügyi Minisztériumnak valamint a maláj képzőművészeti központnak. A belsejében hatalmas imacsarnok található.
Mindeközben majd elpusztultunk az ízzó betonon, melyen a mozdulatlan ,50 fokos levegő tiszta felüdülés volt.
A következő épület a Masjid Jamek mosque ,mely a Gombak és a Klang folyó partján épült Észak-Indiai Iszlám stílusban. (én sem értek sokkal többet ebből a mondatból mint te kedves Olvasó ne aggódj)
Nagyon sokat fényképeztünk, eklektikus volt a látvány a térről a tradicionális nagy múltú épületek mögött magasodó felhőkarcolókkal, fém/üveg kombinációjú irodaházakkal.
A térről folytattuk utunkat a híres Central Markethez. Mintegy 20 perc múlva megérkeztünk a kézműves portékákról elhíresült piachoz. Az épület belsejében kis üzletek sorakoztak egymás után melyek a polóktól az elektromos gyerekjátéktól a táskákon át a …citera húrig… mindent árultak. Megmondom őszintén ha muszáj lett volna itt valamit vásárolni akkor egy Kuala Lumpur feliratú polót veszek, de azt is csak abban az esetben ha a rávasalt felirat legalább még félig rajta lett volna a „pamut” anyagon.
Ezzel szerintem mindent elárultam a minőségről. Azért körbe néztünk alaposan, adva még egy esélyt a vásárlásnak… De nem ment. Mivel a kínai portékákból ennyi elég is volt mára, mélyebben nem mentünk be a China Town-ba, mely itt a Central Marketnél kezdődött.
Lassan bejártuk az egész Little India-t - ahova a hotelünk is tartozott és egy részét a kínai negyednek az 55 fokos, füllesztő hőségben és kezdtünk éhezni. Nem volt könnyű dolgunk itt az indiai negyedben mert számunkra vonzó indiai éttermet nem láttunk csak indiaiak által üzemeltetett kínai-maláj éttermet.
Nem gondolom, hogy a túlzottan finnyások táborába lennénk sorolhatók azok után, hogy fél Thaiföldet végigettük (utcai kifőzdékben)… Végül a tegnap délutáni hamburger árusnál kötöttünk ki és a tegnapi menüt rendeltük újra. Az eltelt 24 óra azt bizonyította, hogy nem lesz gond vele. Nem csilli-villi ír pubokra vágytunk, hanem valami helyi spec. étteremre. Talán ehhez kevés volt az itt töltött idő…

Vissza a hotelbe, tusolás, átöltözés és irány a KLCC vagyis a központ. A KL Towert útközben és a szobánk ablakából is megörökítettük, a felmenetelre nem nagyon gondoltunk (többek között miattam és a tériszonyomra való tekintettel) így itt nem álltunk meg, egyből a Petronas Tornyokhoz mentünk. Ülve , állva, fekve közelről, távolról lefotóztuk. Az épület 88 emeletes melynek a 41-42. emelete között egy 2 emeletes „sky-bridge” épült. Bementünk az épületbe megérdeklődni, hogy meddig és hogyan lehet feljutni. Erre a Discovery Center-ben kaptunk választ, miszerint ma már nincs lehetőség, holnap reggel 8:30-ra lehet jönni sorban állni az ingyenes belépőért. A vezetett túra a 41. emeletig visz fel a hídra, ettől feljebb nem lehet menni. Mivel másnap reggelre terveztük az indulást Melakkába nem sok esélye volt a tornyok felsőbb emeletei bejárásának, de így is nagyon boldogok vagyunk hogy ide eljutottunk.
Itt a Petronas Discovery Centerben eltöltöttünk bő fél órát mert nagyon érdekes információkat közölt a kiállítás a tornyokról, az építészetéről valamint a hasonlóan magas épületekről világ szerte. Még egy szimulátorba is beleülhettünk amely bemutatta a tornyok kilengését összehasonlítva az pl. az Eiffel toronyéval.
Esti programnak a Red Light District-et (piroslámpás negyed) tűztük ki célul. Fogtunk egy taxit és az Alor Setar street-re vitettük magunkat. Az utca melyen kiszálltunk több száz méteren kifőzdék sorakoztak, kínai „ínyencségekre” invitálva az idelátogatót . Igaz éhesek nem voltunk de szerettünk volna beülni egy kávézóba ahonnan nézelődhetünk, de ebben az utcában esélytelen volt. Kínai feliratos hotelek tömegét láttuk az utca 2 oldalán de a kaput nem léptem volna át. Ezekben a hotelekben az árak nem /éjszaka hanem /óra alapon vannak megszabva. Bence bemerészkedett az egyikbe árinformációt szerezni az érdekesség kedvéért, meglepő módon drágább árat kaptunk mint a város jobb részén lévő szállodák pedig a környezet… a „Vírus” c. film kutatócsapatának a vegyvédelmi felszerelése is kevés lett volna ahhoz, hogy egy szobába benézzek. Azért becsületesen végigsétáltuk az utcát.
Elértünk a Bukit Bintang-ra mely neves sétáló utca, itt meg is találtuk a vágyott kávézókat és masszázs szalonok sorát valamint a Sungei Wang és a Bukit Bintang Plázát. Gyümölcs shaket ittunk és sütit ettünk az egyik cukrászda teraszán és ücsörögtünk kicsit. (Mivel már alig húztuk magunkat)
Igazából mai napig sem tudom, hogy hány malájjal találkoztunk eddig, mert rengeteg az indiai, kínai, arab és indonéz forma és ezeknek az elegye. Nagyon sokféle náció megtalálható itt. Beszélgettem egy kicsit az egyik üzletben a tulajdonossal, aki elmondta a véleményét Malajzia lakosságának összetételéről és hozzá tette hogy, nem kellene mindenkit beengednie az országnak és egyből ezüst tálcán kínálni a letelepedési engedélyt . A legnagyobb baj az Indonéziából érkezőkkel van szerinte akik csak a bajt csinálják…
Nem kellett sok időnek eltelnie, én már egy masszázs szalonban ültem, Bence pedig elment fotózni. Számomra ami a legmeglepőbb volt, hogy itt fél óra talpmasszázs kerül annyiba mint Thaiföldön 1 teljes óra. A 30 perc rövidsége miatt kicsit kapkodós volt a művelet. A masszőr tudását nem vonom kétségbe, de a zaj, a folyamatos kiabálás, telefonálgatás a „szalonban” igen illúzió-romboló volt.
Mivel dadogós fáradtság vett erőt rajtunk és alig botorkáltunk már, elindultunk haza.
Igen nagy részét bejártuk a fővárosnak, a legtöbb látványosságot lefotóztuk, de bemenni nem volt időnk minden egyes épületbe ezért nem is részleteztem a leírásban. Mivel igazából egy teljes napunk volt a nézelődésre a számunkra legérdekesebb részekről írtunk. Nehéz besűríteni mindent ilyen rövid időbe, de a kilométeres séták, pokoli meleggel és magas páratartalommal fűszerezve örökre megmaradnak bennünk.
Reménykedtünk, hogy nyugodt éjszakának nézünk elébe és végre kipihenve ébredhetünk!

DEC.18.

Mr. Vu lett a helyi idegenvezetőnk! 11 körül indultunk a Hai Van hágóra, ami a híres császár város, Huē felé vezető, mintegy 130 km- es út r...