2009.12.16.

Bikaviadal az utcánkban...

2009.12.13.

Egy ujjabb gyönyörű nap a paradicsomban

Még nem sikerült teljesen átállni a helyi időre ezért időnként előfordul, hogy hajnali 2kor mászunk be az ágyba és fél egykor sikerül észhez térni. Bence jobban bírja kevés alvással, ő már reggel korán a motoron ül. Tekintettel a napszakra ebéddel indítottuk a napot méghozzá a Hutcha resortban ahol legalább 3 hónapot töltöttünk el tavaly.

Jó viszonyban maradtunk a személyzettel, ezért szeretünk visszajárni. Idén kaptunk is egy meghívást Tik (a recepció vezetője) esküvőjére ami Februárban lesz. 

Íme a resort:

Hutcha Resort-Maenam beach

Maenam tengerpart

Ebéd után felmotoroztunk a Chaweng Temple-be, melynek a felújítását nemrég fejezték be. Nagyon szép lett a végeredmény.

Áldás...

Repülőtér

Chaweng Lake

Délután Chawenget választottuk, mert néhány hotelt meg akartunk nézni, hogy a legjobbat válasszuk kedves ismerőseinknek. Meg is találtuk pár óra nézelődés után azt a hotelt ami a legtöbbet nyújtja elérhető áron.

Bophuton megnyílt az új piac, igazán kedvező árak és szép gyümölcsök várják a vásárlókat.

Ilyen az ha motorral vásárol be az ember...

A teraszunkról... amikor lemegy a nap...

Szép estét mindenkinek!

2009.dec.12.VISSZATÉRÜNK!!!!!

Harry, Ben, Andi

Házunk

Chevrolet: a bérautó

házunk

medencénk

Thongthakian bay

Chaweng

INDUKCIÓS FŐZŐEDÉNY

ezzel készült...

Úgy döntöttünk, hogy 8 hónapi hallgatás után ismét visszatérünk kedves olvasóink mindennapjaiba. Ennek legfőbb oka, hogy egy hete ismét Samuin vagyunk!

A történet egy hete kezdődött... December 6-án 5:35 kor landoltunk az Angyalok Városában... Innen repültünk tovább Samuira a reggeli órákban.

Röviden az elmúlt hét eseményeiről:

Először is szeretném bemutatni új lakóhelyünket amit Khoa Ron Hill Village névre keresztelt a tulajdonos házaspár. Róluk elég annyit tudni, hogy egy árva szót sem beszélnek semmilyen nyelven csak thaiul. Lényegesen megkönnyíti a kommunikációt lányuk Eve, aki ugyan Bangkokban él de telefonon tudunk vele értekezni ha bármi adódik.  A házat még otthonról foglaltuk le telefonon pár hete így benne volt a pakliban, hogy senki sem fog az érkezésünkről tudni… Ne felejtsük el, hogy hol is vagyunk, ugye. A kétkedés ellenére Eve amint megtudta, hogy befutottunk, ideszólt a szülőknek és hozták is a ház kulcsát. Eddig sima ügy volt. Már csak az autónakt kellett magunkhoz venni, mivel mindenünk a kocsinkba volt elzárva 7 hónapig így útra keltünk Petihez (barátunk és az autószerelőnk is egyben) aki már egy hete dolgozott a kocsin. Hogy miért??? Érkezésünk előtt pár nappal el kellett parkolni a „Pattaya taxival” (mi magunk között csak így hívjuk a kisbuszunkat) Pedró házától  (itt állt az elmúlt hónapokban)mert adódott ott egy kis gubanc. Anita és Tibi volt olyan kedves, hogy bevállalta ezt a fuvart és pár napig – érkezésünkig – a kocsi őrzését. Ámde a KIA nem hazudtolta meg természetét és a sarki  7/11 közértnél feladta a küzdelmet. Ekkor kaptuk az emailt odahaza, hogy van egy kis bibi,  Banrak-on,  az úton áll a kocsi tele nyomtatóval, gépekkel, értékes és kevésbé értékes holmikkal és nem mozdul viszont füstöl… Azonnal hívtuk Petit, aki hősiesen a megmentésére sietett és Isten tudja hogyan, de elvontatta a házához.

A probléma okát megtudtuk utólag: „valami” elrágta az üzemanyag csövet.

Tehát megyünk Petihez… Annyit érdemes tudni róla, hogy a melegre való tekintettel éjjel dolgozik és nappal alszik, így nem sok reményünk volt reggel 9kor hogy ébren találjuk, de a kapu mechanikusan működik, így egyszerűnek tűnt a bejutás. Aha, amíg eszünkbe nem ötlött, hogy Petinek van egy szeretetre méltó új társa: Töki, a pittbull J

Bence bevállalta, mi meg hárman az utcáról kémleltük, hogy mikor jön el az a pont amikor nem is olyan fontos a kocsi, inkább mentjük az életünket.  Szerencsére Töki nem jött üdvözölni minket, de Peti sem. Mindenki aludt a házban, így elballagtunk egy motorért és estére tettük a próbálkozást. Ekkor megtudtuk, hogy vontatás közben a kocsi összetört de ennek mi már nem láttuk a nyomait csak a pénztárcánkban. Lefényezték mire jöttünk tekintettel, hogy vevőnk Harry, akivel 4 hónapja levelezünk a kocsi eladásáról december 9-ére jelezte érkezését. 2,5 napunk volt rá, hogy a többhónapos állásból adódó problémákat kijavítsuk a kocsin mint pl. ablakemelő meghibásodás, aksi haldoklása, ékszíj megfeszítése, légkondi feltöltése, fékek, takarítás valamint beszerezzük az eladáshoz szükséges papírokat. Nem tűnik lehetetlen küldetésnek hiszen volt egy hétfőnk, keddünk és szerda délelőttünk erre a „néhány” feladatra. Irány hétfőn az Immigration Office ahonnan kellett 2 féle dokumentum a kocsi átírásához. Természetesen szünnap volt, szűkültek a lehetőségeink mert ezek nélkül a paírok nélkül nem mehettünk a Land and Transportation Office-ba a folytatásért. Maradt minden keddre intézendő dolog keddre, ami szinte lehetetlen itt azegy nap alatt mindent elintézni amit szeretne az ember. Egész napra maradt a kocsi szerelés. Kedden ismét elindultunk és mintegy 3 órás várakozás után megkaptuk a kért dokumentumokat! Még kellett szereznünk egy ügyvédi meghatalmazást, hogy a vevő a jelenlétünk nélkül át tudja iratni a nevére a kocsit Chiang Rai-ban. Na ilyet nem kaptunk sehol sem, de Linda pont tudott hozni egy ilyen papírt nekünk. Mivel minden thaiul íródott a hivatalban beikszelték nekünk hogy hol írjuk alá a papírokat eladáskor J

Szerdára elvileg minden szükséges papír és a kocsi is nálunk volt, majd délután Harry is befutott. Egy szimpatikus , eredetileg texasi születésű, 39 éves családapa Harry aki nagy hatással volt ránk.

A kocsi kipróbálása és átvizsgálása (10 perc) után megszületett a döntés: IGEN! Amíg a paírokat átnéztük a teraszon sok mindent megtudtunk Harryről, 4 gyermekes családapa és hivatásos lelkész aki Mae Sai-ban él a családjával, egy iskolát üzemeltet és most készülnek egy farmot vásárolni ahol mezőgazdasággal foglalkoznak majd. Megtudtuk azt is, hogy  egy egész egyházi közösség imádkozott azért, hogy Harryéknek összejöjjön ez a kocsi vétel. Bevallom nagyon megható volt a sztori, megkedveltük Harryt és még este további programot szerveztünk neki. Megmutattuk neki a sziget egy részét és beültünk egy jó kis mexikói vacsorára vele, ahol mondott egy nagyon szép áldást.

Azóta is imádkozunk, hogy Harry és a Kia hazaérjen az innen 1300 km-re lévő Mae Sai völgybe. (Amikor ezeket a sorokat írom, már 2 napja elment Harry és 24 órája nem hallottunk felőle…Ámen)

Tekintettel arra, hogy kocsi nélkül nem maradhatunk bementünk a SIXT autókölcsönzőbe és béreltünk egy Chevrolet típusú járművet erre a hónapra. Akár azt is mondhatnám, hogy egy fiatal és jó karban lévő személyautót sikerült kibérelnünk, de mégsem így van. Tegnap este ugyanis egy elalvás előtti masszírozásra bementünk Chawengre. Azt is mondhatnám, hogy jó volt, de ezt sem állíthatom viszont éjjel 1kor amikor végzett a masszőr a hajunk cibálásával és a nyaki izmaink rángatásával már csak az ágyra vágytunk. Na ez még odébb volt… Kocsi indít… Katt-katt… egyre gyengébb katt… Diagnózis: aksi kuka. Természetesen az autókölcsönző száma kikapcsolva. PETIIIIIII!

Peti szeme se rebbent, elindult értünk. Míg Maenamról elért hozzánk Bence egy padon kókadozott a soi Mango (buli negyed) mellett én meg végig etettem az összes kutyát az utcán. Végre megérkezett Peti és Töki, akivel egyébként teljesen összehaverkodtunk. A kocsit a kertben úgy állítottuk le, hogy pontosan tudtuk soha az életben nem fog újra elindulni. Így is lett!

Ma reggel telefon a Sixt-nek akik idejöttek egy csere autóval amiben 160.000 km és egy gyenge aksi volt, ezért Bence elzavarta őket egy új aksiért. Délután 3-ra már meg is érkezett a csere aksi és azóta működik az autó. Még…

Végül egy kedves történetünket elmesélném az elmúlt napokból, hogy egy kis reklámot csináljunk az indukciós főzőedényeknek! Házunk nagyon aranyos de sajnos a konyha részlege kissé hiányos. Egyedüli főzőalkalmatosságunk egy mikrohullámú sütő, amit szerettünk volna megfejelni egy főzőlappal. Elmentünk hát a Tesco-ba: ilyen szerencsét! Főzőlap akció van!!!! Két szimpatikus jelölt maradt versenyben, az egyik egy kínai kerámia lapos elektromos főzőlap illetve egy thai gyártmányú, műanyagnak tűnő. Sokat hezitáltunk míg a kínai mellett tettük le a voksot. Már majdnem a kasszánál voltunk amikor „kedves, jóindulatú” Tesco alkalmazottak óva intettek a kínai csodától, mondván arra csak 7 nap a garancia és nem is megbízható, Nade! a thai arra 1 év garanciát adnak és sokkal jobb! Meggyőztek!!! Annyira, hogy el is felejtettük a garanciát érvényesíteni, de hát miért is kellett volna?! Olyan szimpatikusan mosolyog a dobozról az az idősöső thai úriember! Neki ne hittünk volna??!

Első beüzemelés: 8 másodperc alatt olyan forró lett az edény, hogy vörösen ízzott tehát MŰKÖDIK! Nagyon belelkesedtünk erre a látványra így rákészültünk egy rántotta-vacsorára. Bence sürgött-forgott a konyhában én meg a hálóban a szagokra lettem figyelmes. Nem, nem az éppen sülő tojás illatára, hanem az odaégett bakelit szagra. Igazából semmi  jele nem volt annak, hogy műanyag égne, nem is volt a közelben műanyag és a tojás is megsült, nem égett… Nem értettük hiszen szép sárga rántotta készült az INDUKCIÓS edényünkben! Nade az íze! HMMM! Olyan volt mintha egy lábas megolvadt fülét rágná az ember.

Azóta megtudtuk, hogy más is pórul járt a csoda - edénnyel, hitt a barátságosan mosolygó thai bácsinak a dobozon! Az edény izzík, a kaja széle megég benne a közepe meg nyers marad és erőteljes bakelit zamatot áraszt minden ami belekerül az edénybe.Utána jártunk a neten is az indukciós edényeknek, volt aki egy teljes blogot szánt rá és 1 évig írta, egészen addig míg el nem adta. Ebből erőt merítve ma megfőztük első indukciós vacsoránkat mint a képen is látható (fent), a rántottát nem vállaltuk inkább főtt tojást gyártottunk mert minden aminek az elkészítéséhez bő víz kell működik szag nélkül. Bár azóta is fura szagokat érzünk...vagy a hosszabító ég alattunk - mert elég furán szikrázott amikor bedugtam a töltőt - vagy az indukció nem állt le...
 Ma visszavittük! Kérdezték hogy miért akarjuk visszahozni: „ nem működik?” Mire mi mondtuk: „ túlműködik !” Számla és jótállás hiányában „szolli, szolli” de nem tudják visszavenni. Pedig már majdnem bele egyeztek, hogy kicseréljük egy másikra! J

Április 23.

Útban a Nyugati partra

Nem kellett nagy rábeszélés egyikünk részéről sem, irány vissza KL-ba majd onnan a határ felé, aztán meglátjuk meddig jutunk ma. Már nem terveztünk.
Reggeli után elindultunk vissza a tegnap esti útvonalon vissza a főváros felé. +260 km.
Kivételesen nem tévedtünk el, rá tudtunk csatlakozni a határ felé vezető autópályára. Ismét megtekinthettük a Batu Caves-t de nem mertünk lefordulni a helyes útról tekintettel a tegnapi eltévedésekre.
Ezen a napon is megvolt estére a 700 km, de legalább elértük Alor Star városát! Innen már csak 60 km a határ. Bence emberfeletti teljesítményt nyújtott az immár 2 napja tartó vezetésben és még egy 700 km előttünk volt!
Egészen jó állapotú hotelt találtunk és a város is kellemes volt. Nem mondható kicsinek Alor Star és látnivalóban is bővelkedik.
Mivel ismét ránk esteledett és ennyi kocsiban töltött idő után nem vágytunk kocsikázásra, lefekvéshez készülődtünk és rápihentünk az utolsó nagy szakaszra.

Április 22.

Utazás Kuantanba

Kényelmesen megreggeliztünk, majd nekivágtunk a hazafelé vezető útnak. Terveink szerint ma Bukit Tinggiben alszunk, mely Kuala Lumpurtól 30 km-re keletre található Kuantan felé.
A keleti oldalon szerettünk volna hazamenni, mert az elmondások és az olvasottak alapján itt találunk mesés partokat és az óriásteknőcök tojásrakó helye is ezen az oldalon van.
Egészen Kuala Lumpúrig sima utunk volt, de amint a nagyvárost elértük „Károly” elvesztette minden tájékozódási képességét és az egymást keresztező autópályák sokaságában magunkra maradtunk teljesen. Ahány lehetőség csak volt az E8-as (a nyugati és keleti partot összekötő egyetlen) autópályára való letéréshez azt mind elszalasztottuk abban bízva, hogy GPS Károly most talált magára és hallgattunk az instrukcióira. A problémája csak annyi volt, hogy amikor a szerencsétlen programját megírták, fele ennyi út lehetett itt.
Több irányba elindultunk mely mintegy 4 órás tekergést jelentett a főváros körül, míg véletlenül rákeveredtünk az E8-as út bevezetőjére. Ezt igazolta minden tábla és Károly is egészen képben volt. Az utolsó pillanatban azonban Károly félre érthető utasításának köszönhetően lekanyarodtunk egy kis útra (az E8 autópályát ugyan követő, de alsórendű és kanyargós útszakaszon, falukon átvivő út) amely nem volt valami poénos a szürületben, ugyanis öreg este lett mire az irányt belőttük.
Kb 10 km—tettünk meg, mely olyan volt mintha dzsungeltúrán lettünk volna amikor egy meredek szakaszon a rendőrök lekapcsoltak. Igazából őszintén reméltük, hogy valóban rendőrök lesznek…
Ha némi esélyünk is volt arra, hogy nem kell sötétben tévelyegnünk, akkor az itt elszállt mert negyed órát ültünk a kocsiban amíg ellenőrizték a kocsi papírjait majd Bence papírjait forgatták, majd a biztosítást. Legalább 5-en a kocsi körül jöttek mentek nézték az autót. Elég rémisztő volt de utólag jól jött ki, mert a rendőr tanácsára nem folytattuk utunkat ezen a kanyargós hegyi úton tovább. Rávettük magunkat kerül amibe kerül, visszafordulunk és mégegyszer megkiséreljük az autópálya megtalálását. Aznap már harmadszor mentünk el a nevezetes Batu Caves előtt, amely valóban lenyűgöző látványt nyújtott, de sajnos nem tudtunk teljes mértékben a hatása alá kerülni mert akkor már 5. órája tekeregtünk a helyes utat keresve.
Végre feljutottunk az autópályára!!!!!!!!!!!!!!! Már csak 30 km és lefeküdhetünk egy XVI.sz-i francia kisvárosban! Károly navigált!
Ez az autópálya a Genting Highland mellett vezet, nagyon magasra vitt az út, szabályszerűen hideg volt a levegő. Megálltunk tankolni meg harapni valamit tudván, hogy a végcél előtt vagyunk már. A lepkék madár méretűek és a bogarak kisebb rágcsálóra emlékeztetnek itt a hegyekben. Nem vágytunk ECO túrára itt a környéken a gyönyörű természeti adottságok ellenére sem.
15 km múlva elértük azt a pontot ahol a falunak lennie kellett volna, de mi beállítottunk egy resortot a GPS-be, biztos ami biztos, az a tuti, mert a címe szerint Bukit Tinggiben van!
Ahol ki kellett volna menni a táblák szerint ott nem kockáztattunk, mentünk a megjelölt golf resort felé. Néhány km múlva lenavigált Károly az útról de a vaksötét kanyargós úton kívűl semmit sem láttunk. Egy porta szerű építmény reményre adott okot…Az út meredeken vezetett felfelé látszólag a semmibe. Egy hatalmas bagoly figyelt a szemben jövő sáv szélén, rajta kívül egy lélekkel sem találkoztunk. 10 perces kanyargás és egy lovaglóút jelző tábla után úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk és elmegyünk egy nagyobb városba ami látszik az autópályáról és meg tudunk aludni.
Nem részletezem, elég annyi, hogy nem volt nagyobb város így 260 km múlva megérkeztünk Kuantan city-be.
Ha fáradtságról írtam tegnap este, akkor ez az állapot nem tudom mi volt 700 km után de nagyon ramaty állapotban voltunk. Az első hotelbe bevágódtunk de sajnos teltház volt. A következőben is! Meg a következőkben is!
Megtaláltuk a Grand Kontinentál névre hallgató hotelt melyről sejtettük, hogy nem lesz olcsó de bármennyit kifizettünk volna egy szobáért. Nem volt hely! De biztatásként közölték hogy vannak 2-3 szobás apartmanjaik és egy szabad. Lássuk!
Egy fiatalember átkísért egy másik, kevésbé impozáns épület 4. emeletére. Omladozó falak és rohadó padlószőnyeg a folyosón, de kit érdekel?! Próbálta a megfelelő ajtót kinyitni de nem adta magát a zár így nekifeszült az ajtónak a fiatal ember. Így sem ment. Egyre erőteljesebben rángatta az ajtót majd nekifutásból ráugrott az amúgy is rozoga ajtóra. Szinte beesett a lakásba, de legalább bent voltunk!
Üres és hatalmas tér tárult elénk, kb. 150 nm. Sárga falak, egy rossz kanapé és 4 ajtó. Egyik ajtón belestem ahol a „konyha” állt, de nem mentem közelebb. Jobbnak láttam. Inkább elindultunk az egyik háló felé. Benéztünk és ez éppen elég is volt. Majd ha puskával kényszerítenek!
Utolsó reményünk a City View Hotel volt, melyet a városba befelé láttunk az útról.
Hihetetlen de volt szabad szoba, méghozzá nagy kényelmes ággyal és az eddig látottakhoz képest 5 csillagosnak mondható. Ugyan a szállodáig nem vezetett hosszú út az előző hoteltől, de majdnem elgázoltunk egy szerencsétlen PATKÁNYT. Tudom, ez Bangkokban is jelenség, de a szemét ami az utcákat borította az nem hasonlítható még Thaiföldhöz sem. Itt a kosz él és az utcák sötétek, nem túl sok jót ígérőek. Ez be is bizonyosodott amikor utolsó erőnkkel kiballagtunk egy 7/11-be kaját venni. Egy sötét figura - valami bizonytalan eredetű zacskót szorongatva – tántorgott előttünk majd hangos üvegcsörömpölés kíséretében eltűnt egy sötét mellékutcában (egy hasonlóban mint a hotelünk).
Felgyorsítva lépkedtünk a hotel felé, ahol utolsó erővel Bence beállt a kocsival a hotel főbejáratába (de szó szerint).
Jó éjszakát!

Április 21. Szingapúr

Szingapúr

Kipihenten ébredtünk végre! Reggelinket a hotelhez közeli (konkrétan a hotel épületében az egyik utcai fronttal rendelkező üzlethelyiségben) Kopi Tiam gyorsétkezdében fogyasztottuk el.
Kopi Tiam: helyi malay kávézó, ahol eredetileg csak italokat szolgáltak fel. A kávét itt nem pörkölik, hanem vajban és cukorban égetik, más az íze. A jelenkor ’versenyében’ ezeken a helyeken árulnak már ’fast food-t’.
Innen a tegnapi menetrendet követve végig a Bugis negyeden leballagtunk a Suntech City-hez ugyanis most számunkra minden program innen indul. Felszálltunk a Sentosába tartó buszra és 20 percen belül már a bringa kölcsönzőben válogattuk a megfelő járgányt további felfedező túránkhoz. 10 dollárért 1 órára kivettünk két paripát és nekivágtunk a szigetnek. Első utunk Siloso Bay-be vezetett. Itt megjegyeztük, hogy a bringázás után bemegyünk az Underwater World-be és megismerkedünk a vízalatti élővilággal alaposabban. Innen a Dolphin Bay-t céloztuk be, mely a delfin show szinhelye és a sziget másik oldalán található. Meseszép úton haladtunk a tenger mellett, tökéletesen megépített bicikli úton. Tettünk egy kitérőt a Maláj-Félsziget legdélebbi pontjára, melyhez egy kötél+fa hídon vezetett az út ugyanis ez a pont egy apró kis szigeten található.
A szigeten sétálva kicsit irígykedve gondoltunk az itt élő emberekre akiknek nemcsak egy szupermodern városuk van, egy kis ékszedoboznak beillő homokos partszakasz is jutott nekik a város szívében.
Már sok helyen bringáztunk Európában (szinte mindenhova vittük magunkkal az elmúlt 3 évben a paripákat Horvátországtól egészen Toscana-ig, de egy ilyen trópusi környezetben eltöltött bringázás nem hasonlítható semmihez)
A sziget bebringázása után felpattantunk a helyi kisbuszra és meg sem álltunk az Aquváriumig. Amint beléptünk én már meg is találtam a kedvenc helyemet a „rája simogató” medencét! Egyszerűen nem lehetett elszakadni a medencétől. Hatalmas ráják úsztak hozzánk a medence széléhez és egészen a kezünkbe tolták a fejüket, mintha simogátsra jöttek volna. Finom puha teste volt mindnek és olyan ábrázatuk volt mintha nagyokat vigyorogtak volna. Kedvenc állatom a rája lett és emelett persze a tapír is megmaradt befutónak.
Legalább másfél órát töltöttünk itt el a vízalatti világ megcsodálásával majd tudatosult bennünk, hogy este 6-kor indulunk az éjszakai szafarira tehát nincs maradásunk. Sajnos a delfin show-ra már nem futotta az időnkből, indulni kellett a buszunk felkutatására. Természetesen ma a menetrendet a szállodában felejtettük és a szigeten sem tudtak felvilágosítást adni ez ügyben. Ugyanott találtuk a buszt ahol kitett bennünket és szerencsénkre ma mi voltunk az egyetlen utasok így 2 perc múlva már indultunk is. A hotelig az utat szinte futólépésben tettük meg. Pontosan kiszámoltuk, hogy 30 perc áll rendelkezésünkre lezuhanyozni, átöltözni, újabb vízhólyagjainkat lekezelni ha este 5:50-re el akarjuk érni az állatkertbe induló buszt mert még egy rövid céges látogatást is besűrítettünk a mai napba. A busszal visszamentünk a Suntech Cityhez és itt elkaptuk a „red line”-on közlekedő buszt amivel csak 2 megállót kellett a hotelig menni és már készülődhettünk is az esti folytatáshoz.
20 perc múlva szinte futólépésben robogtunk le a Sunshine Plázáig a fülledt, párás (95% páratartalom van jelenleg) időben majd hivatalos látogatásunk végeztével tovább ”futottunk” a gyülekezőponthoz. Olyannyira időben értünk oda (Bence előrelátó időbeosztásának köszönhetően) hogy egy óránk maradt a Starbucksban ücsörögni indulásig. Egyrészt jól esett a kis pihenő, másrészt majdnem elaludtunk a fáradtságtól a kávézó teraszán. Fura volt, hogy nem kell valahova szaladni, hogy le ne késsünk egy programot. Nem is maradtunk egy teljes órát mert úgy éreztük hamarosan nem tudunk felállni, addig jó amíg mozgásban vagyunk hiszen még egy bő 3 órás program vár ránk.
6 órakor útra keltünk a várva várt éjszakai szafarira a Szingapúri Állatkertbe! Egy kedves (indiai) ausztrál anyuka a 3 gyerekével és egy lökött (indiai) indiai pasi volt az úti társunk. Bő fél órát tartott a buszozás míg elértük a ma esti programunk helyszínét. Megkaptuk a belépőinket és az instrukciókat a sofőrünktől, hogy mikor és hol találkozunk este fél 10kor a program végén. Indiai „barátunk” tökéletes angolsága ellenére sem értette az instrukciókat (bejárat után jobbra majd balra találjuk a szafari indulási pontját), melyeket a sofőr segítségül próbált adni az állatkertben való eligazodáshoz valamint a buszunk megtalálását segítő „G” és „H” betűket is megjelölte (a G és H jelű sor között fog várni –ugyan itt ahol kiszálltunk - egyébként a főbejárattal tökéletesen szemben). Elindultunk végre a „vadonba”!
Úgy döntöttünk, hogy mindenek előtt bekapunk valamit mert erre nem jutott nagyon idő napközben így egy nagy tál sali és hamburger elfogyasztása után felszálltunk arra a kis elektromos „villamosra” mely körbevitt az állatkerten. Nagyon élveztük az utazást, leginkább azért mert nem ketrecekben kiállított, nyomorúságos sorsú állatokat láttunk, hanem gyönyörű természetes környezetben tartott egészséges élőlények voltak mind. Meseszép környezetben legelésztek, aludtak, sétálgattak az állatok mindenfelé.
Kedvencünk a kisvonatunk mellett kóricáló TAPÍR volt! Itt leszálltunk volna egy órára ha lehetett volna, de sajnos nem engedték.
Visszatérve sétáltunk még a gyalogösvényen érdekes kisállatokat nézegetve majd beültünk a szabadtéren rendezett „ULU ULU” műsorra.
Ha a fáradtságnak még további fokozatai is vannak akkor azt is elértük, de minden egyes perc megérte amit itt eltöltöttünk ebben a városban!

Április 20.

Április 20. Szingapúr
Végre az egész éjszakát zavartalanul és nagyon mély álomban sikerült eltölteni! Irány a Duck Tour a Suntech City-ben. Még tegnap kinéztünk egy mindenre korlátlanul használható jegyet náluk. Csak ajánlani tudjuk ezt az irodát mindenkinek akár rövid, akár hosszabb időt tölt ebben az országban, mert nagyon profik, minden túrájukon érdekes és nagyon informatív felvilágosítást adnak a városról, épületekről, történelemről.
Tehát első utunk egy Wacky Duck nevezetű városnéző túrával kezdődött, ami egy II. Világháborús járművön való utazást takart. Az érdekessége, hogy 2 éltű, így hol a vízen hajókáztunk, hol az utakon gurultunk. Bejártuk a Suntech City környékét, majd hajókáztunk a Marina Bay-ben ahol megcsodálhattuk azt az épülő kaszinót mely a világon a legdrágább költségvetéssel épül azaz 6 milliárd SGD! Decemberben lesz ennek a hatalmas területen elhelyezkedő szerencsejáték paradicsomnak az átadása. Szemben ezzel pedig a világ egyetlen „úszó” futball pályája foglal helyet, melyen minden évben hatalmas ünnepséget rendeznek Szingapúr függetlenségének évfordulóján. Nagyon jó kis kaland volt!
Ezután felpattantunk ennek az irodának a sárga vonalon (City Line) közlekedő, nyitott tetejű „Hopp Off” buszára és mentünk egy teljes kört (40 perc) a városon. Közben egy idegenvezető minden jelentősebb térről, épületről részletes bemutatót tartott.
Ez a város lenyűgöző! Legközelebb a Raffles-ben szállunk meg! Már 10 ezer SGD-től lakosztályhoz lehet jutni (más nincs is nekik, itt ne keressen az ember Superior vagy Deluxe szobát!)
Amint megtettük a teljes kört ezzel a busszal, már szálltunk is át az ún. piros vonalon (Heritage Line) közlekedő buszukra és ezzel is hasonló körülmények között mentünk egy teljes kört a városban. A kínai és indiai negyedet alaposan bejártuk majd az üzleti negyedben tettünk egy alapos kört mindvégig értékes információkat hallgatva a Szingapúrról. Egyenlőre az új infók tömegében azt sem tudjuk merre menjünk, de talán az utazás végére helyre kerül minden adat…
Mindkét túra teljesen más útvonalon közlekedik egyetlen kis szakasz kivételével így az Orchard road-tól az üzleti negyeden át a Little Indiáig mindent volt szerencsénk megnézni, sőt még a helyi Beverly Hills-re is eljutottunk, ahol már 10 Millió SGD-től lehet házat vásárolni!
Mivel este 6-ra foglaltunk helyet a Songs of the Sea show-ra Sentosán, nem maradt túl sok időnk visszamenni a hotelbe, átöltözni, a vízhólyagokat leragasztani és indulni az 5:40-es buszindulásra a Suntech Mall-nál. Mindössze 50 percünk volt, hogy mindezt lebonyolítsuk (ebből bő 10-15 perces séta a buszállomásig elsétálni a hoteltől) de sikerült teljesíteni a tervet! Minden percünk ki volt számolva reggel óta, hogy a lehető legtöbb helyre eljuthassunk.
A kijelölt időben odaértünk a busz indulásának helyére és hamarosan Sentosa szigete felé robogtunk! A szigetre érve volt még bő fél óránk a műsor kezdetéig ezért felpattantunk a helyi kisbuszra ami végigvitt egészen Siloso Beach-ig. Itt egy hatalmas homokos part terül el, strandröplabda pályával és éttermekkel (Cafe Del Mar!) valamint pár perces sétányira a homokos parttól található a Sentosa Aquvárium. Néhány fotó elkészítése után szálltunk is vissza a kisbuszra, mert 7:40 volt kitűzve a műsor kezdete. Gőzünk nem volt róla,hogy mit takar ez a show, de maga a sziget nagyon érdekelt minket ls minél több programot akartunk besűríteni ebbe a 3 napba.
A Songs of the Sea egy lézerjáték volt a tengerparton, melyet animátorok közreműködésével tettek érdekesebbé. Egy rövid kis történetet játszottak el, melynek a fő attrakciója vízpermetre vetített lézerfigurák játéka volt. Beszéltek, énekeltek a mesefigurák miközben fény és hageffektek tették élvezetesebbé a műsort. Ötletes és szórakoztató volt a show mely kb 50 percig tartott.
Hazafelé a sofőr mindenkit a lehető legközelebb tett ki a szállásához ezzel is megkönnyítve a hazatérést.
Nagyon fáradtan de sok-sok szép élménnyel térünk nyugovóra, hogy erőt gyűjtsünk a holnapi folytatáshoz.

Április 19.

Utazás Szingapúrba

Nem kapkodtunk az indulással, hiszen csak 3 órányi vezetés állt előttünk Szingapúrig ezért leballagtunk, hogy ne üres gyomorral vágjunk az útnak. Vajjal spékelt pirítósunkat jóízűen elfogyasztottuk.
A táj csodálatos volt továbbra is az autópálya mentén, csak úgy röpült az idő a határig. Kilépés Malajziából majd 4 km múlva belépés Szingapúrba!!! Mivel kocsink maláj biztosítása a határon túl már nem érvényes, itt is kellett egyet kötni. Bő egyórás művelet volt, de nagyon kellemesen telt, kedves volt a hölgy aki kitöltötte a szükséges papírokat és még helyi pénz (SGD) hiányában a maláj ringgitünket is elfogadta. Ugyanitt vásárolnunk kellett egy kártyát, mely feltöltős kártyaként működik. Ennek segítségével kell fizetni a borsos útdíjakat Szingapúrban valamit számos parkolóházban ezzel lehet parkolni. Minden regisztrálásra kerül a kártyán a Szingapúrban eltöltött idő alatt és a határon való kilépéskor lehet fizetni a számlát ha nincs elég pénz a kártyára feltöltve.
A bevezető útszakasz egy 3-4 sávos autópálya , melynek a 2 oldalán egymásutánban a világ legnagyobb nevű elektronikai, IT és egyéb gyárai, fejlesztési részlegei sorakoznak.
Mesésen rendezett a táj, gyönyörű trópusi növényzet még az autópálya szemközti oldalát elválasztó, középső részen is. A fák összeérnek az út fölött, mintegy alagutat formálva. A városig 20 percet autóztunk majd a hotelünk felé letértünk egy másik útra.” Károly” ismét hozta a formáját, így jó 1 órát kőröztünk a hotel körül, hogy megtaláljuk annak a zsákutcának a bejáratát ami a szállásunkhoz vezet.
A hotelt meglátva fenékre estünk, de ez az érzés megmaradt a szobába való belépés után is. Tiszta, tágas, jól felszerelt Hotelünk egy teljesen más világba vitt minket. Már sejtettük, hogy a 2 éjszaka kevés lesz , hiszen már délután volt és sok a látnivaló.
Nem sokat hezitáltunk, felvittük a csomagjainkat a szobába, majd elindultunk harapni valamit a tenger irányába. Útközben bekaptunk pár falatot majd a Bugis Village-on keresztül lesétálva elértünk a Suntech City Mall-hoz. Bejártuk egy jelentős részét ennek a térségnek és egyre jobban tetszett nekünk a hely. Elhatároztuk, hogy nem bízzuk a véletlenre a további 2 napot, egy szimpatikusnak tűnő irodánál (Duck Tours) minden városi programot befizetünk másnap.
Elindultunk a hotel felé gyalogosan a Bencoolen és a Rochor Road között cikázva majd magunkhoz vettünk egy kis csipegetni valót és rákészülve a holnapi programokra lefeküdtünk aludni.

Mindenkinek melegen ajánljuk ezt a hotelt: Albert Court a neve, a lokációja remek és az árai nagyok barátiak a többihez képest! A szoba nagyon szép, tágas és tiszta a hotel hangulata álom.

Április 18.

Melakka 2. nap

Reggel 5 óra! Ébredés! Ennek elsőszámú oka a tegnap említett szép kis muszlim imaház a hotel mellett! A mélyen alvó ámde még mélyebben vallásos muszlimokra tekintettel (akik a hotelben tartózkodnak) egy hatalmas hangszóró az ablakunk felé irányítva a jobb hangzás kedvéért!
Gyenge próbálkozást tettünk az alvásra de így is 8-kor már az étterem felé tartottunk, irány a reggeli! Mert itt járt a szobához, hát lássuk! A Svédasztal szerű tálalás reményre adott okot. Közelebbről így nézett ki a választék: pirítósnak való kenyér, egyik tálban vaj másikban jam, egy melegen tartó edényben rizs, egy másikban valami húsféle, egy lapos tányéron görögdinnye szeletek, kávé, tea. Jól „bepirítósoztunk” amit vajjal bolondítottunk és indultunk egy kiadós sétára.
A korábbi korok stílusai keveredtek az épületek jellegében (holland, portugál, francia) melyet sok kínai bolt tarkított. Az üzletek nagyjából egész nap zárva tartottak, délután kezdett éledezni a város de szigorúan este 9 kor zártak is az üzletek. A városközpont nem túl nagy ezért úgy döntöttünk a környék felfedezése után, hogy kocsival megnézzük a tengerpartot és a Portugál térre elautózunk. Melakka partszakasza nem túl impozáns, néhány fával (konkrétan 2 db-ot láttunk) tarkított köves parttal büszkélkedhet, mely a fürdőzésre teljesen alkalmatlan. Tovább indultunk a Portugál tér felé, de „Károly” összezavarodott az frissen épített lakóparkhoz érkezve, mely elvileg a Portugál téren állt. Keringtünk a lakónegyed kis utcáiban, hol balra hol jobbra fordulva de a Portugál teret nem leltük.
Fél órás bolyongás után feladtuk és visszamentünk a hotelbe. Lepihentünk mert a hőség kezdett elviselhetetlenné válni, látnivalóban pedig már nem tudott újat nyújtani a város, ugyanis a tegnapi szálloda keresés alkalmával minden részét bejártuk.
Este felkerekedtünk, hogy megnézzük a helyi múzeumot, mely a város történetét mutatja be illetve egy XV. századi vár romjai között sétáltunk (itt az egyik látványosság számunkra a képeken is látható japán vagy ? milyen nemzetiségű hölgy volt, sokat akcióztunk, hogy lefotózzuk, végül magától odajött hozzám és mutogatta, hogy akar egy képet velünk készíteni). Nagyon érdekes volt mindkét program, ezért megérte ez a melakkai kitérő.
Ezután ismét bementünk a sétányra, az egyetlen helyre a városban ahol nagy nyüzsgés volt az esti órákban és az első étterembe beültünk. Kértünk egy „fish and chips”-et és egy adag sültrizst. Az eledel jó volt és az étterem is egy nagyon hangulatos kis belső kertben helyezkedett el az utcától pár méterre. Vacsora közben Bence valami kisállatot látott az egyik csatornában mozogni az asztalunktól 2 méterre de hiába dobáltunk sült krumplit a lyukhoz nem tudtuk beazonosítani.
A vacsora végeztével sétáltunk még a bazársoron majd megálltunk a kókuszdió-törő bácsi bemutatóját végignézni. Már 40 perce hallgattuk ahogy kínaiul és angolul kiabál a tömeg felé felváltva a mester de még igen messze állt attól , hogy a földön kikészített kókuszokhoz közeledett volna. Ekkor megvilágosodtunk, hogy a show utolsó eleme lehet a kókuszos mutatvány, előbb el akar adni a csodaszeréből minél többet a közönségnek. Bemutatta nagy nyögések közepette, hogy mennyi mindenre jó a folyadék amit árul, húzta-vonta a lábát, fájlalta a hasát és a nyakát majd locsolt a kritikus helyekre a szerből és fél perc után úgy ugrált mint egy tizenéves.
Mondanom sem kell, hogy az 55. perc végén mi is vettünk egy flakonnal 
Végül elmondhatjuk, hogy nem feküdtünk le anélkül, hogy ne láttuk volna a rekord-mutatványt, valóban a bal mutató ujjával addig püfölte a kókuszdiót amíg áttörte a héját.
Éjjel 11 körül ismét megéheztünk és útra keltünk egy közértet vagy kifőzdét kutatni de bő félórás séta után ugyanolyan éhesen, korgó gyomorral tértünk nyugovóra.

Április 17. Utazás KL-Melakka

Április 17.
KL-Melakka utazás


Az éjszak csendes volt és minden adott volt egy jó kis alvásra AMÍG hajnalban a szomszédok iszonyatos lármát nem csaptak (Bence elmondása szerint mert én az igazak álmát aludtam), ezért az én Egyetlenem arra gondolt, hogy a legjobb megoldás a szomszédokat rendre inteni oly módon, hogy teljes erőből a brazil gumipapucsát hozzávágja –reggel 4 kor – a szomszéddal közös ajtónkhoz. Ők nem tudom mit érezhettek de azt nem fogom egy darabig elfelejteni amit én éreztem…
Korai ébredés után összepakoltunk és elindultunk Melakka felé ami mindössze 155 km-es távolságban van a fővárostól.
„GPS Károlynak” a városból kifelé vezető helyes út megtalálásával voltak némi problémái, tekintettel az újonnan épült utakra és felüljárókra ezért azt az irányt követtük ami Putrajaya/Cyberjaya (közigazgatási központ/high-tech város) felé vezet. Tudtuk, hogy ez az irány jó Melakka felé.
A navigálás a következő képpen zajlott: „menj 220 métert majd tarts jobbra” 5 másodperc múlva „ menj 50 métert majd élesen fordlj jobbra” rögtön ezután „ menj tovább egyenesen 500 métert” és végezetül „ menj tovább majd fordulj ARRA”
Ennek ellenére elértük a csúcstechnológiával megépített várost!Kitérőt ugyan nem tettünk itt mert akkora volt a stressz „GPS Károly” miatt, aki nemsokkal ezután magához tért.
2 órás utazás után érkeztünk meg a Világörökség részévé nyílvánított Melakkába. Amint beértünk a városba (melyről tudtuk, hogy nehézkes a közlekedése az egyirányú utak miatt) „Károly” elhagyott minket, ugyanis nem kapott elegendő áramot a túléléshez. Magyarul: a töltő megadta magát! Kezdődött a céltalan bolyongás, de hát úgysem láttuk még ezt a várost azért jöttünk, hogy megnézzük! Pont elhaladtunk egy elektronikai üzletekkel tarkított utcán, meg is álltunk töltőt nézni. Bence szerint túl jó volt amit árultak ezért nem vette meg VISZONT sikerült összeraknia a mi kis selejtes töltőnket (amit 1 órája szedett darabokra)
Minden jó ha a vége jó! De nem volt vége, viszont a telefon ismét üzemelt.
Kinéztünk neten egy hotelt mely Aldy néven futott és nagyon jókat olvastam róla. Meg is találtuk könnyen, mert véletlen előtte parkoltunk le, mondván jobb ha gyalog derítjük fel a várost. Be is mentünk és a recepción megkaptuk az árakat. Elfogadhatónak bizonyult ezért szerettük volna megnézni a szobát. Na arról szó sem lehetett! A recepciós közölte, hogy egyedül van ezért nem tud elmenni a pultból, nem láthatjuk a szobákat. Kértük, hogy adja ide a kulcsot és majd mi megnézzük ha nem tud elszabadulni a „sok” dolgától. Közölte, hogy kizárt mert sosem engedik be a vendégeket a szobába egyedül. Felmerült bennem, hogy akkor este milyen módon vehetjük igénybe a szállást…velünk fog aludni???! Vagy mi lesz a megoldás ha nem mehetünk be őrizet nélkül a szobába. Értetlenkedtünk még egy darabig, mire kegyesen magához vett egy kulcsot és intett nekünk. Mindössze 5 lépésre mentünk a pultjától (még csak erőlködnie sem kellett volna hogy ránklásson az őrhelyéről ha átadja a kulcsokat) a szobáig. Tiszta, nem túl nagy szoba tárult elénk, földtől-plafonig érő szép sötétítő függönyökkel… Az volt csak gyanús, hogy be volt húzva a függöny. Bence odament és elhúzta… Feltűnt egy falnak tűnő felület, ami biztosan nem ablak volt mert nem láttunk át rajta. Szóval világosabb nem lett, de nem akartuk elhinni hogy fal van a függöny mögött ezért Bence megkopogtatta. Fal volt! DE a két oldalán a sarkokban két keskeny (10 cm széles) sávban volt egy-egy lőrés beüvegezve. Megkérdeztük, hogy van-e olyan szobájuk aminek van ablaka? Mire határozottan közölte a „szenzációs recepciós”, hogy minden szobájuknak van ablaka! Jahh, a börtönnek is van…
Úgy döntöttünk futunk még egy kört ebben a szállás kérdésben, úgyis a központ közepén álltunk meg és nagyon kedves kis holland stílusú épületek között vezetett a főút. A térkép (mert azt megszereztük kb. 40 prces gyaloglással, de ebben benne volt 1 hotel megtekintése is) jelölte a szállodákat így egyből abba az irányba indultunk. Fél óra múlva a kínai negyedben (nem tudom volt-e másmilyen negyed ebben a városban, de mi nem találkoztunk vele) Bence beleszeretett egy hotelbe. Még ugyan megnéztünk másik 2-t, de szerinte ennek volt a legjobb lokációja és saját parkolója -amiben egyébként igaza volt- ezért kifizettünk 1 éjszakát és visszamentünk a kocsiért. Parkolás közben észrevettem milyen szép kis muszlim mecset áll a szomszéd telken (erre még visszatérek)
Beköltöztünk az 5. emeletre, ahonnan a tenger irányába volt kilátásunk (a tengert nem láttuk, de tudtuk, hogy arra van) és igen tágas is volt. A hotel a maga nemében rendben volt, a berendezés ütött-kopott de elfogadható, pláne több napja tartó utazás és rekkenő hőségben való séták után.
Délután Bence elaludt én meg gyártottam az olvasnivalót Nektek!
Vacsorázni elsétáltunk a Yonker Walk nevezetű sétáló utcába ahol megcsodálhattuk Kína összes zenélő, villigó,sípoló, csattogó és kerregő gyártmányát valamint néhány éttermet és kávézót. Az utca elején „belebotlottunk” a Guiness rekordok könyvében is megatlálható kínai származású maláj mesterbe. Tudománya abban rejlik, hogy mutató újjával 1 perc 20 másodperc alatt tört fel 3 db kókuszdiót. Ezt a műveletet minden este be is mutatja, miközben a saját gyártmányú fájdalomcsillapító és mindenre jótékony hatású löttyét árulja.
A sétány hangulata nagyon tetszett, eredeti volt nagyon a kétszintes „shop house” -okkal! Olyan érdekességeket láttunk itt (amit sosem tudnánk elképzelni ha nem a saját szemünkkel látjuk, talán szavakkal át sem adható) mint pl. egy kínai templomnak beillő épületben üvöltő diszkózene kíséretében 40-90 éves emberek csa-csát táncoltak (a ritmus latin volt de a szöveg KÍNAI) egy homokos tánctanár vezette koreográfiára. Videót is készítettünk!
Megvacsoráztunk az egyik kis mellékutcában, majd visszafelé egy kis téren maláj élőzenét hallgattunk amolyan magyar lakodalmas stílusban.