Április 18.

A várva várt pihentető, kényelmes alvás után mennyei reggelivel indult a napunk. Sem ezt a reggelit,sem a szoba és az ágy kényelmét nem tudta felülmúlni egyetlen szállás sem eddig, talán Chiang Mai vetekedett a Zenith hotellel.

Mai napra a Wat Arun megtekintését tűztük ki célul, ami a Királyi Palotával szinte szemben található, a Chao Praya folyó túloldalán.

A nosztalgia kedvéért a szálloda mögötti csatorna-taxira felszálltunk és a végállomásról tuktuk-kal elmentünk a Tha Tien állomásra ahol a Chao Praya Expressz hajó jár fel-le a folyón. Könnyű dolgunk volt, mert mindössze 5 perces utazással átértünk a túloldalra a Wat Arun bejáratához.
Ez a Wat 80 méter magasan nyúlik az ég felé és eredeti kínai porcelánnal van beborítva. A kupolához vezető lépcsősorra mondhatjuk hogy derékszögben emelkedett, tulajdonképpen egy létrával volt azonos a lejtése. Én nem voltam elég bátor, de Bence és még néhány turista remegő lábakkal megmászta a hatalmas lépcsőfokokat. A képek magukért beszélnek.
A pokoli hőség rekordokat döntött, ezért nem sétálgattunk órákig az épületnél, inkább elindultunk a neves városrészt megnézni melyet Thonburinak neveznek. Itt az igazi hétköznapi életbe nyertünk betekintést. Apró sikátorokon haladtunk végig, ahol nemhogy beláttunk a helyi viskókba, egyenesen részt vettünk az élet folyásában, mivel olyan keskenyek voltak a kis utcák, hogy pl. egy lavorban pancsoló kisfiút át kellett lépnünk a továbbjutáshoz.
Nagyon érdekes része ez Bangkoknak a cölöpökön álló házaival illetve a sikátorokban álló összetákolt bodegákkal. Ez is egyfajta élet...De semmiképp sem látszottak boldogtalannak.
A hőséget csak úgy bírtuk, hogy minden sarkon vettük a vizet amit hol ittunk, hol a fejünket-lábunkat locsoltuk vele.

Innen egy nagy kört leírva visszatértünk a Chao Praya komphoz és áthajóztunk a túlpartra, ahol fogtunk egy tuktuk-ot és elindultunk a Panthip Plaza felé. A sofőrünk egy ámokfutó őrült volt, de nagyon jól haladt a bangkoki dugóban, igaz a fenekünk nem sokszor érte a tuktuk ülését úgy repkedtünk.

A Plaza jó kis program volt, annak aki imádja az elektronikai kütyüket, pedig valóságos paradicsom!!! 5 emeletnyi dvd, tv, ps,psp,xbox,játékok,telefonok,mp3,mp4,kiegészítők és rengeteg más... Ja és légkondiiiiiii!

Innen a szállodába mentünk fürdeni egy nagyot, majd estére egy kis internet vadászást és vacsit terveztünk. Ebből egyik sem lett 100%-os, mert a vacsihoz mikroszkópot kellett volna szervírozniuk, a számlához pedig nyugtatót, internet meg szakadozva jött csak be az étteremben :-(

Sebaj! A gyros mindig kisegít, így vettünk is gyorsan 2-t és a szobánkban megvacsoráztunk kellemesen!
Még nem pakoltunk be, de holnap csak du.4 kor megy a gép így mindenre van elég időnk!

Aprilis 17.

Április 17.


Még lett volna 5 óránk aludni a tervezett indulásig, azonban „valami” miatt ez nem ment, így szinte alvás nélkül hajnali 4:30-kor kijelentkeztünk majd fogtunk egy taxit és elindultunk a Kowloon állomáson lévő Airport Expressz állomására. Döbbenten tapasztaltuk, hogy sehol egy lélek, minden le –és bezárva…? Találtunk egy information felirattal ellátott telefont amin keresztül megkaptuk a lelombozó hírt, hogy csak 50 perc múlva azaz 5:50 kor indul az első vonat! A repülő 8 kor indul, így reménykedtünk, hogy a check in és az útlevél vizsgálat belefér még…Igen nagylelkűen 3 és fél órát hagytunk a repülő indulása előtt azonban ez most nem tűnt már így soknak.
Végül azért valahogy kikeveredtünk reptérre és szerencsénkre maradt egy kis időnk reggelizni is a gép indulásáig. Innen már csak 2,5 óra választott el az áhított bangkoki érkezéstől ahol a szokásos kedvenc szállodánkban a Zenit Hoetleben foglaltunk még előző éjszaka szállást a kalitkából.

Érdekes volt, hogy mikor elértük a terminálunkat onnan még közel 1 órát földalattiztunk meg össze vissza átszálltunk különféle reptéri vonatokon. Így is kb. 45 perccel az indulás előtt érkezünk meg a gépünkhöz. Nem is mertünk belegondolni mi lett volna ha nem 4:30 kor hanem 6 kor indulunk el. Valószínűleg még 3 napot szállást kereshettünk volna celláról cellára járva….

Rövidnek mondható utazást követően leszálltunk Bangkokban amit úgy imádunk. Rögtön megcsapott a 36 fokos meleg és az ismerős illatok. Gyorsan taxiba szálltunk és mire feleszméltünk újra a sky pool jacussiában hemperegtünk. Kicsit azért fáradtak voltunk mert összeszámolva nem aludtunk többet az eltelt 3 nap alatt Hong-Kong-ban mint 5-6 óra. Ígí azt mondhatjuk hogy nem 3 napot voltunk ott hanem közel 6 napot …. Így is éreztük legbelűl de összességében nagyon poénos és szép részét láttuk Ázsiának.

Délután kipihentük a fáradalmainkat és megterveztük a másnapi kirándulásunkat Wat Arun-hoz. Nagyon élveztük a 40 m2 es szobánkat és a gyönyörű kilátást is nem beszélve a king size bed-ről

Aprilis 16.

Electric Fair

Miután este átrendeztük a cellánkat - én kimentem a folyosóra, Bence meg átfordította közben az ágyakat, melyeket élükre állítva „könnyedén” el lehetett fordítani, így egy picit jobban ki tudtuk használni a szoba adta lehetőségeket – egy fokkal jobb éjszakára számítottunk. Én szerencsés voltam mert sikerült alvással töltenem a 2. éjszakát de Bence reggel 7-ig dvd-zett 
Ezek után indultunk neki a várva várt Electric Fair-nek. Felpattantunk az MTR-re a Yau Ma Tei megállónál amiről a Central állomáson leszállva elértük az Airport Expresszt. Ezzel a gyorsvonattal – ami egyébként nagyon profi, hipermodern vasút – fél óra alatt értünk ki az Asia World Expo területére ami a repülőtér mögött van közvetlenül és ez a végállomása a reptéri vonatnak. Akár gyanús is lehetett volna, hogy csak mi és még 1 ember maradt a vonaton a kiállítási csarnokig, de nem tulajdonítottunk a gyér forgalomnak túl nagy jelentőséget. Miután leszálltunk a vonatról könnyedén megtaláltuk a helyes irányt – egyébként mindenhol a városban jól lehet a táblák alapján közlekedni – csak éppen minden mozgólépcsőre ki volt függesztve, hogy „üzemen kívül”…? Itt már gyanakodtunk… Sebaj párszáz méter megtétele után beértünk a kiállítási csarnokba, ami kongott az ürességtől. A hirdető táblák mindenféle vásárról adtak információt, de időpontjaik nem stimmeltek az általunk keresett Electric Fair dátumával. Így az információs pultnál lézengő egy szál embert kikérdeztük hogy mi az oka a nagy ürességnek…? A választ már sejtettük: tegnap volt egy Electric Fair utolsó napja és ami még a városban jelenleg tart az a Wan Chai-i Exhibiton Hall-ban van! Wan Chai-ról annyit, hogy Kowloon-nal (kb. itt a hotelünk) szemben található mindössze 5 perc kompozás árán elérhető!!! Tehát 1 órát utaztunk abba a kiállítási központba ahol nincs semmi. Nem volt mit tenni ugyanezt az utat megismételtük, annyi különbséggel, hogy végül a megfelelő helyre jutottunk.
Szeretném megjegyezni hogy a hongkongi közlekedés nagyon jól átlátható, profi az összes MTR vonal és mindenhova el lehet jutni, DE ha át kell szállni vagy csak ki akar az ember jutni a felszínre igen hosszadalmas sétát kell megtenni.
Tehát, bent vagyunk a Wan Chai Exhibition Hall területén. Első körben kiváltottuk a már hónapokkal ezelőtt (interneten) regisztrált belépőinket és bevetettük magunkat az elektromos kütyük világába.
Az itt eltöltött 5 órát képtelenek lennénk részletezni, de rengeteg cég termékeiről begyűjtöttük az infókat és prosikat, aminek a feldolgozása még jelenleg is tart. Az épület 7 szintjén hatalmas csarnokok melyek dugig tele voltak helyi és nemzetközi kiállítókkal. Annyit gyalogoltunk ezen a napon, hogy Bencének a viszerei ibolyakék színben pompáztak és mint egy domborzati térkép úgy festettek a lábai, nekem pedig a cipő 5 helyen törte fel úgy a lábamat, hogy a vízhólyag is vízhólyagos lett azóta sem tudom elviselni ha valami hozzáér a kritikus területekhez.

5 óra is eltelt mire hazabicegtünk, beborogattuk, leragasztgattuk sebeinket, bepakoltunk a holnapi utazásra, majd ismét útnak indultunk. (csak minél távolabb a szobától!)

Elsétáltunk a tegnap este kiválasztott étterembe amit úgy tudnék körülírni, mint a Mc Donalds kínai változatát. Itt fantasztikusan jót ettünk, majd MTR-el elmentünk Tsim Tsa Tsui negyedbe, ahol a legnagyobb márkák üzletei képviseltetik magukat. Innen a kikötőbe vettük az irányt ahol a kihagyhatatlan Hongkong sziget által nyújtott látványban gyönyörködtünk egyet majd felültünk a kompra és áteveztünk a Wan Chai (Hongkong Island központi része) negyedbe. Innen megnéztük a kowloon-i oldal látképét majd ezek után visszamentünk a komppal. A Temple street-i éjszakai piacon – amely a hotelünk alatt van – vettünk néhány kis szuvenírt emlékbe, elbeszélgettünk a helyi festő bácsikával az életről majd felvánszorogtunk kis cellánkba aludni.

Április 15.

Hongkong Island felfedezése


Ébredés után, ami igazából nem tudnám megmondani mikor történt, mert a papír falak miatt az áthallás tökéletes volt egész éjjel az épület minden részéből, ezért igen periodikus volt az alvásunk. Bence reggel mesélte, hogy hajnali 2-kor jött egy angol házaspár az emeletre akik vinnyogó nevetéssel nyugtázták új lakhelyüket, majd realizálták a helyzetet és éktelen ordítozást rendeztek a személyzettel a következő mondatok kíséretében angolul: „tudtuk, hogy kicsi a szoba, de hogy képzelik hogy itt 2 ember elfér??! Ez extrém! Ez vicc…és hasonlók” majd távoztak.
Karikás szemekkel, hulla fáradtan az esélytelenek nyugalmával felmentünk reggelizni a 19. emeletre. Meglepő módon választékos volt a kínálat: pirítós, rántotta, saláták, virsli, bacon, gyümölcsök… Jól bereggeliztünk, hogy elég erőnk legyen a barangoláshoz, nehogy az este beállta előtt vissza kelljen jönnünk a szobába, majd útnak eredtünk.

Kiszúrtuk tegnap este, hogy 1 utcányira van tőlünk a Bridal Tea House "Hotel" amit még 3 hónapja foglaltunk le majdani hongkongi szállásunknak, napi 12.500 Ft-ért. Ezt a szállást - ahogyan már első bejegyzéseinkben is említettük- el kellett vetnünk mert annyit variáltunk a hongkongi utazás időpontjával, hogy betelt a hotel (nagy szerencsénkre!) Szóval mindenképpen meg akartuk nézni ezek után, hogy miről maradtunk le... Háát ha valahogy érzékeltetni tudnám a méreteket talán így tenném: kicsi-kisebb-legkisebb-Dorsette-Bridal Tea Ház-Toi Toi wc...

MTR-el (metró) elmentünk a Hongkong szigeten lévő Central állomásra, ahonnan elsétáltunk a nevezetes „mozgójárdához” (Escalator) ami a Qeen’s Road és Conduit Road utcáit köti össze a maga 792 méter hosszúságával. Ez a 2,5 éven keresztül épített, több mint 205 millió HKD költségvetésű építmény a világ leghosszabb kültéri mozgójárdája, a legkényelmesebb közlekedési forma a Central, a Mid-Levels és a SoHo között. Mivel ez a terület igen meredeken emelkedik jócskán megkönnyíti ezeknek az utcáknak az elérését.
Nagyon helyes kis tekergős utcákból áll ez a városrész, kifejezetten hangulatosak a SoHo negyed éttermei és kávézói ami napközben üzletemberekkel, éjjel pedig szórakozni vágyó fiatalokkal telik meg.

A mozgójárda végétől meredeken vezet vissza az út a város központi részébe.
Mi a Botanikus kerten át vezető utat választottuk vissza felé ami jó órás sétát jelentett meredeken lefelé. Áthaladtunk a Botanikus kerten, ahol különleges növény –és madár fajokat (gondolva a madárinfluenzára nem sokat időztünk itt), alligátort, anakondát és pillangókat láthattunk. A kert elhelyezkedése nagyon impozáns volt, hatalmas épületekkel a háttérben egy nagy zöld oázis. Itt éreztük meg - ma nem először de a legerőteljesebben - hogy a fák adta árnyék és a betonpadok kényelme mennyire csábítóan hatnak a Dorsette Seaviewban eltöltött éjszaka után. Nem sok hiányzott, hogy leheveredjünk egy padra és kipihenjük az éjszakát de mi jó turista módjára inkább vettünk 2 kólát és tovább indultunk.

Visszatérve a civilizációba, megkerestük a felhőkarcolók tövében az MTR megállót és elindultunk megnézni a híres Sheung Wan negyed piacait.
Az ultramodern üzleti negyedből rövid út vezet a Sheung Wan kerületbe, ahol mintha egy másik világba csöppennénk. Az 1950-es években épült bérházak lábánál, a Qeen’s Road nyugati része és Wing Lok Street körüli területen kínai orvosságokat és szárított tenger gyümölcseit kínáló nagykereskedések találhatók. Ez a világ legnagyobb cápauszony elosztóhelye – a méregdrága ínyencséget általában levesbe teszik. A közszemlére tett uszonyhalmok megmagyarázzák, hogy miért csökken olyan rohamosan a világ cápauszony állománya. A szárított finomságok mellett friss zöldségeket és gyümölcsöket is találhatunk a mozgójárda és Morrison Street közötti piacokon. Tollas, uszonyos vagy úszóhártyás élő állatok a „nedves” piacokon szerezhetők be, de találunk még itt frissen gőzölgő szójasajtot és jellegzetes szagú 1000 éves tojást, ami természetesen nem valódi kora, hanem a tárolására szolgáló földburok miatt nyeri el jellegzetes kinézetét.

A nézelődés után vissza metróztunk a szállodánkba egy kis „pihenőre” ami számomra blog írást, Bencének pedig a várva várt alvást jelentette.Hamarosan felkerekedünk – mert 2 óránál tovább nem lehet bírni a cellát – és elmegyünk mazsolázni az elektronikai cikkek piacára, közben harapunk valamit. Remélem mire visszaérünk a fáradság győz és bármi történik tudunk aludni…

Április 14.

Utazás Hongkongba

Reggel 6-ra állítottuk be az ébresztőt, hogy legyen időnk kényelmesen elfogyasztani a reggelinket illetve pár szendvicset tudjunk készíteni az útra – de leginkább a hongkongi napokra J Mivel reggelire nem számítunk a Dorsette Seaview hotelben 24.000/éjszakáért, sem arra hogy étteremben együnk a horror árak miatt, gondoltuk, hogy jó sok szendviccsel elindulunk a méreg drága városba, annyival is kevesebb a kiadás J

8 órára rendeltünk egy taxit, hogy időben kiérjünk a 10:30-as indulásunkig. Hát jó időben kint voltunk kb.12 perc alatt köszönhetően a 170 km/h-ás fiatalos tempónak. Csomagjainkat feladtunk majd Internet vadászatba kezdtünk… Indulás előtt fél órával Bence talált is használható hálózatot, de ez a kis idő néhány kép feltöltésére volt éppen elég indulásig.

Repülőutunk nagyon kellemesen telt, 2:30 perc a menetidő Bangkok és Hongkong között. A Thai Airwaysben eddig még nem csalódtunk, ami a gyenge pontjuk az a fedélzeti kaja mennyisége.

Hongkong repterén egy jó órás sorban állás az emigrációnál majd egy 5 kilométeres séta és már meg is találtuk a csomagjainkat. Neki indultunk megkeresni az Airport Expressz-t ami a Central negyedben lévő MTR állomására fut be, innen pedig a helyes metró vonal kiválasztásával egészen a szállodánk közelébe lehet jutni. Megvettük a 3 napos korlátlan használatú MTR és Airpot expressz kártyánkat mindössze 500,-HKD-ért (22,5 a szorzó) és felpattantunk a város felé tartó vonatra. Végállomástól-végállomásig kb. 25 perc az út, de élvezetes. A „piros” vonalon közlekedő metró megtalálása volt a cél, amely a Yau Ma Tei megállón áthalad. Ezt persze mind fejből és térkép nélkül, mivel a reptéren megszerzett térképet az Airport Expresszre való felszálláskor a kocsin hagytuk amin tologattuk a bőröndöt. A hotel címét is csak haloványan sejtettem, mert azt meg még Bangkokban kellett volna megnézzünk a neten, de inkább fényképeket töltögettünk a blogra J
Így, halovány emlékeimmel a szálloda címéről próbáltuk megtalálni azt a metróvonalat amire a cím alapján tippeltünk. Itt a metró 4 szinten jár egymás alatt-fölött futnak a különböző vonalak. Már vagy 2 órája leszállt a gépünk és még hongkong-i levegőt nem szívtunk, csak aluljárókban és metróállomáson jártunk. De végre megtaláltuk a „piros” metró vonalát, amellyel már csak 4 megálló és – talán jó helyre???? - megérkezünk..
Az aluljáróban bolyongva, kijáratot keresve egyszer csak az egyik táblán megpillantottuk szállodánk nevét és egy nyilat ami az irányt mutatta. Most már nem sok választott el attól, hogy saját szemünkkel győződjünk meg arról, hogy a hongkong-i szállodai szobák mérete milyen elképesztően KICSI.
Végre kijutottunk az utcára a tonna súlyú hátizsákokkal és bőrönddel több emeletnyi lépcső megmászása után! Végre Hongkong utcáin! Az idő kellemes 27 fok körüli, napsütéses volt.
Na hogy innen merre, arról semmi gőzünk sem volt, de nem is érdekelt abban a pillanatban csak a frissen turmixolt mangó shake-et láttuk a szemünk előtt amiből le is húztunk gyorsan 2 nagy pohárral a csomagjainkon ülve és néztük a nagy jövés-menést.
A gyümölcsárus néniről kiderült, hogy tudja hol találjuk a Dorsette hotelt, így már biztosan a cél felé útnak indultunk… 10 perc múlva már a recepción álltunk!
A „lobby”-ról annyit, hogy a méretéből jól látható volt mekkorák lehetnek a szobái, ugyanis az épület széle-hossza kb. 12 x 8 méter.
Namármost van 19 emeletünk és minden emeleten van 16 szoba!!! Magyarul a szoba kb. 6 nm!
Első szobánk a 17.emeleten volt „francia ággyal” és totális klausztrofóbiával. 10 perc veserázó röhögés után felfogtuk a helyzet komolyságát, ugyanis az ágy hossza kb.165 cm volt szélessége pedig 120 cm. Maga a szoba méreteiről nem tudok nyilatkozni mert nem igazán voltak. Azonnal leszólt Bence a recepcióra és arra hivatkozva, hogy mi nem „twin” ágyas szobát foglaltunk (már előre gondolva a méretekre) hanem 2 külön ágyas deluxe-ot, megpróbáltuk jobb helyre pozícionálni magunkat. Pár perc múlva átnavigáltak a 14. emeletre, ahol megkaptuk a kért szobát. Háááááááááát elég durva, akinek eddig nem volt bezártság érzete az itt tuti kialakul! A képek önmagukért beszélnek!
A két külön ágy jobbnak ígérkezett méret szempontjából ezért beköltöztünk…Igazából meg lehet szokni, csak annyi a titok nyitja, hogy ha meg akarsz fordulni akkor ki kell menjél a folyosóra és ott kényelmesen irányt váltva vissza mehetsz a szobába. A fürdőszobáról annyit, hogy ne ejts le semmit, mert amíg lehajolsz érte, addig a fenekeddel leversz valami mást J
Szekrényben ne reménykedj – hova is férne??? – kipakolni meg úgysem tudsz mert ahhoz hely kéne ahol a bőröndöt kinyithatod! Tv viszont van! Legalább 8 kínai csatorna! Mindegy mert olyan magasan van, hogy hosszabb ideig az ágyból nézni képtelenség, máshonnan meg…honnan máshonnan??! Ja, és kaptunk papucsot is aminek a mérete - fent látható - annyira passzolt mint a szobáé :-)
Egy kis öröm az ürömben, hogy van reggelink és ablak a szobához! Ez azért jó hír, mert mindenhol külön felszámolnak 50-100HKD/fő árat a reggeliért.

Sok értelme nem lett volna a szobában maradni ezért egy gyors zuhany és indultunk a környék felfedezésére. Egyébként a hotel lokációja valóban fantasztikus. Kowloon és a Yau Ma Tei negyed között helyezkedik el, egy jó 10-15 perces séta a kikötő, ahonnan a Hongkong Island-i felhőkarcolók (a világ legmagasabb épületei közül jónéhány) csodálatosan láthatóak. Este 7 óra körül értünk le a kikötőbe hangulatos, nyüzsgő utcákon át (éttermek, zöldség-gyümölcs piac).
Azt a látványt amit este Hongkong Island nyújt a kowloon-i oldalról, azt elmondani képtelenség ezért fotóztunk rengeteget…
Egyszer csak mikrofonból bemondták, hogy 8 órakor kezdődik a Hongkong történelmét bemutató híres fény –és harangjáték, amihez vetítővászonként a Viktória-kikötő felhőkarcolói szolgálnak.
Ilyenkor Hongkong jelentős épületei a szivárvány minden színében pompáznak, a tetejükről közben lézer show megy és mindez a hallható harangjátékkal összehangolva. A fényjáték a legfontosabb épületek bemutatásával indult oly módon, hogy az épület nevének említésekor a szóban forgó hatalmas felhőkarcolón színes fényjáték haladt végig. Így ismertük meg életnagyságban a HSBC (Hongkong és Shanghai Bank), a Bank of China, a Két Nemzetközi Pénzügyi Központ (Two IFC) valamint a Viktória - Kikötő felhőkarcolóit.
Fantasztikus volt, ezért már megérte ide eljönni!

Visszafelé beültünk egy nyüzsgő kis utca teltházas éttermébe, ahol rendeltünk egy Shanghai módra elkészített rizstésztát ami sohasem érkezett meg… Felháborodva távoztunk másfél óra elteltével majd úgy eltévedtünk, hogy 2 órásra sikeredett az amúgy 20 perces út, de legalább megismertük a környéket! Most nagyon jól jött a reggel elkészített szendvics.
Lássuk hogy megy az alvás a cellánkban…

Április 13.

Songkran fesztivál képekben!

A következő napok bejegyzései elképzelhető, hogy néhány nap csúszással lesznek láthatóak, mivel nem tudjuk hogyan tudunk internet közelbe jutni Hong Kongban. A napi eseményeket minden nap megírjuk, de a közzététel napja lehet hogy csúszni fog.

Ami biztos, hogy 19-én már este Koh Samuin leszünk és onnantól kezdve non-stop internetünk van.