2009. április 17., péntek

Április 15. Utazás: Penang-Kuala Lumpur








Április 15.

Utazás Penangról Kuala Lumpurba


Korán reggel bekaptunk pár falatot és nekivágtunk a mintegy 350 km-es utazásnak Malájzia fővárosába, remélve, hogy navigációs rendszerünk nem hagy cserben.
Az autópályán élvezet utazni ebben az országban! 3 sávos utak, rendezett, jól felszerelt pihenőhelyek az út mentén mindenütt. A táj lélegzet elállítóan szép a főváros felé, hatalmas zöldellő hegyek minden irányban amerre csak a szem ellát. A kocsiból láthattuk a Cameron Highland-et, melyet keresztülvágva eljuthat az utazó a keleti partra. A látvány beszéljen helyettem inkább (képek)
Az idő gyorsan elrepült KL-ig, a táj teljesen lekötötte a figyelmünket és a GPS is tökéletesen működött. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a város peremén vagyunk.
A városba számtalan út vezet be így több felüljáró keresztezi egymást a bevezető szakaszon. Annyi „kis” gondja volt Károlyunknak (így nevezi a navigációs férfi hang magát a GPS-en) hogy a program megírása óta vélhetően kibővítették az úthálózatot és olyan úton haladtunk ami korábban még nem létezett. Ismét sűrűn osztogatta a tanácsokat digitális „úti társunk”. 10 méteren belül kellett volna jobbra, enyhén balra és egyenesen tovább menni… Amikor éppen tudta hol járunk, akkor a GPS kapcsolat szakadt meg.
Választásunk nem volt ösztöneink és Károly dadogása alapján tekeregtünk. Ez a zűrzavar nem tartott szerencsére sokáig, Károly magára talált (meg ránk is!) Mindennek ellenére rövid idő alatt megtaláltuk a korábban lefoglalt szállodánkat mely Maytower névre hallgatott.
A portás fiú nem értette miért állunk meg a hotel feljáróján és mindenáron el akart tessékelni, hiába mondogattuk, hogy ide jöttünk, foglalásunk van és szeretnénk bejelentkezni, ezért Bence kint maradt a kocsiban amíg gyorsan (gondoltuk mi) kitöltöm a papírokat és átveszem a kulcsot.
Hotelünk a Maytower egyébként karnyújtásnyira volt a tornyoktól és a KL Tower-től, a lokáció és maga az épület tökéletesnek tűnt!
A foglalásunk rendben volt! A hitelkártyánk már nem annyira. Előre kellett fizetni, ezért átadtam a Thai Visa kártyánkat (tudva hogy több mint elég pénz van rajta) mosolyogva. Mikor másodszorra is elutasította a fizetést a kártya akkor már lehervadt a mosolyom. Kimentem a kocsihoz, hogy megtárgyaljuk mit tegyünk de sok választás nem maradt, keresnünk kellett egy automatát. Kezdtem ideges lenni, végig gondoltam, hogy hol fizettünk ezzel a kártyával, de egyetlen pénzfelvételtől eltekintve ezt a kártyát nem használtuk ebben az országban.
Az bank automatában volt minden reményünk. De 3 percen belül ez el is szállt. Elutasítva. Nem tudtuk, hogy azért mert nincs rajta pénz vagy esetleg más magyarázata van. Szerencsére volt egy vésztartalék kártya nálunk amiről sikerült levenni pénzt a hotel kifizetésére. A folytatás hosszadalmasnak tűnt mert tudtuk, hogy fel kell venni a Bangkok Bankkal a kapcsolatot és ki kell deríteni mi a probléma. De mindent sorjában. Vegyük át a szobát aztán jöhet az ügy felderítése!
A kulcsokat megkaptuk fizetés után de itt már teljesen elszakadt a cérnám. Bence szerencsére a legnagyobb nyugalommal tűrte a hírt, ami nagyon jól jött mert rajtam teljes kétségbe esés lett úrrá. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy valaki leszedte a pénzünket a számlánkról…
A 2. sokk akkor jött amikor kiderült, hogy a szobánk a 25. emeleten van. Még a hitelkártya-sztorit sem hevertem ki, amikor hosszadalmas liftezés várt rám. Nem ment. Kiszálltunk 10 emelettel lejebb és gyalog indultunk útnak a 40 fokos lépcsőházban. Bence nyugtatott én meg zombiként gyalogoltam mögötte és vastüdőért könyörögtem. Feljutottunk!
Elgondolkodtató volt hogy fogok feljutni nap mint nap erre az emeletre. A liftet limitált ideig bírom, pláne ha 20-an vannak benne és mindenki össze-vissza nyomkodja a gombokat és ez esélyes volt egy ekkora hotelnél. Amint benyitottunk a szobába már tudtam, hogy nincs maradásunk. Olyan kicsi volt a szoba, hogy a fal és az ágy vége között csak 2 dimenzióban lehetett közlekedni, a fejünk fölötti emeleten vadul fúrtak és egy keskeny beüvegezett rés volt az, amit ablaknak csúfoltak. Mindezeket figyelembe véve képtelenségnek tartottam a maradást.
Lementünk a recepcióra és a fúrással kezdtük a reklamációt, amit derékba is törtek egy fél mondattal: „csak átmeneti” Folytattuk a magasságtól való félelmeimmel, melyre az volt a válasz, hogy 2 emelettel lejjebb van egy kétágyas szoba vagy a 28. emeleten egy drágább. ???
Melyik lehet megoldás??? annak aki nem érzi magát a biztonságban a magasban ??? A 28 emelet vagy a 23.???
Elhalasztottuk ennek a problémának a megoldását mert mindkettőnket jobban zavart a pénzünk holléte. Bebútoroztunk a „business” szobába és elkezdtük felgöngyölíteni a hitelkártya ügyet.
Először a Bangkok Bankot hívtuk Thaiföldön, akik fel sem vették a telefont. Az automata rendszerük nem ajánlott olyan opciót ahol emberi hanggal tudtunk volna beszélni. Megkerestük hát a Kuala Lumpur-i fiókot interneten és velük próbálkoztunk tovább. Bencének sikerült beszélnie egy ügyintézővel és a 3. visszahívás után felcsillant a remény, hogy minden rendben van a kártyánkkal csak nem mindegy melyik bank automatájában használjuk. Gyorsan elmentünk ellenőrizni az újonnan kapott infót és a megjelölt bankok egyikébe bementünk. Minden a legnagyobb rendben volt, fel tudtunk venni pénzt! Az izgalom feleslegesnek bizonyult.
Jöhetett a szoba kérdés megoldása. Kértünk egy kis haladékot a recepción és elindultunk a környéket felderíteni. Látszólag az Indiai negyedben voltunk, sok kisebb hotel volt a környéken ezeket sorra is vettük. Háááááát…
Az első szálloda elfogadhatónak tűnt amibe bementünk, az eredeti szállónktól és a parkolóháztól mintegy 50 méterre. Nem egy Hilton, de egy helyes kis 9 emeletes épület kis erkélyes szobákkal. Megnéztünk egy szobát… Ráfért egy adag ráncfelvarrás, de jó fekvése volt és nem túl apró szobája. Megállapítottuk, hogy a fürdőbe akkor megyünk be ha elkerülhetetlen és az ágyat is csak a legszükségesebb időre vesszük igénybe de alapvetően valami mégis tetszett is benne. Azt hiszem az erkély volt az, melyről egyenes és zavartalan kilátás nyílt az Iker tornyokra és a KL Tower-re!
Gondoltuk még pár hotelt megnézünk, hátha akad versenyképesebb szállás. 3 órás nézelődés után kialakult a kép a felhozatalról. Mint akit puskából lőttek ki úgy mentünk vissza a legelső „erkélyes” hotelbe.
Annyit szépítettünk a dolgon, hogy az alap „standard” szobánál eggyel jobbat kértünk. Így felkerültünk egy 7 emeleti hatalmas szobába aminek az ablaka és erkélye egyenesen és zavartalanul az ikertornyokra nézett! A szoba kb. 35 nm lehetett francia ággyal, egy kis ücsörgős sarokkal és fürdővel. Beköltöztünk!
Az első benyomásunk igaznak bizonyult: fürdőszoba csak vegyvédelmi felszerelésben de minimum gumipapucsban (a kádban is!). Az ágynemű szó szerint csípett. Nem lepett meg mert Penangon is bolhát találtam az ágyneműben. Na ne finnyáskodjunk nem ez az első alkalom, hogy többen vagyunk az ágyban a kelleténél itt Ázsiában!
Attól függetlenül, hogy a lepedő és a párna önálló életre kelt, a szoba kilátása mesés volt: Petronas tornyok és a KL Tower egyszerre!!!
Késő délután lett mire egy kis városnézésre gondolhattunk ezért úgy döntöttünk, hogy csak a környéket járjuk be aznap. Ettünk az utcai hamburgeresnél már korábban a hotelkeresés közben így étteremre vágytunk. Nem is kellett messze menni, 2 utcányira találtunk egy helyinek tűnő éttermet aminek az árai voltak a legvonzóbbak. Kipróbáltunk egy-egy malájnak vélt ételt , azért írom, hogy vélt,mert a pincér sajnos nem értett jobban a maláj konyhához mint jómagam: indiai volt. Mindenki indai volt! Welcome to Little India.
A vacsorát a végkimerülés határán fogyasztottuk el (nekem még ízlett is) majd átverrekedtük magunkat a csador/kelme árusokon a hotelig és nyugovóra tértünk. Az első éjszakánk KL-ban igen kevés alvással telt. Egy indiai szappanoperába csöppentünk (csak az ének és a tánc marad el a showból) ami kezdett drámába átcsapni éjjel 11-12 körül, velőtrázó rikoltozás és ordítás hallatszott valamelyik alsóbb emeletről. Már kezdtem gondolkodni a menekülő útvonalakon, ha a pasi annyira bedühödne az asszonyra, hogy tettlegességig fajul a dolog, esetleg mindenki másra is mérges lesz a környéken és magára csatolva pár kiló TNT-vel besétál hozzánk… de erre nem volt szükség mert valahogy megoldódott a viszály, csend lett 20 perces őrjöngés után. Innentől az éjszakai pihenést csak a takaróban lévő kisállatkert akadályozta némileg, de egy idő után a fáradtság győzött.

Április 14. Penang




























Április 14.

Penang főváros, sziget túra
A szállodában eltöltött reggeli után elindultunk Georgetown-ba, a fővárosba. Terveink szerint a Victoria Clock Tower-nél letettük a kocsit egy parkolóházban és megkerestük az ingyenes „Hop On Hopp Off” buszt, mely a centrumban tett egy kört. Így érintettünk minden nevezetesebb látni valót. Egy teljes kör megtétele után (kb. 40 perc) leszálltunk és elsétáltunk az óra toronyhoz,melyet Viktória királynő tiszteletére építettek. Innen már igen rövid sétával elértük a világító tornyot, mely cirka 200 éves és egyike a Malajziában található, mai nap is működő világító tornyoknak.
Bence bátran megmászta a 22 méter magasba vezető fokokat és körbefotózta a várost. Néhány merészebb társa is akadt erre az útra akik bátran felkapaszkodtak a magasba, de lefelé már igencsak toporogtak a lépcső tetején. Nem tudni, hogy végül lejutottak-e mi nem láttuk őket többet…
Jómagam a torony alatti kertben sétálgattam mozgó szúnyog eledelként ez idő alatt néhány fehér nő társammal. Úgy látszik nem én vagyok az egyetlen akik nem ugrálnak a magaslatokért.
További terveinket megváltoztattuk és a városon kívüli tájakat választottuk további úti célként. Mint minden más szigetnek a fővárosa/kikötővárosa, Georgetown sem tartogatott annyi szépséget, hogy itt töltsük a nap hátralevő részét, inkább kíváncsian indultunk a szigeten körbevezető útnak. Az út kb. 45 km alatt teljesen körbevisz a szigeten.
Első megállónk Bathu Ferringhi part menti üdülőhely egyik kicsiny öble volt. Nagyon szép homokos parttal a vízből kiálló néhány nagyobb sziklával. Készítettünk néhány képet majd indultunk volna tovább,amikor Bence a vízben felfedezett VALAMIT. Tőlünk 10 méterre a tengerre mutatott… A látvány érdekes és egyben hátborzongató volt, egy hatalmas kígyószerű lény vadászott a parttól nem messze. (Eddig is úgy véltük, hogy a fürdőzés nem kap Penangon központi szerepet a programunkban, mivel számos Jelly Fish történetről hallottunk ezeknél a partoknál, de ezen a ponton bizonyossá vált, hogy akkor sem megyünk be a vízbe ha pisztolyt fognak a fejünkhöz)
A partról lefotóztuk a LÉNYT, mely hosszas találgatás után valamiféle gyíknak tetszett. Kígyóra tippeltünk de egy kövön félig megpihent vadászat közben, ekkor derült ki, hogy lábai is vannak. A méretéről csak annyit tudnék mondani, hogy kígyónak óriási lenne, krokodilnak pedig alultáplált.
Az út innen a hegyek felé vezetett szép kilátással a tenger felé. Jobbra-balra élénk zöld trópusi növényzet övezte végig az utat. Egészen magasan játunk már, mikor utunk egy víztározó mellett haladt el, ahol néhány fénykép erejéig megálltunk. A látvány meseszép volt a tengerrel a háttérben.
A szigetnek ez az oldala teljesen lakatlan viszont látnivalóban minden képzeletet felülmúl. Kanyargós hegyi út, kisebb vízesésekkel tarkítva, mely az út alatt csobog tovább a tenger felé. Meglehetősen magasan jártunk így megszakítottuk utunkat ismét egy kilátó pontnál, hogy további fotókat készítsünk.
Az apró parkolóból, ahol meg tudtunk állni néhány percre csodálatos látvány tárult elénk. hatalmas zöld erdők, a tenger na és 2 db hatalmas méretű pók!
Ezeket a számomra riasztó szövőlegényeket is befotóztuk amint hatalmas, szinte láthatatlan hálójukon ejtőznek egy fenyőhöz hasonlatos fa ágai között.
Utazásunk kezdetén ezek az élőlények még távolinak tűntek számunkra, de az elmúlt időszakban személyes élményünk volt egy kobrával találkozni (hála Istennek nem a házunknál hanem egy lakóparkban ahol a barátaink laknak/laktak) valamint ismerőseink meséltek skorpióval való randiról és néhány tenyérnyi méretű ugró pók is előfordul, így óvatosabbak vagyunk, zárt cipő nélkül nem mászkálunk ilyen területeken.
Következő pihenőnk egy út menti „piac”, ahol színesebbnél színesebb gyümölcsöket árultak kis bódékból egészen a dzsungel mélyén.
Csodaszép pálmafákkal és egyéb trópusi növényekkel szegélyezett úton haladtunk végig a szigeten, míg visszaértünk a sziget nyugati oldalára. A sziget délnyugati csücskében megálltunk egy nagyobb városban, melynek mai napig sem tudjuk a nevét de egy nagy Plázát mondhat a magáénak amibe be is mentünk nézelődni. A bejáratban feltölthető telefonkártyákat árultak, amiből vettünk is egyet vészesetre.
A „ruhaboltok”-at leginkább úgy tudnám beazonosítani mint az otthoni méterárú boltok. Bonyolult szabásmintát itt nem kell alkalmazni ugyanis a lakosok 95%-a muszlim + indiai. „végy 2 méter anyagot és tekerd magadra”
Innen a fővároson keresztülvágva elértük kiindulási pontunkat a szállodát. Este már csak egy kis vacsorára volt energiánk a hotel éttermében mielőtt álomba szenderültünk várva a másnapi indulást Kuala Lumpurba.

2009. Április 13. Malaysia, Singapore körút

Április 13.

Ismét kalandok!

Hosszú idő telt el utolsó bejegyzésünk óta, mivel a blogot kifejezetten utazásaink élményeinek megosztásaira szántuk.
Ismét eljött az idő, hogy betekinthessetek egy újabb kalandokkal teli kirándulás napjaiba.
A cél Malaysia!
Kezdődjön hát az utazás:
Indulásunk napja, április 13-a egybe esett a thai Songkran fesztivál kezdetével. Ezt az ünnepet már megismerhettétek a tavalyi írásokból, emlékeztetőül csak röviden írnék róla: Thai Újév, melyet 3 napos eszeveszett locsolkodással ünnepelnek a lakosok. Vízipuska/ágyú, tömlő, vödör minden ami a célt szentesíti megengedett és persze a jeges víz mint elmaradhatatlan kellék! 2008.ápr.13-14 -i képekhez érdemes "visszalapozni"
Sajnos az idei évben ez az ünnep nem a felhőtlen vidámságról szólt, a tüntetések miatt Bangkokban közel sem volt olyan az idei Songkran mint szokott lenni, de a Miniszterelnök próbálja menteni a menthetőt és az ünnepet meghosszabbította 17-ig a szokásos 3 nap helyett. Mivel a PAD (pirosak) tüntetőit visszahívta, talán esély van az ünnep vidámabb folytatására…

Samuin a bangkoki helyzetből semmi nem érezhető, sőt! Már 12-én este sorfalat álltak az emberek (Farangok) Chaweng Beach road-on és nem kímélték az arra járókat.
Egy dvd-t (HERO 3. évad) szerettünk volna 2. alkalommal kicserélni az utazásra való tekintettel, de a turisták és a helyiek annyira belemelegedtek a locsolkodásba, hogy jobbnak láttuk ha a kocsiban maradva továbbhajtunk. Nem mintha nem szeretnénk ezt a mulatságot, de fegyver híján és frissen beszárított hajjal nem szálltunk harcba.
Korán reggel kellett kelnünk, hogy fél 6-ra kiérjünk a kikötőbe. A másfél órás utazás kellemesen telt, ki tudtuk használni a mobil internetünket néhány hiányzó információ beszerzésére és pár email megírására.
A szárazföldön Don Sak-ba érkezik a komp ahonnan délnek vettük az irányt. Mintegy 600 km-es út állt előttünk. Nagyobb részét az útnak (kb. 440 km-t)a thai oldalon kell megtenni Satun-ig, mely közismert határátkelő hely, egyben tökéletes desztináció a Langkawira igyekvő turistáknak, ugyanis innen indul a komp erre a mesés partokkal tarkított maláj szigetre.

Utunk nagyobb része - egészen a határ előtti 80 km-ig- zökkenőmentesen haladt. Egyetlen tényező volt szokatlan a sűrűn felállított rendőrségi/katonai ellenőrzőpontok. Ennek 2 oka is lehetett: 1. Songkran idején nagyon sok az ittas vezető és ebből igen sok súlyos baleset származik 2. a "pirosak" Bangkokba való feljutását így akarták megakadályozni (eredményes volt az akció)
Minket is megállítottak 2x de kedvesen mosolyogva tovább is engedtek hamar.

A határ előtti kisvárosban az újévi hangulat már igencsak a tetőfokára hágott. 10 méterenként álltak kisebb nagyobb csoportokban az út szélén az emberek vizes hordók mellett és locsoltak mindenre ami mozgott. A motorral közlekedők számára nem volt menekvés, kivétel nélkül mindegyik elé kiugrott egy tucat ember, leterelték az út szélére és több 10 liter vizet öntöttek a nyakukba. Nem csak statikus locsolópontok voltak az út mentén felállítva, a pick up-ok platóján annyi emberrel amennyi elfért + 2, Songkran ingbe (kb. olyan mint a Hawai mintás ing) öltözött családok, barátok teljes harci díszben locsolták az utakon közlekedőket és egymást. A tempónk ettől a ponttól kezdve "kissé" visszaesett. Végül beértünk a "finish"-be! Már láttuk a határt jelölő hatalmas kapukat és a megelőző 500 méteren felhalmozódott autókat is, melyek képtelenek voltak a mozgásra a besűrűsödött ünneplőktől.





Ezen a ponton Bence idegei felmondták a szolgálatot ugyanis az utolsó métereken a közlekedés lehetetlenné vált valamint a GPS-ünk (melyet sok utánjárással szerzett meg és töltött fel a telefonjára, hogy navigáljon a teljes út alatt) lemerült és nem adott semmilyen életjelet. Ennek oka a szivargyújtós töltő kontakt hibája volt. Percenként tekergettük-csavargattuk, hogy elkapja azt a pozíciót melynél némi áramot továbbít a telefon felé.
Mondanom sem kell, hogy eddig a pontig tökéletesen navigált a rendszer (persze sok iránymutatásra nem volt szükség mert a határig vezet az út tökéletesen kitáblázva).
Térkép nélkül indultunk el, mondván a GPS a legjobb nekünk, közvetlen a szállásig navigál, semmivel nem kell foglalkozzunk... Ember tervez 

Hozzátenném a történet szépségének a kedvéért, hogy az indulás előtti 1-2 napban próbára tettük új navigációs rendszerünket, még a közeli és jól ismert Tescóba és Starbucks -ba (hónapok óta minimum naponta 1x megtesszük ezt az 1 km-es utat ) is ezzel mentünk.

Visszatérve eredeti történetünkhöz, elértük a határt közel 3/4 óra alatt. Végre megkezdhettük a kilépést Thaiföldről, amit a malajziai belépés követett. A thai oldalon mintegy 10 perc alatt végeztünk. A maláj oldalon több feladat várt ránk: beléptető papírokat kitölteni valamint megtalálni azt az irodát ahol megköthetjük a biztosítást a kocsinkra a kirándulás idejére. A thai biztosítás az ország határain kívül nem érvényes és nem akartuk megkockáztatni a biztosítás nélküli kocsikázást. Többek között azért sem mert rendőri ellenőrzés során büntetést von maga után ennek a hiánya. A papírok kitöltése gyors és sima ügy volt, nem ennyire a biztosító felkutatása, de egy kedves fiatalember segített nekünk.
Bence idegei még itt sem nyugodhattak, mert pontosan tudtuk mibe fognak belekötni. Ez pedig a forgalmink angol nyelvű fordításának hiánya... (Pontosan tudtuk, hogy meg kellett volna csináltatnunk a fordítást ha erre az útra elindulunk, de indulás előtt 2 nappal még Phuket és Bangkok között hezitáltunk mint desztinációk az ünnepekre)
A biztosító irodájában egy kedves hölgy kitöltötte a szükséges papírokat, csak egy ponton akadt fenn, ez pedig a rendszámunk volt. Az érthető része arab számokból áll, de előtte 2 db thai betű is szerepel. Hiába kereste a hölgy a thai ABC-t tartalmazó papírján a megfelelőjét ennek a 2 betűnek, nem találta. Együttes erővel cirka fél óra alatt megfejtettük a kódnak is jól beillő betűket: QB! Boldogan vettük át új biztosításunkat és elégedetten távozni akartunk, mikor a hölgy felvilágosított, hogy a következő épületbe még be kell mennünk és egy matricát ki kell váltanunk a biztosításhoz (legalábbis így értettük)

A bódéban 3 szigorú és egy rosszindulatú arcú egyenruhás tag ült, látszólag regisztrálták a megkötött biztosításokat és kiadták az érvényesítő matricát. Széles mosollyal (gondoltuk ez kompenzálja a hiányzó fordítást, mert itt tudatosult bennünk, hogy ha eddig nem is, itt biztosan kérni fogják) odalépett Bence a rosszindulatúnak kinéző taghoz és az eddig beszerzett papírjainkat meglobogtatva barátságosan megkérdezte, hogy mi a további teendő. Válaszul, egy hanyag mozdulattal és „de unlak már” arckifejezéssel felbökött a feje fölötti faliújságra, ahol 5 különböző dokumentum állt kifüggesztve. Vadul elkezdtük számolni a nyomtatványainkat - mint Terence Hill abban a bizonyos filmjében az egy dollárost – úgy pörgettük azt a meglévő 2 lapot hátha többnek tűnik…
Lepörgött előttünk a következő 2-3 órás egyezkedés. Mit tehettünk?! Ismét széles mosollyal átnyújtottuk amink volt (a széles mosoly elengedhetetlen kelléke a thai ügyintézésnek, bár így is csak 50%-ban vezet sikerre. Viszont e nélkül biztos a vereség. Feltételeztük, hogy a malájoknál is egy-két százalékkal javítja az esélyeinket )
Bence elment a kocsiért mert látni akarták, addig én ottmaradtam csevegni. Gondoltam most bedobom a kicsit huzatos, ámde nagyon kedves és csacsogós turistát akinek minden álma Malajziába átjutni „mert ez az egyik legszebb ország a legsegítőkészebb emberekkel”
Bejött! Nem balhéztak a hiányzó papírokért és még egy térképet is kibuliztunk tőlük. 2 órás határátkelésünk a végéhez közeledett, indulhattunk Penang szigete felé.
Az utolsó 150 km már semmiség volt az előzményeket figyelembe véve. A maláj részre érve mintha egy másik világba kerültünk volna. Rendezett 2 x 2 sávos autópálya, gyönyörűen rendben tartott környezettel. Az út menti pihenőhelyeken fazonra nyírt bokrok, virágok és tiszta mosdók fogadtak minket.
Hamarosan elértük Butterworth-ot, az utolsó várost a szárazföldön. Innen vezet Ázsia leghosszabb hídja a szigetre.
A GPS problémát átmenetileg kiküszöböltük, nem szivargyújtóról töltöttük, hanem az egyik laptop aksijáról, de így is keserves volt, néhányszor meg kellett álljunk újraindítani.
Amint átértünk a hídon,ismét elkezdett a navigációnk megbolondulni, mintha nem látta volna hol vagyunk és időnként ellentétes utasításokat adott. Térkép és a szálloda pontos címének hiányában ez igen rossz hír volt egy 12 órás utazás végén.
Valószínűleg új utak is épültek és a rendszer nem volt frissítve. Bence megérzéseire és a táblákra hagyatkozva kitaláltunk a fővárosból és végül megtaláltuk a célállomást: Tanjung Bungah Beach Resort.



A lobby mindenért kárpótolt minket! Nagyon igényes berendezésű, nagyrészt nyitott recepció fogadott, mely közvetlen a tengerpartra vezetett. Hamar átvettük a kulcsokat és elindultunk a szobánkat megkeresni.
Már a liftből kilépve olyan érzés fogott el, mintha teljesen másik hotelben lennénk. Ha pár perce még a Hiltonban lettünk volna, akkor most egy felújításra szoruló balatoni SZOT szállóban meneteltünk. A szoba meglepően tágas volt és mindennel felszerelt, ugyan kisebb ráncfelvarrás ráfért volna, de a látottak szerint minden pénzt a lobby és az étterem felújítása vitt el.
Mindennek ellenére az egyik legszebb szálloda volt amiben valaha laktunk, a páratlan kilátás szobánk ablakából mindent pótolt!
Vacsorára már csak a hotel étterméig mentünk, ahol csatlakoztunk a svédasztalos vacsorához. A választék jó és az ételek ízletesek voltak.
Beszéljenek a képek!!!

DEC.18.

Mr. Vu lett a helyi idegenvezetőnk! 11 körül indultunk a Hai Van hágóra, ami a híres császár város, Huē felé vezető, mintegy 130 km- es út r...