Április 15. Utazás: Penang-Kuala Lumpur

Április 15.

Utazás Penangról Kuala Lumpurba


Korán reggel bekaptunk pár falatot és nekivágtunk a mintegy 350 km-es utazásnak Malájzia fővárosába, remélve, hogy navigációs rendszerünk nem hagy cserben.
Az autópályán élvezet utazni ebben az országban! 3 sávos utak, rendezett, jól felszerelt pihenőhelyek az út mentén mindenütt. A táj lélegzet elállítóan szép a főváros felé, hatalmas zöldellő hegyek minden irányban amerre csak a szem ellát. A kocsiból láthattuk a Cameron Highland-et, melyet keresztülvágva eljuthat az utazó a keleti partra. A látvány beszéljen helyettem inkább (képek)
Az idő gyorsan elrepült KL-ig, a táj teljesen lekötötte a figyelmünket és a GPS is tökéletesen működött. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a város peremén vagyunk.
A városba számtalan út vezet be így több felüljáró keresztezi egymást a bevezető szakaszon. Annyi „kis” gondja volt Károlyunknak (így nevezi a navigációs férfi hang magát a GPS-en) hogy a program megírása óta vélhetően kibővítették az úthálózatot és olyan úton haladtunk ami korábban még nem létezett. Ismét sűrűn osztogatta a tanácsokat digitális „úti társunk”. 10 méteren belül kellett volna jobbra, enyhén balra és egyenesen tovább menni… Amikor éppen tudta hol járunk, akkor a GPS kapcsolat szakadt meg.
Választásunk nem volt ösztöneink és Károly dadogása alapján tekeregtünk. Ez a zűrzavar nem tartott szerencsére sokáig, Károly magára talált (meg ránk is!) Mindennek ellenére rövid idő alatt megtaláltuk a korábban lefoglalt szállodánkat mely Maytower névre hallgatott.
A portás fiú nem értette miért állunk meg a hotel feljáróján és mindenáron el akart tessékelni, hiába mondogattuk, hogy ide jöttünk, foglalásunk van és szeretnénk bejelentkezni, ezért Bence kint maradt a kocsiban amíg gyorsan (gondoltuk mi) kitöltöm a papírokat és átveszem a kulcsot.
Hotelünk a Maytower egyébként karnyújtásnyira volt a tornyoktól és a KL Tower-től, a lokáció és maga az épület tökéletesnek tűnt!
A foglalásunk rendben volt! A hitelkártyánk már nem annyira. Előre kellett fizetni, ezért átadtam a Thai Visa kártyánkat (tudva hogy több mint elég pénz van rajta) mosolyogva. Mikor másodszorra is elutasította a fizetést a kártya akkor már lehervadt a mosolyom. Kimentem a kocsihoz, hogy megtárgyaljuk mit tegyünk de sok választás nem maradt, keresnünk kellett egy automatát. Kezdtem ideges lenni, végig gondoltam, hogy hol fizettünk ezzel a kártyával, de egyetlen pénzfelvételtől eltekintve ezt a kártyát nem használtuk ebben az országban.
Az bank automatában volt minden reményünk. De 3 percen belül ez el is szállt. Elutasítva. Nem tudtuk, hogy azért mert nincs rajta pénz vagy esetleg más magyarázata van. Szerencsére volt egy vésztartalék kártya nálunk amiről sikerült levenni pénzt a hotel kifizetésére. A folytatás hosszadalmasnak tűnt mert tudtuk, hogy fel kell venni a Bangkok Bankkal a kapcsolatot és ki kell deríteni mi a probléma. De mindent sorjában. Vegyük át a szobát aztán jöhet az ügy felderítése!
A kulcsokat megkaptuk fizetés után de itt már teljesen elszakadt a cérnám. Bence szerencsére a legnagyobb nyugalommal tűrte a hírt, ami nagyon jól jött mert rajtam teljes kétségbe esés lett úrrá. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy valaki leszedte a pénzünket a számlánkról…
A 2. sokk akkor jött amikor kiderült, hogy a szobánk a 25. emeleten van. Még a hitelkártya-sztorit sem hevertem ki, amikor hosszadalmas liftezés várt rám. Nem ment. Kiszálltunk 10 emelettel lejebb és gyalog indultunk útnak a 40 fokos lépcsőházban. Bence nyugtatott én meg zombiként gyalogoltam mögötte és vastüdőért könyörögtem. Feljutottunk!
Elgondolkodtató volt hogy fogok feljutni nap mint nap erre az emeletre. A liftet limitált ideig bírom, pláne ha 20-an vannak benne és mindenki össze-vissza nyomkodja a gombokat és ez esélyes volt egy ekkora hotelnél. Amint benyitottunk a szobába már tudtam, hogy nincs maradásunk. Olyan kicsi volt a szoba, hogy a fal és az ágy vége között csak 2 dimenzióban lehetett közlekedni, a fejünk fölötti emeleten vadul fúrtak és egy keskeny beüvegezett rés volt az, amit ablaknak csúfoltak. Mindezeket figyelembe véve képtelenségnek tartottam a maradást.
Lementünk a recepcióra és a fúrással kezdtük a reklamációt, amit derékba is törtek egy fél mondattal: „csak átmeneti” Folytattuk a magasságtól való félelmeimmel, melyre az volt a válasz, hogy 2 emelettel lejjebb van egy kétágyas szoba vagy a 28. emeleten egy drágább. ???
Melyik lehet megoldás??? annak aki nem érzi magát a biztonságban a magasban ??? A 28 emelet vagy a 23.???
Elhalasztottuk ennek a problémának a megoldását mert mindkettőnket jobban zavart a pénzünk holléte. Bebútoroztunk a „business” szobába és elkezdtük felgöngyölíteni a hitelkártya ügyet.
Először a Bangkok Bankot hívtuk Thaiföldön, akik fel sem vették a telefont. Az automata rendszerük nem ajánlott olyan opciót ahol emberi hanggal tudtunk volna beszélni. Megkerestük hát a Kuala Lumpur-i fiókot interneten és velük próbálkoztunk tovább. Bencének sikerült beszélnie egy ügyintézővel és a 3. visszahívás után felcsillant a remény, hogy minden rendben van a kártyánkkal csak nem mindegy melyik bank automatájában használjuk. Gyorsan elmentünk ellenőrizni az újonnan kapott infót és a megjelölt bankok egyikébe bementünk. Minden a legnagyobb rendben volt, fel tudtunk venni pénzt! Az izgalom feleslegesnek bizonyult.
Jöhetett a szoba kérdés megoldása. Kértünk egy kis haladékot a recepción és elindultunk a környéket felderíteni. Látszólag az Indiai negyedben voltunk, sok kisebb hotel volt a környéken ezeket sorra is vettük. Háááááát…
Az első szálloda elfogadhatónak tűnt amibe bementünk, az eredeti szállónktól és a parkolóháztól mintegy 50 méterre. Nem egy Hilton, de egy helyes kis 9 emeletes épület kis erkélyes szobákkal. Megnéztünk egy szobát… Ráfért egy adag ráncfelvarrás, de jó fekvése volt és nem túl apró szobája. Megállapítottuk, hogy a fürdőbe akkor megyünk be ha elkerülhetetlen és az ágyat is csak a legszükségesebb időre vesszük igénybe de alapvetően valami mégis tetszett is benne. Azt hiszem az erkély volt az, melyről egyenes és zavartalan kilátás nyílt az Iker tornyokra és a KL Tower-re!
Gondoltuk még pár hotelt megnézünk, hátha akad versenyképesebb szállás. 3 órás nézelődés után kialakult a kép a felhozatalról. Mint akit puskából lőttek ki úgy mentünk vissza a legelső „erkélyes” hotelbe.
Annyit szépítettünk a dolgon, hogy az alap „standard” szobánál eggyel jobbat kértünk. Így felkerültünk egy 7 emeleti hatalmas szobába aminek az ablaka és erkélye egyenesen és zavartalanul az ikertornyokra nézett! A szoba kb. 35 nm lehetett francia ággyal, egy kis ücsörgős sarokkal és fürdővel. Beköltöztünk!
Az első benyomásunk igaznak bizonyult: fürdőszoba csak vegyvédelmi felszerelésben de minimum gumipapucsban (a kádban is!). Az ágynemű szó szerint csípett. Nem lepett meg mert Penangon is bolhát találtam az ágyneműben. Na ne finnyáskodjunk nem ez az első alkalom, hogy többen vagyunk az ágyban a kelleténél itt Ázsiában!
Attól függetlenül, hogy a lepedő és a párna önálló életre kelt, a szoba kilátása mesés volt: Petronas tornyok és a KL Tower egyszerre!!!
Késő délután lett mire egy kis városnézésre gondolhattunk ezért úgy döntöttünk, hogy csak a környéket járjuk be aznap. Ettünk az utcai hamburgeresnél már korábban a hotelkeresés közben így étteremre vágytunk. Nem is kellett messze menni, 2 utcányira találtunk egy helyinek tűnő éttermet aminek az árai voltak a legvonzóbbak. Kipróbáltunk egy-egy malájnak vélt ételt , azért írom, hogy vélt,mert a pincér sajnos nem értett jobban a maláj konyhához mint jómagam: indiai volt. Mindenki indai volt! Welcome to Little India.
A vacsorát a végkimerülés határán fogyasztottuk el (nekem még ízlett is) majd átverrekedtük magunkat a csador/kelme árusokon a hotelig és nyugovóra tértünk. Az első éjszakánk KL-ban igen kevés alvással telt. Egy indiai szappanoperába csöppentünk (csak az ének és a tánc marad el a showból) ami kezdett drámába átcsapni éjjel 11-12 körül, velőtrázó rikoltozás és ordítás hallatszott valamelyik alsóbb emeletről. Már kezdtem gondolkodni a menekülő útvonalakon, ha a pasi annyira bedühödne az asszonyra, hogy tettlegességig fajul a dolog, esetleg mindenki másra is mérges lesz a környéken és magára csatolva pár kiló TNT-vel besétál hozzánk… de erre nem volt szükség mert valahogy megoldódott a viszály, csend lett 20 perces őrjöngés után. Innentől az éjszakai pihenést csak a takaróban lévő kisállatkert akadályozta némileg, de egy idő után a fáradtság győzött.