Ismét kalandok!
Hosszú idő telt el utolsó bejegyzésünk óta, mivel a blogot kifejezetten utazásaink élményeinek megosztásaira szántuk.
Ismét eljött az idő, hogy betekinthessetek egy újabb kalandokkal teli kirándulás napjaiba.
A cél Malaysia!
Kezdődjön hát az utazás:
Indulásunk napja, április 13-a egybe esett a thai Songkran fesztivál kezdetével. Ezt az ünnepet már megismerhettétek a tavalyi írásokból, emlékeztetőül csak röviden írnék róla: Thai Újév, melyet 3 napos eszeveszett locsolkodással ünnepelnek a lakosok. Vízipuska/ágyú, tömlő, vödör minden ami a célt szentesíti megengedett és persze a jeges víz mint elmaradhatatlan kellék! 2008.ápr.13-14 -i képekhez érdemes "visszalapozni"
Sajnos az idei évben ez az ünnep nem a felhőtlen vidámságról szólt, a tüntetések miatt Bangkokban közel sem volt olyan az idei Songkran mint szokott lenni, de a Miniszterelnök próbálja menteni a menthetőt és az ünnepet meghosszabbította 17-ig a szokásos 3 nap helyett. Mivel a PAD (pirosak) tüntetőit visszahívta, talán esély van az ünnep vidámabb folytatására…
Samuin a bangkoki helyzetből semmi nem érezhető, sőt! Már 12-én este sorfalat álltak az emberek (Farangok) Chaweng Beach road-on és nem kímélték az arra járókat.
Egy dvd-t (HERO 3. évad) szerettünk volna 2. alkalommal kicserélni az utazásra való tekintettel, de a turisták és a helyiek annyira belemelegedtek a locsolkodásba, hogy jobbnak láttuk ha a kocsiban maradva továbbhajtunk. Nem mintha nem szeretnénk ezt a mulatságot, de fegyver híján és frissen beszárított hajjal nem szálltunk harcba.
Korán reggel kellett kelnünk, hogy fél 6-ra kiérjünk a kikötőbe. A másfél órás utazás kellemesen telt, ki tudtuk használni a mobil internetünket néhány hiányzó információ beszerzésére és pár email megírására.
A szárazföldön Don Sak-ba érkezik a komp ahonnan délnek vettük az irányt. Mintegy 600 km-es út állt előttünk. Nagyobb részét az útnak (kb. 440 km-t)a thai oldalon kell megtenni Satun-ig, mely közismert határátkelő hely, egyben tökéletes desztináció a Langkawira igyekvő turistáknak, ugyanis innen indul a komp erre a mesés partokkal tarkított maláj szigetre.
Utunk nagyobb része - egészen a határ előtti 80 km-ig- zökkenőmentesen haladt. Egyetlen tényező volt szokatlan a sűrűn felállított rendőrségi/katonai ellenőrzőpontok. Ennek 2 oka is lehetett: 1. Songkran idején nagyon sok az ittas vezető és ebből igen sok súlyos baleset származik 2. a "pirosak" Bangkokba való feljutását így akarták megakadályozni (eredményes volt az akció)
Minket is megállítottak 2x de kedvesen mosolyogva tovább is engedtek hamar.
A határ előtti kisvárosban az újévi hangulat már igencsak a tetőfokára hágott. 10 méterenként álltak kisebb nagyobb csoportokban az út szélén az emberek vizes hordók mellett és locsoltak mindenre ami mozgott. A motorral közlekedők számára nem volt menekvés, kivétel nélkül mindegyik elé kiugrott egy tucat ember, leterelték az út szélére és több 10 liter vizet öntöttek a nyakukba. Nem csak statikus locsolópontok voltak az út mentén felállítva, a pick up-ok platóján annyi emberrel amennyi elfért + 2, Songkran ingbe (kb. olyan mint a Hawai mintás ing) öltözött családok, barátok teljes harci díszben locsolták az utakon közlekedőket és egymást. A tempónk ettől a ponttól kezdve "kissé" visszaesett. Végül beértünk a "finish"-be! Már láttuk a határt jelölő hatalmas kapukat és a megelőző 500 méteren felhalmozódott autókat is, melyek képtelenek voltak a mozgásra a besűrűsödött ünneplőktől.
Ezen a ponton Bence idegei felmondták a szolgálatot ugyanis az utolsó métereken a közlekedés lehetetlenné vált valamint a GPS-ünk (melyet sok utánjárással szerzett meg és töltött fel a telefonjára, hogy navigáljon a teljes út alatt) lemerült és nem adott semmilyen életjelet. Ennek oka a szivargyújtós töltő kontakt hibája volt. Percenként tekergettük-csavargattuk, hogy elkapja azt a pozíciót melynél némi áramot továbbít a telefon felé.
Mondanom sem kell, hogy eddig a pontig tökéletesen navigált a rendszer (persze sok iránymutatásra nem volt szükség mert a határig vezet az út tökéletesen kitáblázva).
Térkép nélkül indultunk el, mondván a GPS a legjobb nekünk, közvetlen a szállásig navigál, semmivel nem kell foglalkozzunk... Ember tervez
Hozzátenném a történet szépségének a kedvéért, hogy az indulás előtti 1-2 napban próbára tettük új navigációs rendszerünket, még a közeli és jól ismert Tescóba és Starbucks -ba (hónapok óta minimum naponta 1x megtesszük ezt az 1 km-es utat ) is ezzel mentünk.
Visszatérve eredeti történetünkhöz, elértük a határt közel 3/4 óra alatt. Végre megkezdhettük a kilépést Thaiföldről, amit a malajziai belépés követett. A thai oldalon mintegy 10 perc alatt végeztünk. A maláj oldalon több feladat várt ránk: beléptető papírokat kitölteni valamint megtalálni azt az irodát ahol megköthetjük a biztosítást a kocsinkra a kirándulás idejére. A thai biztosítás az ország határain kívül nem érvényes és nem akartuk megkockáztatni a biztosítás nélküli kocsikázást. Többek között azért sem mert rendőri ellenőrzés során büntetést von maga után ennek a hiánya. A papírok kitöltése gyors és sima ügy volt, nem ennyire a biztosító felkutatása, de egy kedves fiatalember segített nekünk.
Bence idegei még itt sem nyugodhattak, mert pontosan tudtuk mibe fognak belekötni. Ez pedig a forgalmink angol nyelvű fordításának hiánya... (Pontosan tudtuk, hogy meg kellett volna csináltatnunk a fordítást ha erre az útra elindulunk, de indulás előtt 2 nappal még Phuket és Bangkok között hezitáltunk mint desztinációk az ünnepekre)
A biztosító irodájában egy kedves hölgy kitöltötte a szükséges papírokat, csak egy ponton akadt fenn, ez pedig a rendszámunk volt. Az érthető része arab számokból áll, de előtte 2 db thai betű is szerepel. Hiába kereste a hölgy a thai ABC-t tartalmazó papírján a megfelelőjét ennek a 2 betűnek, nem találta. Együttes erővel cirka fél óra alatt megfejtettük a kódnak is jól beillő betűket: QB! Boldogan vettük át új biztosításunkat és elégedetten távozni akartunk, mikor a hölgy felvilágosított, hogy a következő épületbe még be kell mennünk és egy matricát ki kell váltanunk a biztosításhoz (legalábbis így értettük)
A bódéban 3 szigorú és egy rosszindulatú arcú egyenruhás tag ült, látszólag regisztrálták a megkötött biztosításokat és kiadták az érvényesítő matricát. Széles mosollyal (gondoltuk ez kompenzálja a hiányzó fordítást, mert itt tudatosult bennünk, hogy ha eddig nem is, itt biztosan kérni fogják) odalépett Bence a rosszindulatúnak kinéző taghoz és az eddig beszerzett papírjainkat meglobogtatva barátságosan megkérdezte, hogy mi a további teendő. Válaszul, egy hanyag mozdulattal és „de unlak már” arckifejezéssel felbökött a feje fölötti faliújságra, ahol 5 különböző dokumentum állt kifüggesztve. Vadul elkezdtük számolni a nyomtatványainkat - mint Terence Hill abban a bizonyos filmjében az egy dollárost – úgy pörgettük azt a meglévő 2 lapot hátha többnek tűnik…
Lepörgött előttünk a következő 2-3 órás egyezkedés. Mit tehettünk?! Ismét széles mosollyal átnyújtottuk amink volt (a széles mosoly elengedhetetlen kelléke a thai ügyintézésnek, bár így is csak 50%-ban vezet sikerre. Viszont e nélkül biztos a vereség. Feltételeztük, hogy a malájoknál is egy-két százalékkal javítja az esélyeinket )
Bence elment a kocsiért mert látni akarták, addig én ottmaradtam csevegni. Gondoltam most bedobom a kicsit huzatos, ámde nagyon kedves és csacsogós turistát akinek minden álma Malajziába átjutni „mert ez az egyik legszebb ország a legsegítőkészebb emberekkel”
Bejött! Nem balhéztak a hiányzó papírokért és még egy térképet is kibuliztunk tőlük. 2 órás határátkelésünk a végéhez közeledett, indulhattunk Penang szigete felé.
Az utolsó 150 km már semmiség volt az előzményeket figyelembe véve. A maláj részre érve mintha egy másik világba kerültünk volna. Rendezett 2 x 2 sávos autópálya, gyönyörűen rendben tartott környezettel. Az út menti pihenőhelyeken fazonra nyírt bokrok, virágok és tiszta mosdók fogadtak minket.
Hamarosan elértük Butterworth-ot, az utolsó várost a szárazföldön. Innen vezet Ázsia leghosszabb hídja a szigetre.
A GPS problémát átmenetileg kiküszöböltük, nem szivargyújtóról töltöttük, hanem az egyik laptop aksijáról, de így is keserves volt, néhányszor meg kellett álljunk újraindítani.
Amint átértünk a hídon,ismét elkezdett a navigációnk megbolondulni, mintha nem látta volna hol vagyunk és időnként ellentétes utasításokat adott. Térkép és a szálloda pontos címének hiányában ez igen rossz hír volt egy 12 órás utazás végén.
Valószínűleg új utak is épültek és a rendszer nem volt frissítve. Bence megérzéseire és a táblákra hagyatkozva kitaláltunk a fővárosból és végül megtaláltuk a célállomást: Tanjung Bungah Beach Resort.
A lobby mindenért kárpótolt minket! Nagyon igényes berendezésű, nagyrészt nyitott recepció fogadott, mely közvetlen a tengerpartra vezetett. Hamar átvettük a kulcsokat és elindultunk a szobánkat megkeresni.
Már a liftből kilépve olyan érzés fogott el, mintha teljesen másik hotelben lennénk. Ha pár perce még a Hiltonban lettünk volna, akkor most egy felújításra szoruló balatoni SZOT szállóban meneteltünk. A szoba meglepően tágas volt és mindennel felszerelt, ugyan kisebb ráncfelvarrás ráfért volna, de a látottak szerint minden pénzt a lobby és az étterem felújítása vitt el.
Mindennek ellenére az egyik legszebb szálloda volt amiben valaha laktunk, a páratlan kilátás szobánk ablakából mindent pótolt!
Vacsorára már csak a hotel étterméig mentünk, ahol csatlakoztunk a svédasztalos vacsorához. A választék jó és az ételek ízletesek voltak.
Beszéljenek a képek!!!
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése