május 16. folytatás (a délutáni programok)

Ao Nang felé: délutáni pogram

Azért is döntöttünk az indulás mellett, mert mindössze 200 km re voltunk a burmai határtól és újabb ciklon kialakulásáról kaptunk híreket. Az időjárás igen zord volt már Khao Lak-on előző este és éjjel is erős szél és eső volt jellemző.

Természetesen a parttól távolodva újra érintetlen és meseszép világ tárult elénk gyönyörű meredek sziklák buja igazi ősnövényzet madarak és álatok mindenütt. Útközben majdnem elütöttünk egy leguánt - kb 1-2 méteres – mely a sávunk közepén pihent, de időben ki tudtuk manőverezni.

Félúton :Phang Nga
A cunamit sértetlenül átvészelő Ao (öböl) Phang Ngát az Andamán - tenger Phukettől 95 km-nyire északkeletre elterülő, széles türkizkék öblét szigetek százai pettyezik, ezek jó része pusztán a tengerből kiemelkedő mészkőszirt. Néhány szigeten a részben alámerült barlangokba (melyek neve hong) apály idején be lehet menni csónakokkal. Más szigetet homokos öblök vesznek körül, ahol az egyedül látható lakók a fecskék. A vándor gyűjtők összeszedik az értékes fészkeket a kínai ínyencséghez a fecskefészekleveshez, melyet a fészket összetartó megszilárdult madárnyálból főznek.


Az öbölbe érve méterenként ugrott ki elénk egy-egy hajós, aki egy fotókkal teleragasztgatott táblát az arcunk elé tolva kiabálta messziről „onli fájhándred”. Ami invitálást jelentett az 5 sziget hajótúrára a Nemzeti Parkba. A túra keretében meg lehet tekinteni egy cölöpökre épült mozlim halászfalut (Ko Pany), félig víz alá merült barlangokat valamint különleges alakú sziklákat, szigeteket mint a Phing Kan (másnéven James Bond Island mely az 1970-es Aranypisztojos férfi c. James Bond film forgatásának egyik színhelye volt). Kereskedelmi fogás ide vagy oda félre álltunk és alkudoztunk egyet a legszimpatikusabb hajó tulajdonossal, de sajnos az idő nem kegyelmezett nekünk. A vihar melyből nemrég kilábaltunk utolérni készült így a túrát le kellett venni a napirendről mert az egész partszakaszon piros jelzés volt érvényben. Azért Ko Pany-ról feltettünk egy képet mert nagyon érdekes jelenségnek találtuk.

Krabi felé haladva nem messze az öböltől ismét beiktattunk egy kisebb kitérőt a Wat Tham Suwankhuha azaz a Mennyei Sziklatemplom megtekintésének céljából. Útikönyvünkben olvastuk, hogy rengeteg barlang található itt a sziklák belsejében és mindközül az egyik legérdekesebb ez a sziklaszentély, tele Buddha képekkel és denevérrel!
A szentély két főbarlangból áll; a nagyobb egy 15 méteres Fekvő Buddhát tartalmaz és laikhrammal meg benjaronggal - a fazekasságban gyakoribb kétszínű mintákkal – van burkolva, a kisebb barlangban szent zászlók és egy (risi) bölcs remete szobor található (képek), az egyik falba pedig V., VII. és IX. Rama királyi pecsétje van belevésve. A szentély otthona sok fecskének meg sok „nem-fecskének” de messziről akár az is lehetne… De nem az volt, így utam véget ért ezen a ponton és inkább a dzsungel sejtelmes moraját hallgattam egy sziklára kiállva míg Bence hősiesen besétált a repülő egerek közé fotózni (a lyukakkal teli kép).
Nem lepődtem volna meg ha ebben a környezetben Harrison Ford jön szembe velünk a Frigyládát kutatva J
A szentély előtti parkban majmok tucatja szaladgált az emberek körül némi harapnivaló reményében.


Utazásunk következő állomása Phuket lehetett volna, mivel a szigetet kövezett út köti össze a szárazfölddel. Itt több a turista mint bármely más thai szigeten. Idén nem terveztünk kitérőt a szigetre mert tavaly eltöltöttünk pár napot. Emlékszem az ottani búvárkodás alkalmával a tengerben elsüllyedt motorkerékpárokat találtunk nyilván a cunami hagyta ott. A hideg kirázott amikor megláttuk őket. Phuket nyugati és egyben legnépszerűbb partját a cunami hullámai erősen ostromolták, de a sziget bátran látogatható, a felújítás megtörtént.

Eldöntöttük, hogy Krabi városáig meg sem állunk most már így egy bő óra múlva megláttuk a tartományt jelző táblát. A városba beérve kezdődött eltévedésekkel tarkított városnéző túránk. Először is Krabi homokos partjait szerettük volna elérni, ahol szállás-vadászatot akartunk tartani. Azonban később (2-3 óra múlva) kiderült, hogy a homokos partok 20 km-re, a városon kívül vannak. Mire ezt megtudtuk addigra már erősen hasonlítottunk az Európai Vakáció c. filmben Chevy Cheese és családja elhíresült jelenetéhez amikor beszorultak a körforgalomba („parlament…Big Ben…”).
Kitartóan róttuk a köröket eredménytelenül így betértünk - pár órás bolyongás után - egy utazási irodába némi segítség reményében. Kérésünk egy Krabi térkép lett volna, de közölték, hogy az nekik nincs, mire megkérdeztük szállást tudnak-e mutatni, de a válasz erre értetlen nézés és halovány bólintás volt, melyet cselekvés nem követett. Jobbnak láttuk odébb állni és valószínűleg ők is mert még annyit segítettek, hogy menjünk be a közeli TAT (Tourism Authority of Thailand) irodába majd ott kapunk segítséget. Az iroda 100 méterrel feljebb volt aminek a megtalálását inkább a véletlennek, mintsem az előbbi útba igazításnak köszönhettük. A lényeg, hogy sínen voltunk (azt hittük…)!

A TAT irodáit az ország, szinte minden nagyobb városában meg lehet találni és az utak szervezésén át a szállásfoglalásig mindenben tudnak segítséget nyújtani a turistáknak.

Belépve az irodába már kezdtük látni az alagút végét! Azonnal kaptunk egy Krabi térképet és elkezdtük lelkesen kérdezni a kedves thai hölgyeket, hogy merre van a part és milyen szállást tudnak mutatni. Többszöri, lassú ismétléssel elmondtuk mit szeretnénk majd reményeink megerősítést nyertek miszerint part itt nincs…
Azért kaptunk egy kis füzetet, mely a Krabi városhoz tartozó tengerparti szálláshelyeket tartalmazza árakkal és címmel. Krabi városa ennél a pár óránál nem érdemelt többet megítélésünk szerint, mivel egy nagyobb város inkább csak tranzit állomás a turistáknak. Igazából itt jöttünk rá, hogy az útikönyv olvasásakor vagy nekünk vagy a szerzőnek jobban kellett volna figyelni a Krabi szó leírásakor mivel a tartomány és a város neve is ugyanaz. Nem lett volna utolsó ha egyből képben vagyunk a „Krabi beachek” fejezet olvasásakor, hogy Krabi városnak nincsenek, viszont a tartománynak annál szebb partjai vannak.

Sebaj! A kocsihoz visszatérve a térképen ellenőriztük a kapott információt – itt sosem lehetsz biztos amíg csak egy embert kérdeztél meg – és még mindig nem volt hozzánk közel part így hirtelen ötlettől (és fáradtságtól) vezérelve kitaláltuk a célállomást: Ko Lanta sziget! A térkép szerint még kb. 100 km lehetett, de nem törődtünk ezzel az aprósággal, jónak tűnt az ötlet. Egy bibi volt, hogy Lanta egy sziget Krabitól délre és így kérdéses volt a kocsival való megközelítése. Néhány szigetre nem lehet kocsival átmenni, ezért Bence vissza szaladt az irodába megszerezni az átkeléshez szükséges információkat. Bő 10 perc után újabb Gálvölgyi Show-ba illő párbeszéd részesei lehettünk: mivel az angol nyelv nem erősségük a thaioknak a nyelvtannal nemigen foglalkozik az ember ha azt akarja hogy meg is értsék! Tehát:
Bence: (a térképen a Ko Lanta és szárazföld közötti apró részre bökve)„Ekjúmííí” (értsd Excuse me-ezt már itt tanultuk)! „It is bidge?”
Lányok: „méjbi”
Bence: „ferry, pier?”
Lányok: „yes”
Bence: „bridge?”
Lányok: „yes”
Bence: „ferry?”
Lányok: „maybe”
Bence: „bridge or pier?” (közben Bence rajzolt egy kishajót és egy hidat a térkép szélére segítségül és felváltva bökött rá a felismerés - és a helyes válasz reményében)
Lányok: „maybe”
Valaki a háttérből: „pier!”

A kimerítő információ birtokában nem indultunk el Ko Lantára, inkább a 20 km-re lévő partszakasz felkutatását tűztük ki célul, mert hamarosan sötétedett.
1 órával később már Ao Nang partmenti szállodáit jártuk megfelelő szállás után kutatva. Elképzeléseinkkel ellentétben mindenhol irreálisan magas árak és teltház fogadott. Végül a part menti úton (ahol kezdtük az érdeklődést) betértünk egy indiai által üzemeltetett hotelba. Megnéztük a szobát, mely első látásra elfogadhatónak tűnt de lux kategóriában árulták, igen tágas volt és lehetett internetezni a szobában. Kifizettük az egy éjszakát és felvittük a csomagjainkat majd elővettük a számítógépet és internetet kerestünk… De semmi. Telefon a recepcióra… Közölték, hogy abban a szobában amit mutattak nincsen Internet (viszont egyre büdösebb pinceszag kezdett terjengeni a levegőben), menjünk át a 208-ba. Az ajánlott szoba több sebből vérzett -bár Internet jelet néha lehetett találni. Az utcán lévő étterem fölött volt ahonnan Elvis és kortársai üvöltöttek de ez mind apróság a bent terjengő bűzhöz képest. Megmondtuk, hogy ezt nem tudjuk vállalni, bár minden tiszteletünk e nemes előadóművészé. Már-már lemondtunk a netről és behúzódtunk a 203-as szobába mert annyira fáradtak voltunk, ámde jött a szag… Egyre iszonyatosabb áporodott szag lepte be a szobát. Kizárt volt, hogy alvásra gondoljunk így összekaptuk a cuccainkat és irány a recepció. Még egy utolsó próbálkozás erejéig újabb szobát mutattak ahol BIZTOSAN van Internet és nem hallatszik a zene. Ebből egy sem volt igaz így sajnálkozva visszakértük a pénzt és mint akit puskából lőttek ki úgy indultunk a Wannas hotelbe 20 méterrel arrébb. Egyébként zárójelben megjegyzem, hogy ez volt a legelső és legolcsóbb hotel ahová délután bementünk. Mivel a szobát láttuk már korábban és az árat is tudtuk azonnal kivettünk egy tengerre néző szobát szagoktól mentesen.

Még este erőt gyűjtöttünk és elmentünk vacsizni egy helyes kis étterembe. Nagyon jót és nagyon jó áron ettünk!

Utána Bencének hajnalig tartó blog-kép feltöltési akciója folytatódott. Én a szundikálás mellett döntöttem…