Április 16. Kuala Lumpur

Április 16. KL

KL
Reggel „kipihenten” nekivágtunk a városnak. Elsőként a Petronas tornyokat céloztuk be, hiszen olyan régóta vártuk már ezt a pillanatot. A recepción megtudakoltuk a „kedves” recepciósunktól melyik buszra szálljunk a hotel előtti megállóban. A válasz: „bármelyikre”
Kisétáltunk a megállóba, hogy találjunk egy megfelelő járatot. Kicsit zavarba jöttünk a buszok mennyiségétől (menetrend hiányában) de könnyített a dolgon, hogy minden busz első ablakán a megállók fel voltak sorolva. Amint megláttam egy KLCC (Central) feliratot már pattantunk is fel a buszra. Kifizettük a 2 RM-es viteldíjat és 3 megálló múlva már meg is érkeztünk a tornyokhoz.
Komolyan mondom, hogy egy építészeti csoda, lenyűgöző látvány az ikertornyok tövében állni! A két tornyot egy Pláza köti össze alul, elsőként ide tértünk be valami élelem és kávé után kutatva. A bevásárlóközpont 5 emeleten a legdivatosabb boltokkal a civilizáció tetőfoka volt (pláne a mi kis Samuink után) Jelszó: „ Mindent a szemnek…”
Sétálgattunk emeletről emeletre a legdivatosabb márkájú üzletek között és nézelődtünk egy darabig, majd átsétáltunk a Petronas tornyokba. A torony aljában hatalmas recepciós pult ahol információhoz lehet jutni. A felsőbb szinteket látszólag az itt dolgozók ill. lakók használhatják, de a belső terek felfedezésével még ráérünk, irány fotózni!
Volt még egy küldetésünk ,térképet kellett szereznünk a városról ami nem volt egyszerű küldetés. Itt semmi nem úgy működik mint Thaiföldön, hogy lépten nyomon utazási iroda meg 7/11.
Megtudtuk egy kedves hölgytől a recepción, hogy a Pláza 4. emeletén kellene próbálkoznunk ott vannak utazási irodák.
Meg is találtuk az irodát ahol mindenképpen szerettek volna egy 1 napos melakkai útra beszervezni minket. Mivel térképekre volt szükségünk minden kirándulási lehetőségről lelkesen érdeklődtünk (kifejezetten a városon belüli turákról) így néhány térképet sikerült megtartanunk, mondván jól meggondolnánk este melyik utat válasszuk.
Ezen a ponton eldöntöttük, hogy Kuala Lumpurból utunk Melakkába fog vezetni, ami a világörökség részét képezi 2008 óta.
Megvoltak a kellő információink, indulhattunk „fényképezkedni a tornyokkal”.
Mi más történhetett volna, minthogy észrevettük a legfontosabb dolog hiányát. Neeeeem,neem! A fényképező nálunk volt! De a memória kártya… na az nem. Így kb. 30 kis felbontású (azaz nem túl fényes minőségű) képre jutotta. Sebaj, visszatérünk délután! Hiszen minden olyan „olajozottan” ment eddig is 
Azért amennyit csak lehetett fényképeztünk, minden szögből megörökítettük a tornyokat és a környéket, természetesen a tipikus „toronyfogdosós” képek is elkészültek. Memóriakártya nélkül sehova sem akartunk indulni így a tornyok tövében lévő parkon át elindultunk a hotelünk felé, keresztülvágva az Exhibition Hall-on és az Aquaria KLCC-n. Szerettünk volna megnézni a több mint 150 tengeri fajt bemutató aquváriumot de minimum 1 órás program lett volna és mi nem akartuk „vesztegetni” azt az értékes időt (és pénzt) amit még itt tölthetünk a fővárosban indulás előtt így csak a bejáratig jutottunk.
Útközben fogtunk egy taxit az idő megtakarítása végett és 10 percen belül már nálunk volt a fényképezőbe illő kártya. Gyalog indultunk el a főbb nevezetességek felkutatására, melyek egy része a közelünkben található. Bő félórás gyaloglás után elértünk a Merdaka vagy más néven Independence teret . A tér közepe a régi időkben Cricket pályaként funkcionált, ma füves tér, mely a világ legmagasabb zászlórúdjának (1000 m-t írt az információs füzet de maradjunk a valóságnál: 100m) ad helyet.
A hatalmas tér jobb oldalán megtekinthettük a Royal Selangor Club-ot vele szemben pedig az 1948-ban épült angol építészek által tervezett Sultan Abdul Samad Épületét ,mely 130 méteres óratoronnyal büszkélkedhet. Ez az épület az egyik leglátványosabb épülete a városnak a maga neoklasszikus stílusával melyben a Mór, Mogul, Arab és Angol építészet elemei egyaránt fellelhetők.
Ma az épület otthont ad az Igazságügyi Minisztériumnak valamint a maláj képzőművészeti központnak. A belsejében hatalmas imacsarnok található.
Mindeközben majd elpusztultunk az ízzó betonon, melyen a mozdulatlan ,50 fokos levegő tiszta felüdülés volt.
A következő épület a Masjid Jamek mosque ,mely a Gombak és a Klang folyó partján épült Észak-Indiai Iszlám stílusban. (én sem értek sokkal többet ebből a mondatból mint te kedves Olvasó ne aggódj)
Nagyon sokat fényképeztünk, eklektikus volt a látvány a térről a tradicionális nagy múltú épületek mögött magasodó felhőkarcolókkal, fém/üveg kombinációjú irodaházakkal.
A térről folytattuk utunkat a híres Central Markethez. Mintegy 20 perc múlva megérkeztünk a kézműves portékákról elhíresült piachoz. Az épület belsejében kis üzletek sorakoztak egymás után melyek a polóktól az elektromos gyerekjátéktól a táskákon át a …citera húrig… mindent árultak. Megmondom őszintén ha muszáj lett volna itt valamit vásárolni akkor egy Kuala Lumpur feliratú polót veszek, de azt is csak abban az esetben ha a rávasalt felirat legalább még félig rajta lett volna a „pamut” anyagon.
Ezzel szerintem mindent elárultam a minőségről. Azért körbe néztünk alaposan, adva még egy esélyt a vásárlásnak… De nem ment. Mivel a kínai portékákból ennyi elég is volt mára, mélyebben nem mentünk be a China Town-ba, mely itt a Central Marketnél kezdődött.
Lassan bejártuk az egész Little India-t - ahova a hotelünk is tartozott és egy részét a kínai negyednek az 55 fokos, füllesztő hőségben és kezdtünk éhezni. Nem volt könnyű dolgunk itt az indiai negyedben mert számunkra vonzó indiai éttermet nem láttunk csak indiaiak által üzemeltetett kínai-maláj éttermet.
Nem gondolom, hogy a túlzottan finnyások táborába lennénk sorolhatók azok után, hogy fél Thaiföldet végigettük (utcai kifőzdékben)… Végül a tegnap délutáni hamburger árusnál kötöttünk ki és a tegnapi menüt rendeltük újra. Az eltelt 24 óra azt bizonyította, hogy nem lesz gond vele. Nem csilli-villi ír pubokra vágytunk, hanem valami helyi spec. étteremre. Talán ehhez kevés volt az itt töltött idő…

Vissza a hotelbe, tusolás, átöltözés és irány a KLCC vagyis a központ. A KL Towert útközben és a szobánk ablakából is megörökítettük, a felmenetelre nem nagyon gondoltunk (többek között miattam és a tériszonyomra való tekintettel) így itt nem álltunk meg, egyből a Petronas Tornyokhoz mentünk. Ülve , állva, fekve közelről, távolról lefotóztuk. Az épület 88 emeletes melynek a 41-42. emelete között egy 2 emeletes „sky-bridge” épült. Bementünk az épületbe megérdeklődni, hogy meddig és hogyan lehet feljutni. Erre a Discovery Center-ben kaptunk választ, miszerint ma már nincs lehetőség, holnap reggel 8:30-ra lehet jönni sorban állni az ingyenes belépőért. A vezetett túra a 41. emeletig visz fel a hídra, ettől feljebb nem lehet menni. Mivel másnap reggelre terveztük az indulást Melakkába nem sok esélye volt a tornyok felsőbb emeletei bejárásának, de így is nagyon boldogok vagyunk hogy ide eljutottunk.
Itt a Petronas Discovery Centerben eltöltöttünk bő fél órát mert nagyon érdekes információkat közölt a kiállítás a tornyokról, az építészetéről valamint a hasonlóan magas épületekről világ szerte. Még egy szimulátorba is beleülhettünk amely bemutatta a tornyok kilengését összehasonlítva az pl. az Eiffel toronyéval.
Esti programnak a Red Light District-et (piroslámpás negyed) tűztük ki célul. Fogtunk egy taxit és az Alor Setar street-re vitettük magunkat. Az utca melyen kiszálltunk több száz méteren kifőzdék sorakoztak, kínai „ínyencségekre” invitálva az idelátogatót . Igaz éhesek nem voltunk de szerettünk volna beülni egy kávézóba ahonnan nézelődhetünk, de ebben az utcában esélytelen volt. Kínai feliratos hotelek tömegét láttuk az utca 2 oldalán de a kaput nem léptem volna át. Ezekben a hotelekben az árak nem /éjszaka hanem /óra alapon vannak megszabva. Bence bemerészkedett az egyikbe árinformációt szerezni az érdekesség kedvéért, meglepő módon drágább árat kaptunk mint a város jobb részén lévő szállodák pedig a környezet… a „Vírus” c. film kutatócsapatának a vegyvédelmi felszerelése is kevés lett volna ahhoz, hogy egy szobába benézzek. Azért becsületesen végigsétáltuk az utcát.
Elértünk a Bukit Bintang-ra mely neves sétáló utca, itt meg is találtuk a vágyott kávézókat és masszázs szalonok sorát valamint a Sungei Wang és a Bukit Bintang Plázát. Gyümölcs shaket ittunk és sütit ettünk az egyik cukrászda teraszán és ücsörögtünk kicsit. (Mivel már alig húztuk magunkat)
Igazából mai napig sem tudom, hogy hány malájjal találkoztunk eddig, mert rengeteg az indiai, kínai, arab és indonéz forma és ezeknek az elegye. Nagyon sokféle náció megtalálható itt. Beszélgettem egy kicsit az egyik üzletben a tulajdonossal, aki elmondta a véleményét Malajzia lakosságának összetételéről és hozzá tette hogy, nem kellene mindenkit beengednie az országnak és egyből ezüst tálcán kínálni a letelepedési engedélyt . A legnagyobb baj az Indonéziából érkezőkkel van szerinte akik csak a bajt csinálják…
Nem kellett sok időnek eltelnie, én már egy masszázs szalonban ültem, Bence pedig elment fotózni. Számomra ami a legmeglepőbb volt, hogy itt fél óra talpmasszázs kerül annyiba mint Thaiföldön 1 teljes óra. A 30 perc rövidsége miatt kicsit kapkodós volt a művelet. A masszőr tudását nem vonom kétségbe, de a zaj, a folyamatos kiabálás, telefonálgatás a „szalonban” igen illúzió-romboló volt.
Mivel dadogós fáradtság vett erőt rajtunk és alig botorkáltunk már, elindultunk haza.
Igen nagy részét bejártuk a fővárosnak, a legtöbb látványosságot lefotóztuk, de bemenni nem volt időnk minden egyes épületbe ezért nem is részleteztem a leírásban. Mivel igazából egy teljes napunk volt a nézelődésre a számunkra legérdekesebb részekről írtunk. Nehéz besűríteni mindent ilyen rövid időbe, de a kilométeres séták, pokoli meleggel és magas páratartalommal fűszerezve örökre megmaradnak bennünk.
Reménykedtünk, hogy nyugodt éjszakának nézünk elébe és végre kipihenve ébredhetünk!