Április 17. Utazás KL-Melakka

Április 17.
KL-Melakka utazás


Az éjszak csendes volt és minden adott volt egy jó kis alvásra AMÍG hajnalban a szomszédok iszonyatos lármát nem csaptak (Bence elmondása szerint mert én az igazak álmát aludtam), ezért az én Egyetlenem arra gondolt, hogy a legjobb megoldás a szomszédokat rendre inteni oly módon, hogy teljes erőből a brazil gumipapucsát hozzávágja –reggel 4 kor – a szomszéddal közös ajtónkhoz. Ők nem tudom mit érezhettek de azt nem fogom egy darabig elfelejteni amit én éreztem…
Korai ébredés után összepakoltunk és elindultunk Melakka felé ami mindössze 155 km-es távolságban van a fővárostól.
„GPS Károlynak” a városból kifelé vezető helyes út megtalálásával voltak némi problémái, tekintettel az újonnan épült utakra és felüljárókra ezért azt az irányt követtük ami Putrajaya/Cyberjaya (közigazgatási központ/high-tech város) felé vezet. Tudtuk, hogy ez az irány jó Melakka felé.
A navigálás a következő képpen zajlott: „menj 220 métert majd tarts jobbra” 5 másodperc múlva „ menj 50 métert majd élesen fordlj jobbra” rögtön ezután „ menj tovább egyenesen 500 métert” és végezetül „ menj tovább majd fordulj ARRA”
Ennek ellenére elértük a csúcstechnológiával megépített várost!Kitérőt ugyan nem tettünk itt mert akkora volt a stressz „GPS Károly” miatt, aki nemsokkal ezután magához tért.
2 órás utazás után érkeztünk meg a Világörökség részévé nyílvánított Melakkába. Amint beértünk a városba (melyről tudtuk, hogy nehézkes a közlekedése az egyirányú utak miatt) „Károly” elhagyott minket, ugyanis nem kapott elegendő áramot a túléléshez. Magyarul: a töltő megadta magát! Kezdődött a céltalan bolyongás, de hát úgysem láttuk még ezt a várost azért jöttünk, hogy megnézzük! Pont elhaladtunk egy elektronikai üzletekkel tarkított utcán, meg is álltunk töltőt nézni. Bence szerint túl jó volt amit árultak ezért nem vette meg VISZONT sikerült összeraknia a mi kis selejtes töltőnket (amit 1 órája szedett darabokra)
Minden jó ha a vége jó! De nem volt vége, viszont a telefon ismét üzemelt.
Kinéztünk neten egy hotelt mely Aldy néven futott és nagyon jókat olvastam róla. Meg is találtuk könnyen, mert véletlen előtte parkoltunk le, mondván jobb ha gyalog derítjük fel a várost. Be is mentünk és a recepción megkaptuk az árakat. Elfogadhatónak bizonyult ezért szerettük volna megnézni a szobát. Na arról szó sem lehetett! A recepciós közölte, hogy egyedül van ezért nem tud elmenni a pultból, nem láthatjuk a szobákat. Kértük, hogy adja ide a kulcsot és majd mi megnézzük ha nem tud elszabadulni a „sok” dolgától. Közölte, hogy kizárt mert sosem engedik be a vendégeket a szobába egyedül. Felmerült bennem, hogy akkor este milyen módon vehetjük igénybe a szállást…velünk fog aludni???! Vagy mi lesz a megoldás ha nem mehetünk be őrizet nélkül a szobába. Értetlenkedtünk még egy darabig, mire kegyesen magához vett egy kulcsot és intett nekünk. Mindössze 5 lépésre mentünk a pultjától (még csak erőlködnie sem kellett volna hogy ránklásson az őrhelyéről ha átadja a kulcsokat) a szobáig. Tiszta, nem túl nagy szoba tárult elénk, földtől-plafonig érő szép sötétítő függönyökkel… Az volt csak gyanús, hogy be volt húzva a függöny. Bence odament és elhúzta… Feltűnt egy falnak tűnő felület, ami biztosan nem ablak volt mert nem láttunk át rajta. Szóval világosabb nem lett, de nem akartuk elhinni hogy fal van a függöny mögött ezért Bence megkopogtatta. Fal volt! DE a két oldalán a sarkokban két keskeny (10 cm széles) sávban volt egy-egy lőrés beüvegezve. Megkérdeztük, hogy van-e olyan szobájuk aminek van ablaka? Mire határozottan közölte a „szenzációs recepciós”, hogy minden szobájuknak van ablaka! Jahh, a börtönnek is van…
Úgy döntöttünk futunk még egy kört ebben a szállás kérdésben, úgyis a központ közepén álltunk meg és nagyon kedves kis holland stílusú épületek között vezetett a főút. A térkép (mert azt megszereztük kb. 40 prces gyaloglással, de ebben benne volt 1 hotel megtekintése is) jelölte a szállodákat így egyből abba az irányba indultunk. Fél óra múlva a kínai negyedben (nem tudom volt-e másmilyen negyed ebben a városban, de mi nem találkoztunk vele) Bence beleszeretett egy hotelbe. Még ugyan megnéztünk másik 2-t, de szerinte ennek volt a legjobb lokációja és saját parkolója -amiben egyébként igaza volt- ezért kifizettünk 1 éjszakát és visszamentünk a kocsiért. Parkolás közben észrevettem milyen szép kis muszlim mecset áll a szomszéd telken (erre még visszatérek)
Beköltöztünk az 5. emeletre, ahonnan a tenger irányába volt kilátásunk (a tengert nem láttuk, de tudtuk, hogy arra van) és igen tágas is volt. A hotel a maga nemében rendben volt, a berendezés ütött-kopott de elfogadható, pláne több napja tartó utazás és rekkenő hőségben való séták után.
Délután Bence elaludt én meg gyártottam az olvasnivalót Nektek!
Vacsorázni elsétáltunk a Yonker Walk nevezetű sétáló utcába ahol megcsodálhattuk Kína összes zenélő, villigó,sípoló, csattogó és kerregő gyártmányát valamint néhány éttermet és kávézót. Az utca elején „belebotlottunk” a Guiness rekordok könyvében is megatlálható kínai származású maláj mesterbe. Tudománya abban rejlik, hogy mutató újjával 1 perc 20 másodperc alatt tört fel 3 db kókuszdiót. Ezt a műveletet minden este be is mutatja, miközben a saját gyártmányú fájdalomcsillapító és mindenre jótékony hatású löttyét árulja.
A sétány hangulata nagyon tetszett, eredeti volt nagyon a kétszintes „shop house” -okkal! Olyan érdekességeket láttunk itt (amit sosem tudnánk elképzelni ha nem a saját szemünkkel látjuk, talán szavakkal át sem adható) mint pl. egy kínai templomnak beillő épületben üvöltő diszkózene kíséretében 40-90 éves emberek csa-csát táncoltak (a ritmus latin volt de a szöveg KÍNAI) egy homokos tánctanár vezette koreográfiára. Videót is készítettünk!
Megvacsoráztunk az egyik kis mellékutcában, majd visszafelé egy kis téren maláj élőzenét hallgattunk amolyan magyar lakodalmas stílusban.